Az Ebola kilőve. Különben is, néhány dzsungellakó magánügye. Az AIDS puszipajtás, maradna pánikfaktornak a H1N1, de annyira túldimenzionálva, hogy csak legyintünk. A vírustorta habja kétségtelenül a genetikailag buheráltan buzerált rondaságok elitje, amire marcona terroristák fenik a fogukat. Á… Egyébként, meg csukjuk be a szemünket… Képzeljünk magunk elé egy víruslabort. Nem a számítógéped fertőződött meg ember!!!  Mit is látunk? Álmatlanságtól kókadozó kutatók bambulnak mikroszkópjukba és várják a csodát. Védőruhába csomagolt doktorok nyugtatják a félhullákat, nyugi, holnapra túl leszel mindenen. Na persze. Aztán beüt a bonyodalom, valamelyiküknek kiszakad a gönce, eltaknyolnak egy oxigén csatlakozóban, következtében elszabadul a járvány…

Néhány rettegett kórság napjainkból, amire a filmipar is lecsapott. Nem egyszer, inkább sokszor. Ezért is becsülendő, hogy Christopher Smith, a Fekete halál rendezője hagyta fenébe a megcsinált víruscirkuszt és visszacsalinkázott a sötét középkorba. Filmjének központi témája a pestis, brr. Főszereplője baromira Boromir, akarom mondani Sean Bean - bár a karaktere totálra ugyanaz, csak táskásabb szemekkel - aki amolyan vallási aktivista Doktor Houseként koslat csapatával a rettegett betegség nyomába. A képlet pedig egyszerű: Isten haragja sújtja az emberiséget. Amennyiben meghalsz, akkor bűnhődtél, ha életben maradsz, az Úr kegyet gyakorolt. Tessék, a választék. Kezet mosni, nem dugni a disznókat, netán fenéken billenteni a patkányokat, bekapni két aszpirint, higiénia, ilyesmi, az nuku, csak imádkozni.

Tessék egy film, ami tudja, hogyan kell nézőjét lekötni! A témára egyébként vevő vagyok, többnyire. Sötétkori butulás, csuhások, bizalomgerjesztő alakok és realista, húsba vágó ábrázolás. Nem szárnyaikkal verdeső pillangók kefélik andalító zenére a pipitéreket. A rothadó tetemek bűze az orromat csavarja, a fekélyektől meg kerülget a hányinger. Ha valaki kettőt merészel pislogni, máris máglyán találja magát, mivel boszorkány a szentem. Mindent szigorúan a hit nevében, és annak érdekében. A félsz pedig csak fokozódik, ahogy a pestis tombol, jajj.

A sztorival nem vacakolnék, nem vaxolták sikamlósra az alkotók, helyette brutálra, hisz az illik a korrajzhoz. Elég annyit tudnunk, valahol a mocsárban lapul egy falucska, amit megkímélt a járvány. Mindenféle mendemondák, aggodalomra okot adó hírek érkeznek onnan, ezért Ulric elvtárs a püspök uraság kérésére utánajár a dolgoknak. Vele tart haramia kommandója, meg egy ifjú papnövendék - mondjuk úgy, a srác az idegenvezető. Többet nem is lotyognék, érjük be annyival, kapunk rendesen a hit, a csábulás és az akaraterő problémaköréből. Akadtak percek, amikor még az is megfordult hülye fejemben, a falucska vezetői földönkívüliek, valami úton idekeveredve kavarnak egy jóízűt. Világuralom, jöttek a társaknak helyet csinálni, azért a pestis. Szóval, megvezettem agyamat bődületesen, vagy most téged, Tisztelt Olvasó. A helyzet nem ennyire fantáziát basztató, megmaradt a földön. Illetve egyszerűbb, amivel nagyszerűbb.

Nagyon jót tett az ügynek, hogy azokkal a lehetőségekkel, amivel elmehetne a túlzott misztikum, a gyomorforgató horror irányába nem él. Van ugyan titok és fátyol apránként elhintve. Kínzás, vér és izzasztó harc, de olyan, hogy na. De mégsem a csakazértis mutogatás, a rókázzunk csoportosan lenne a cél, hanem a történet követeli meg.  Hosszú hetek után, most láttam először közelharcot, amiben a vívó felek kidöglenek. Lihegnek, kapkodnak a levegőért, izzadnak, talán még büdösek is. Asszem, az életszagú kifejezés a leginkább találó. Szörnyen cuki a körítés, a tomboló betegség borzalmas ábrázolása, szinte zsigerből fötörésztem egy szájmaszk után.

Összegzés: A leginkább az jött le, milyen rohadt sz@r lehetett a középkorban. Amikor a tehetetlenség, a kilátástalanság és a sötétség volt az úr. Járványok tizedelték az embereket, nem maradt más mentsvár, csak a vallás. No meg a lüke babona, a hitszinten terjesztett ökörség és a boszorkányégetés. A film egyébként marhajó, a pontozásnál sem vakaróztam, simán átugrotta a nyolcast. Ámen.