Solomon Kane nagy világbolyongó és kőkemény harcos hírében állt. Utazásai során rengeteg mindent megtapasztalt, de ilyet még Ő sem látott: Egy afrikai tróntermi kincskereső túrája során alkut kötnek a lelkére. Márpedig nem senkivel. Magával az Ördöggel. Ettől lesz némi pikantériája a dolognak. Na meg hatása. Hirtelen jámborlélek üzemmódra vált a szentem. Szánom-bánom, vizes lett a nagykabátom. Nagyon azért ne féltsük a kalandvágyó fickót, mindhiába az erőszakmentes duma, mi tudjuk, gyilkolt már épp eleget, s majd fog is. Ez olyan bizonyosság, mint ahogy Angliában mindig esik az eső. Az esőztető gépek kezelőinek dupla gázsit! A sötét középkor csapadékkal bőven áztatott korszakában járunk hát. Boszorkányok, Démonok mágikus varázslatok és a kardszagú halál. Solomon elvtárs nyomában liheg a gonosz, hogy úgy mondjam, kissé ártó szándékkal. Más szavakkal kifejezve, James Purefoy talpig vérpermetben tocsogva ritkítja a pokol erőit.

Nesze semmi, fogd meg jól! A kalandfilm gyakorta tetszhalálba süllyedő műfaja ismét kapott egy lehetőséget. Naná! Hisz szeretjük, imádunk aggodalmaskodni a főszereplő csávók testi egybenmaradásáért. A főhős pedig tudja kötelességét. Kardjával hadonászva küldi örök hűsölésre a marconákat, plusz szolgáltatásként  gyötrelmes tekintettel menti meg Az egyetlen valamire való nőt, aki a filmjében előfordul. Adalékként pompázatos tájak, pénzfüggően különböző vérmérsékletű és látványú csihipuhik, és a mára már szinte nélkülözhetetlen varázslatok. Mágia, hókuszpókusz, abrakadabra, szörnyek, kihagytam volna valamit?

A Solomon Kane ugyanezen talajból táplálkozik, s olyan lendülettel indít, hogy nincs az a néző, aki ne csettintene elégedetten. Örömmel állapíthatjuk meg, bár működik a giccseffektus vastagon, alapvetően nagyon komor történetet sikerült összedobni a készítőknek. Volt honnan meríteni, a Solomon Kane sztorik kiagyalója Robert E. Howard a múlt század első harmadában tevékenykedő író, többek közt a Conan regények megálmodója. Fantázia és kalandok a szerző kisujjában. Mindehhez adatik még a minimalista képi világ. A nyirkos hideg, a boszorkányégetés és a középkor minden nyalánksága kiordít a filmből. Na meg olyan zene, amitől mindig elalélok, akkor is, ha ramaty a film. James Purefoy Solomon Kane szerepére ideális figura. Rendesen kigyúrt pacsirta, határozott mély orgánumától még egy medvecsorda is barlangjába pisilne, és senkinek sem mutatna jobban a hátára vésett kereszt, mint neki. Tisztára Van Helsingre hajaz a koma, úgy elsőre, csak morcosabb verzióban. Színészetre momentán deka szüksége sincs. Mindent eltakar a szakálla, és a kalapja is vízálló.

Az időjárás jelentéstől már padlót fogtam. Vágom én ezt kéremszépen. Köll a vizes töcskölés, dagonya az iszapban. Egy igazán valamire való férfi attól tökös, ha nyakig sáros. Aztán egy perc, vagy két jelenettel később hópehelynek álcázott tollpihék hivatottak sugallni a zimankót. Lehelet óne, legalább vacogjatok már a mindenségit! Morgásom lényege egyébként az lenne, hogy sosem bírom megemészteni ezt az időjárásügyi változatosságot. Mert elvész valamiért a környezet hitelessége. Sejtem is az okát: alapból szarnak az apróságokra a filmkészítők. Ha az elvárás az eső, akkor oda özönvizet. Minimum kilós cseppekben. Ha kavargó hópihék vadítják a népet, megkopasztanak egy libafarmot.

Összegzés: Határozottan jól muzsikáló kalandfilm. Iszonyatosan erős kezdés, látványos, ám kissé sete-suta befejezés. Közte üresjáratként pici jövés-menés, amivel mulattatják a nagy semmit. Mégis, a fene tudja miért, de az is élvezetesre sikeredett. A sztori nem éppen ősrobbanás, mert pontosan az történik, amire számítunk. Könnyen kitalálható, váratlan fordulatoktól mentes film a Solomon Kane Ám valami varázsa kétségtelenül van. Nem gurult el a gyógyszerem, de egészen elvoltam vele.