Tim Robbins-t inkább színészként ismerhetik a nézők, mint a rendező, producer és forgatókönyvíró szerepében. E film azonban az ő nevéhez köthető. S legalább olyan jó e szerepkörökben, mint színészként. Hiszen e film az 1996. évi Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az Ökumenikus Zsűri díját, s jelölték Oscar-díjra rendezőként, Golden Globe-díjra pedig a forgatókönyvért. S ne feledjük, igaz történet: Helen Prejean igaz történetén alapul. És nem éppen egy egyszerű problémát feszeget.

A film kapcsán felmerülhet bennünk egy nagyon komoly kérdés. Kinek van joga elvenni egy ember életét? Vajon különb-e a bíró vagy esküdszék, akik meghoznak egy halálos ítéletet vagy a hóhér, aki azt végrehajtja, annál, aki bűncselekményt követ el? Hiszen míg a bűnöző esetében lehet elmebajra, hirtelen felindulásra, vagy egyéb enyhítő körülményre hivatkozni, addig az itt felsorolt emberek előre megfontolt szándékkal követik azt el. S vajon ők tudnak-e nyugodtan aludni utána, miután egy embert megfosztottak az életétől? Mert akármilyen ember is volt, mégis egy ember volt. S törekszünk arra, hogy "humánus" legyen a kivégzés... de ez a két szó hogyan is férhetne meg egymás mellett? Gondol valaki ilyenkor a halálra ítéltek családjára? Րk vajon nem ugyanazt érzik, mint az áldozatok után ittmaradottak?
De akkor mi legyen azokkal az emberekkel, akik halomra gyilkolnak másokat? Vagy különös kegyetlenséggel ölik meg őket? Esetleg gyerekeket küldenek a halálba, vagy erőszakolnak meg? Nekik talán nem lett volna joguk az élethez? Mit érezhetnek az ittmaradott családtagok? Józan ésszel végiggondolva, rajta már nem segít a halálos ítélet sem, hiszen nem hozza vissza az áldozatokat. És a társadalmat ki védi meg akkor meg tőlük? Főleg, ha a bűnöző nem is érzi tettének súlyát, s minden szavából süt a gyűlölet.
Komoly kérdések ezek. Főleg, ha még egy kicsit tovább gondolkodunk rajta, s még egy kicsit. Mi van, ha akár egy pillanatra is felmerül az ártatlanságuk lehetősége? Mi van, ha nem merül fel ugyan, de később kiderül, mégis csak ártatlan volt az az ember? Lehet így folytatni egy életet az ítélet hozójának? Vagy belefér ennyi "hiba"? S mi van, ha csak nem volt megfelelő a védelem? Ha nem kerültek elő döntő bizonyítékok? Ha egy tanút nem kutattak fel? Vagy netalán tán, ami sajnos megesik, politikai kampányok, szavazatszerzés befolyásol egy-egy ítéletet?
És ha végül kiderül, mégsem ártatlan? Befolyásolja-e ez a róla kialakított véleményünket? S megváltozhat-e a halál közelségétől egy bűnöző?

Egy apáca (Susan Sarandon) minden esetre nem megy el ezek mellett a kérdések mellett, amikor kapcsolatba kerül Matthew Poncelet-tel (Sean Penn). Ր  segíteni akar, bármi áron. Hiszen egy ember életéről van szó... Miközben kapcsolatba  kerül az áldozatok  és Matthew családjával is, s megismeri a fiatalember életét. Hogyan éli mindezt át egy apáca, akinek a lelkek megmentése a cél? Hogyan éli át e pár napot maga az elítélt? Érdekes látni mindkettőjük személyiségváltozását, amely bekövetkezik e pár nap alatt.

Erről szól ez a film, amely biztos vagyok benne, valamilyen módon mindenkit megérint.


szamóca