|
Az elveszettek földje (Land of the Lost) |
Írta: Kenobi |
2009. augusztus 03. hétfő, 18:21 |
Engedtessék meg nekem Tisztelt Olvasó, hogy kicsit beavassam kritikaírási szokásaimba. Nem is kritikák ezek, hiszen bőven akadnak hivatásos tollforgatók, akik értő módon elemzik a dührohamuk határán agonizáló nézőnek, hogy micsoda qrvajó filmhez is van szerencséje. S persze fordítva is működik a dolog, blockbustereket hordanak le a sárga földig, nem érdekelve őket, mi a nép meglátása. Részemről fütyülök a profi firkászok bölcsességeire, csak azt írom, ami első fölindulásomban eszembe jut. A kényesebb filmeknél van, hogy alszom az egészre egy nagyot, hátha másnapra változik a véleményem. Szokott, de nem sűrűn. A gyárilag megteremtett hurrá optimista tudat formálókkal pedig elvétve egyezik a nézetem – a legtöbbször nem.
Ám arra marhára kíváncsi leszek, hogy Will Ferrell magát kaland/vígjáték/sci-finek nevező borzalmát hogy a túróba magyarázzák ki. Az egész filmet sikerült olyan rezzenéstelen arccal végigbambulnom, hogy kisebbik lányom portrét készített a pofámról. Pedig bedobnak minden földi jót. Van itt kérem a dió aggyal is értelmes forma T-Rex dinka dínó, formás lábaival felvágó hősnő; zöld gumigúnyában és mintha szarás közben lennének, olyan gülüző, öklömnyi szemekkel totyogó gyíklények, világuralomra törő félcédulás vezetőjükkel; valami kib*szottul irritáló, cicit taperoló majomlegény és egy olyan főszereplő, akit kb. a tizenötödik percben már lelőnék. Magát kacagtatónak képzelő, párhuzamos világbeli kalandtúrája pedig olyan rosszra sikeredett, hogy már szinte jó. A megtekintésére – hogy is szokták mondani? – csak erős idegzetűek vállalkozzanak. Dr. Rick Marshall föltalál valami tachionokat pisztergáló music centert, ami képes bekavarni más alternatív valóságokba. Vagy ilyesmi. Akad egy rajongója is – a formás virgácsú csaj –, aki veszi ezt a marhaságot. Elindulnak világot látni – s el is jutnak egy vidámparkos-szörnyes barlangtúrára. Valahogy megnyílik az átjáró, ahová park tulajával együtt belezuhannak. Jöhetnek a fárasztó kalandok, az előbb felsorolt gyagyaságokkal. Többet egy szót se, mert már ennyitől is felhúzom magam. Will Ferrell tehát elővette a jól bevált Jurassic parkot, hozzáadta az Utazás a Föld középpontja felé nevezetű – gyanítom Brendan Fraseres "ős eposzt" –, kilopta Zira idióta fiús alteregóját A majmok bolygójából, hozzátette szerinte lehengerlő humorát, befricskázott egy nagyot régi idők sci-fijeinek, majd mosolyogva hátradőlt. Az izgalmak nagyjából Tádé és Mazsola magasságát verik. S amitől egyenesen falra mászok: úgymond életveszélyes helyzetekben, nyaktörő mutatványok között, össze-vissza futkosásokban, meg egyáltalán, be nem áll a szereplők szája. Megy a szófosás híg lében, még akkor is, ha kussolni kéne. A poénokra kevés kivétellel nem vagyok vevő, csak ásítoztam, mi ez? Az egész film így valami iszonyat hosszúságú lett, a maga bő másfél órájával. A látvány egyébként tisztességes, kivéve, amikor megjelennek az őslények, a hüllőfaszik, meg sok minden egyéb. Azok pedig olyanok, hogy még egy amatőr bábkészítő szakkörből is kivágnák. Nem különben a trükköket. Vajon hová a bánatba vándorolt a produkcióba fektetett 100 millió dollár? He? Van tehát kettősség rendesen. A színészekről csak azért egy szót se, mert kimerítik a gyatra fogalmát. Nagyon utána kell kotorásznom, hogy mikor láttam utoljára ilyen sz*r produkciót. Ja, a Katasztrófafilm. De az legalább bevállalta. Nem is igazán tudok többet mondani. Minősíthetetlen alkotás, legfeljebb önsanyargatók találhatnak benne "szépséget". Ez nem Az Elveszettek földje, hanem a megveszettek filmje. Fusson előle mindenki! Négy. Ne beszélj félre! Szóval, három pont. De csak nagy jóindulattal. 3/10 Kenobi |
Módosítás dátuma: 2010. február 06. szombat, 23:12 |
|