JCVD - Jean Claude Van Damme újra “alkotott”

Egy ütős trailer láttán az ember még egy Jean Claude Van Damme filmre is izgatottan készül. Ám jelen esetben igaz az, hogy a trailerben összeszedtek mindent, a film pedig jócskán alulmarad mind izgalmakban, mind akcióban.

Na azért vannak jópofa dolgok a filmben, úgyhogy ezzel kezdem; az első, hogy JCVD saját magát alakítja és úgy látja magát, mint ahogy legtöbben: egy lecsúszott, öregedő, senkinek nem kellő színész, akinek anyagi gondjai vannak és még a lányáért is küzdenie kell a bíróságon. És meg kell hagyni, ezt jól csinálja, most először gondoltam, hogy talán nem is olyan rossz színész, mint amilyennek tartom.  Aztán meg a sztori sem volt rossz, csak éppen a kivitelezés nem volt az igazi. Visszatérve szülővárosába, - ahol mellesleg igazi hős, és mindenki rajong érte - a postán egy túszdrámába csöppen. Egy véletlen folytán a rendőrség azt hiszi, hogy a rablás elkövetője a színész, amit a valódi rablók ki is használnak. És itt meg kell említeni még egy pozitív dolgot: egy bizonyos pontig több szereplő szemszögéből is végignézhetjük az eseményeket, ám az üröm az örömben az, amikor a film végén rájössz, hogy erre azért volt szükség, mert akciók hiányában így lehetett nyújtani a filmet. Végül a túszok kiszabadulnak, az egyik JCVD rajongó rablónak köszönhetően az egyik bűnöző meghal, a rohamrendőrök betörnek az épületbe és a másik rablót is lelövik. A túszok között jól láthatóan Van Damme-ot is kiviszik a SWAT-osok, ám egy következő jelenetben a színészt maga előtt tartva próbál a harmadik elkövető is szabadulni a szorult helyzetből- persze sikertelenül. Itt ugyan kétféle befejezést is láthatunk, melyekből az egyikben Van Damme a hős, ám ez egyértelműen csupán képzelődés. Ezzel szemben az előbbiek, mikor JCVD-t kihozzák, majd mégis túszként bennmarad, na ezt nem tudom hova tenni. Mint ahogy azt sem, hogy végülis letartóztatják zsarolás vádjával, ami ugyan azt jelképezi, hogy bár egy sztárról van szó, a törvény rá is lesújt; valójában kétlem, hogy ilyen szigorúan járnána el vele. Végül a börtönben tartott karateedzések képeivel zárul történet, amelynek fénypontja Van Damme számára, hogy lánya megjelenik a beszélőn, és beszélni szeretne az apjával. 

Az egész film lényege nem más, mint hogy a nemzeti hős egy nem mindennapi szituációban megpróbál egyrészt közvetítővé válni a rablók és rendőrök között, valamint megpróbálja megvédeni a túszokat, miközben saját helyzete percről percre csak romlik. Mindeközben rengeteg ideje marad visszaemlékezni, majd a mozi végén megmagyarázni múltbéli hibáit. Sajnos ezzel azonban számomra egy önsajnálatban fetrengő ripaccsá válik. Sokmindenről őszintének tűnő vallomások születnek, így pl. a drogokról, a lánya gyermekelhelyezési peréről, mely egyébként elég ostobának tűnik, hiszen a színész filmjeinek témájával magyarázzák, miért lenne rossz apa. A film elején még azt is megtudhatjuk, hogy Van Damme menedzsere képtelen egy normális filmet szerezni, holott a színész bármire képes, akár a gázsija megvonására is!!!! Ez egyébként abszolút hihető, mikor az is kiderül, hogy anyagi gondokkal is küzd, ugye? 

Összegezve tehát a cél az volt, hogy egy egészen más Jean Claude Van Damme-ot ismerjünk meg, aki nem azért csinál szar filmeket, mert szerinte azok jók, hanem mert nem kap jobb lehetőséget; aki anyagi gondjai mellett lánya elvesztésével is küzd; aki a filmjeiből merítve azért még ma is képes valami hősiesre. A valóság azonban az, hogy nem több egy ripacsnál, aki a színészethez mit sem ért, ugyanakkor ha férfit akarunk látni spárgában, akkor ő a mi emberünk. Valamint azt se felejtsük el, hogy szegény csak azért drogozott, mert mindez kiborította. Na ne már! Szóval nagyot csalódtam, hiszen egy akciókkal és poénos önkritikával teletömött izgalmas filmre készültem. Ehelyett egy tipikusan gagyi Van Damme filmmel sem felérő valamit kaptam, úgyhogy ha valaha még látni szeretnék egy jó JCVD filmet, inkább leporolom a Véres Játékot.

Krix