Kérem alássan, tépem a maradék hajamat. Amikor egy lüke papírfecni fittyet hányva a széljárásnak, a fizika törvényeinek, lazán végigröpül a fél városon, élből kiakadok. Szálldogál erre, csalinkázik arra, következtében a főszereplő palánta hirtelen varázslatok sűrűjében találja magát. De tovább gyártva Az összeesküvés elméleteket, Nicolas Cage aktuális bozontja is megér egy misét. Ily rendezetlen sörény láttán még a kósza fuvallat is sztrájkba kezdene. Megértem a kiválasztott hajfodrász szentségelését, ha behuppan székébe a színész. Mindezt tetőzzük Maxim Horvath világuralami törekvésének alantas szándékával. Föltámasztani a holtakat, mágusok közötti szerelmi háromszög, majd a kikosarazott bosszúcsörtetése, megint veszélyben rongyos életünk. Bonyodalmak ezerrel, nem könnyű a varázslók élete. Nem babra megy hát a játék - legfeljebb az idegeinkre. Hasonló témával kb. ezer film rukkolt már elő… Szegény Merlin! Forog a sírjában.

Egyébként a Jerry Bruckheimer istálló soros maflasága annyira nem rossz, mint amilyennek elsőre látszik. Sokkal xarabb. Tetőzendő a szenvedést, akad néhány bosszantó körülmény, ami jelentősen lerontja az élvezeti faktort. Azt, hogy megint hülyének néznek, már megszoktam. Ebből adódóan képünkhöz vágnak  olyan nyúlfarknyi sztorit, amit egy ötéves óvodás kigörcsöl két pisilése között. Ráadásul annak minden kliséjével együtt. A segédként nyilvántartott csávóból lesz majd valaki, mégis totál ellenszenves. Izgága, bájgúnár. Legszívesebben betuszkolnám azokba a vázákba. Gyanítom, hogy eljátszója, ez a Jay Baruchel gyerek tehetségtelensége lehet minden nyavalygásom kiváltója. Csaja tipikus szőke, és lefárasztó párbeszédekkel nyomulnak. Ha a kétéves kutyám bevenné, megdöglene. Nicolas Cage megjelenése kissé gyűrött, mint aki kukába töltötte az elmúlt évtizedet. Bocsánat! Tévedtem. Vázákban. A varázslótanonc logikája szerint az a módi varázsló körökben.

Ami viszont tetszik, hogy a tudomány köntösébe csomagolták a mágiát. Minden varázsige, abrakadabra, blablablabla mögött érezhető némi okítás. Hogyan lehet tüzet kreálni, miként rezegnek a részecskék. Parabola antennákkal terelgetik az energiát, a fizikára gerjedők csillogó szemekkel utánozhatják. A felmosórongyokon pedig tényleg lehet derülni. Sika-mika, rongyő. Máson inkább borulni. A varázslótanonc tipikusan olyan film, aminek kárára megy a túlzott látványosság erőltetése. Kissé besokalltam a plazmadobálásoktól, meg arra, hogy három másodpercenként elcsattan egy-egy varázslat. Balthazar és Maxim mesterek talán még a sliccüket is mágiával húzzák le. Harry Potter hazafutna szégyenében, annyira röpködnek a titokzatos hadonászások, egyéb trükkök.

Nicolas Cage és az utóbbi időben főgenyaként beskatulyázott Alfred Molina harca persze előre lefutott. Gyerekfilmet nézünk, a végkifejlet nem lehet kérdéses. Vért se nagyon keressünk, durvulás teljes hiányában megy a kavarás. Disney filmet látunk, miért, mire számítottunk? Talicskában tolják majd a halottakat?  Izgulni sem nagyon lehet, legfeljebb ámulni a képi világtól. Meg keresni a villanyt, hisz a film javarészt éjszaka játszódik.

A színészekről csak úgy általánosságban. Rosszak és kevesek. Alfred Molina szemétládának súlytalan. Nicolas Cage a tincseivel áll hadilábon, a szőke lány ostoba liba, világunk megmentője szerepébe bújtatott csávóról pedig már írtam. Valahogy nem működnek együtt. A sztori kapkodó, innen-onnan összelopkodott, Jon Turteltaub rendező nem igazán hozta formáját.

Összegzés: Talán a legnagyobb baj, hogy könnyen beazonosítható a célközönsége. A fiatalok hálásak minden bazári majomságra. Némi látvány, rejtélyes halandzsa, kedvesen botcsinálta tanonc, gyatra kísérletek a humor irányába és máris heves a tapsvihar. Csak vannak öregebbek is… Számukra tömény idétlenség a film. Se nem maradandó, se nem cool, se nem érték. Holtak seregével, világuralommal meg tele a tökünk. Egyszer épp nézhető valami. Na, ne kerülgessük a lényeget: gyengusz produkció, hatalmas csalódás.