Le kell szögeznem a kedves olvasónak, én valóban nem férfi szemmel néztem a filmet - mivel nekem olyan nincsen (vagy a fene se tudja.. ). Minden esetre, hogy megcáfoljam Kenobi kollégám állítását , nekem egy férfi (igaz, nem akármilyen) ajánlotta, hogy feltétlen nézzem meg. Köszönet is neki!
Én egészen másképp láttam ezt a filmet, mint Kenobi éppen ezért (habár nem szokásom olyan filmről írni, amelyről már van kritika) tollat - vagyis inkább billentyűzetet ragadtam.

Valóban adott egy kerettörténet, egy haldokló anyáról, aki azt kéri lányától, olvasson fel neki egy naplót. Hogy miért is? Egyfajta gyónás ez, hiszen a lánya, Caroline sok mindent megtud anyja (Daisy) múltjából, az életének olyan szakaszairól, amelyről eddig soha nem beszéltek, de nem csak az ő élete tisztázódik, de lánya a saját éetéről is így kap meg igen fontos információkat. Nincs több alkalmuk, Daisy halálán van. Vagy most tisztázódik minden, vagy örökre a feledés homályába veszik. De nem  csak gyónás ez. Daisy életének legszebb időszakait idézi fel, s mi enyhíthetné a fájdalomcsillapítók mellett leginkább szenvedését, ha nem az, hogy  a szépre gondol vissza?! "Lehetsz mérges, mint egy  veszett kutya, ahogyan a dolgok alakultak, szitkozódhatsz, átkozhatod a sorsot, de amikor a végére érsz, tudnod kell ezeket elfelejteni.'"

Párhuzamosan fut a filmben ezek után a napló felolvasása a jelenben - amely által a múlt megelevenedik - és az 1918-ban épített vasútállomás órájának története.
Ez utóbbit Gateau úr, a teljesen vak órásmester készítette. Ր volt a legnevesebb órásmester, mialatt készült az óra, fia a háborúban harcolt. S egy napon megkapták a hírt, a fiuk elesett. Ettől kezdve Gateau úr éjjel-nappal dolgozott az órán. S a megnyitó ünnepségen, amikor leleplezték remekművét, megdöbbentő esemény történt: az óra  visszafelé kezdett járni. Az órás így magyarázta a történteket: Ez talán visszahozza a fiát a háborúból, talán hazatérhet, gazdálkodhat a farmjukon, gyereket nevelhet, teljes életet élhet. A hallgatóság csak megemelte a kalapját, együttérző tekintettel nézett az órásra, aki ezután mindörökre eltűnt.

S itt kezdődik Benjamin története. A sors eljátszotta vele azt, amit Gateou úr csak megálmodott. 80 éves külsővel született s életét visszafelé élte. Azt, hogy miféle rendellenesség okozta, vagy mi a betegség neve, szerintem nem érdemes kutatni. Hiszen nem dokumentum filmről van szól. A sors iróniája - vagy édesapja előrelátása -, hogy amikor felesége belehalt a szülésbe, s meglátta torz gyermekét, pont egy idősek számára otthont nyújtó ház lépcsőjén hagyta, ahol szerető anyára talált. Mivel az orvosok nem adtak neki túl sok időt, életét úgy élte,  hogy annak örült, amit kapott a sorstól. S bár a teste idős volt, az agya, lelke egy gyermeké. Azt, hogy ezt a tényt sikerült neki nagyobb lelki traumák nélkül átélnie, nagyban köszönhető nevelőanyjának, a néger Quinnie-nek, valamint annak az elfogadó környezetnek, amelyben élt.
Két dolgot is tanulhatnánk tőlük: a másság elfogadását, és azt, hogy saját magunkat is tanuljuk meg elfogadni. Ez a mai világ nagyon sok külső és belső uniformist próbál ránkkényszeríteni, s aki ezeknek nem felel meg, eltiportatik. Ha nem vagy jó pasi/jó csaj, arról csak magad tehetsz, feküdj szoláriumba, diétázz, légy Barbie/Ken alkat! Maradj örökre 20 éves, csinos, szexi. Belső értékeid pedig a törtetés, önzés, mások (gyengék) eltiprása, kiközösítése. Mindenki, aki nem olyan mit te, vagy nem úgy gondolkodik, csak rossz lehet. Tüntess, elégedetlenkedj, szidd a másként gondolkodót apástól, anyástól...
Ezt a kis - mondjuk ki - gnóm emberkét viszont mindenki elfogadta. A mai iskolások már rég kiközösítették, kigúnyolták volna. Merthogy tuti integrálni kellett volna. Integrálni, hogy a többiek szokják a "másságot", a kis Benjamin meg még inkább szembesüljön torz külsejével, fogyatékosságaival.
E filmben azonban öregek között nő fel, akik maguk közül valónak érzik. S ő is érzi, ide tartozik. Később, ahogy nő, azért a világgal is elkezd ismerkedni. Nagy szerencséjére, a sorsát meghatározó emberek ezután is hasonlóan állnak hozzá. Ekkor már láthatóvá válik, testi ereje nő, érzékszervei élesednek - egyszóval ahogyan agya, lelke nő, úgy fiatalodik a teste.

Megismerkedik a szerelemmel is. Számomra ez a szál is érdekes volt. Egy kislány, aki meglátja a torz külső mögött a szépet. S e kislány lesz az egyetlen nő, aki az egész életén át kulcsszereplő marad. Az együtt töltött gyermekkor után hosszú időre elszakadnak egymástól, mindketten élik az életüket. De amikor összetalálkoznak (egy tragédiának köszönhetően), mindketten életük közepén, eljön számukra a tökéletes boldogság. Mindkettőjük számára ez az ideális időpont, hiszen csaknem egykorúak, s Benjamin teste és lelke is ekkor van legnagyobb harmóniában. S amikor Daisy terhes lesz, Benjamin félni kezd. Nem azért nem örül, mert nem szeretne gyermeket. Félelmei abszolút jogosak: mi  lesz, ha a gyermekük is olyan lesz, mint ő? Hogyan tud majd felesége két gyermekről gondoskodni? (Hiszen Benjamin meg egyre fiatalabb lesz.)

És ahogyan az az előzmények alapján várható, Benjamin csecsemőként hal meg de Daisy mindvégig mellette marad. Egy teljes életet élt le úgy, hogy nem jósoltak neki nagy jövőt. S attól függetlenül, hogy nála minden fordított sorrendben történt, ha belegondolunk, sok közös van a csecsemő- és az öregkorban. Mindkét korosztály sok segítséget igényel, sok odafigyelést, gondoskodást. A csecsemőnek még nincs tudása, az idős már egyre több mindent felejt el. Benjamin élete is ugyanilyen volt... mindössze a teste nem volt ezzel összhangban.

Az óra sorsa pedig összefonódott Benjaminéval. Körülbelül akkor  szerelték le, amikor ő meghalt, s szereltek a helyére másik órát, amely immáron "normálisan" mutatta az időt. Benjamin különleges sorsának beteljesülésével az ő ideje is lejárt. Viszont Daisy halálakor, amikor a hurrikán éppen elpusztítani készül a várost, az óra elindul újra ... visszafelé....


Lehetne még rengeteg mindent írni erről a filmről. Azt hiszem, ez is az a kategória, amelyik ahányszor nézzük mindig többet ad a nézőnek. Abban is biztos vagyok, ha nem leírni kellett volna, hanem másokkal, akik szintén látták, egy asztal körül üldögélnénk, s beszélgetnénk róla, még sokkal több minden jutna eszünkbe, s e kritika is másképp nézne ki.

És hogy ilyen apróságokat, amelyek mind-mind a film értékét növelik, már ne is említsek: Button (Gomb) úrnak gombgyára volt. A kolibri felbukkanása a film különböző jeleneteiben. Vagy meg kell még említeni a férfit, akibe hétszer csapott belé a villám - na, ez az egyetlen hiányossága számomra a filmnek... Nem ismerhettük meg mind a hét esetet. :) De amiket már Kenobi kollégám írt , azok is mind-mind dicséretre méltóak valóban: a smink, a látvány, de a zene is.

Végezetül pedig: ismét olvasásra sarkallom olvasóimat. A film F. Scott Fitzgerald novellájából készült. Kb 30 oldal. Én biztosan el fogom olvasni. Remélem, sokan velem tartanak!

szamóca