A bonyodalmak egy rab megszökésével és 67-eske eltűnésével kezdődnek. Pedig csak 66 agyilag zokni elítéltet tartanak hűvösön a Viharszigeten. Érkezik Leonardo DiCaprio feje búbjáig kalapban, kicsit utánajárni a dolgoknak. Martin Scorsese és az Isteni Leó negyedik közös filmje a Viharsziget. Nyomott, lepukkadt, kissé dilisre sikeredett atmoszféra. Mi lesz ebből, ha nem siker? Magyar bemutató: március 4. Feliratos előzetes következik, ravaszul az adatlapnál:

Beth Harper (Kristen Bell) fiatal is, csinos is, ambiciózus is, meg New York-i lány is, ráadásul még szőke is. Kimondottan "bűnös" álmok célpontja lehetne, csak épp a nagy Ր nem akar neki összejönni sehogy. Kiábrándul hát a romantikából. Amikor Rómában jár, teljesen logikus módon elemeli a “mágikus” érmét egy szerelmeseknek való szökőkútból, és ezzel nem mindennapi izgalmakat vesz a nyakába: egy egész csapat kretén papírpöcs ered a nyomába, üldözi szerelmével, s talán nem árulunk el nagy titkot, de az igazi is közöttük van. Mark Steven Johnson (A szellemlovas) romantikus vígjátékában a szerelem és Róma a világ közepe. Bár az a törhetetlen váza nem jönne rosszul... Amerikai premier: január 29. A feliratot Pöcök készítette. Előzetes:

Vakmerő feladatra vállalkozva, megpróbálom összefoglalni a 2009-es év eseményeit. Na, nem kell pánikba esni! Nem lesz itt H1N1, politikai anyázások, meg ki és hogyan gyújtotta fel önmagát nevezetű pitbulltévék hírműsoraiba vezető csámcsogásként földobott figyelemelterelők, hanem profilunkhoz illően csak filmek. Filmek rogyásig. Kicsit tartok is tőle, mocorog bennem a félsz, a most következő dömpingtől nem lesz-e ingere az olvasónak mindenfelé futnia. Ezért ahol lehet, kerülöm az okoskodást, a fárasztó neveket, a még elrettentőbb számokat, és nem tüntetem fel magamat szebbnek a valóságnál. Akkor hát… Csapjunk a lovak közé!

Amennyiben a mozi világából érkező szeleket és trendeket figyeljük, 2009-ben lényegében semmi új nem történt. Hollywood még mindig a mozivarázs „Atyaúristene”, a sikerfilmek szinte kivétel nélkül onnan érkeztek. És itt álljunk meg egy szóra! Mert különbséget kell tenni jó és közönségfilm között. A két megállapítás szépen különvált és csak nagyon ritkán ötvözi egymást. Azok a blockbusterek, amik jöttek futószalagon, nagyrészt a hihetetlen látványvilágra, a felsorakoztatott CGI effektek tömegéből táplálkoztak. Az ember, a színész gyakran háttérbe szorult. Néha meg is kékültünk, de az Avatar pont a kivétel erősíti a szabályt esetéhez tartozik. Mégis, rohantunk a moziba. Stand by állapotba kapcsolva csámcsogtuk a popcornt, szürcsöltük a vizezett kólát, oszt másnap toltuk az észt a haveroknak. Ám amikor szétszakad a Föld, ránk ugrik a sarok mögül egy tűzhányó, vagy több emelet magas robotmicsoda masinák ritkítják az emberiséget, abban a boldog tudatban bambulhattuk a vásznat, hű, megint megúsztuk!

Tovább is van -->