|
Volt egyszer egy Vadnyugat ( Once upon a Time In a West ) |
Írta: Kovács Ottokár |
2008. november 18. kedd, 19:31 |
Egyszer olvastam egy riportot egy dalszöveg-íróval, akitől megkérdezték, hogy mi a könnyebb: zenére írni szöveget vagy szövegre írni a dalt. Az író azt válaszolta, hogy általában a szöveghez írják a dalokat.
Ez annak kapcsán jutott eszembe, hogy a Volt egyszer egy vadnyugatnál a zenéhez írták a forgatókönyvet. Legalábbis Sergio Leone és Morricone szerint. Ez már elég kellene, hogy legyen ahhoz, hogy valaki megnézze ezt a filmet. De ekkor még nem mondtunk a filmről semmit, pedig ez a filmtörténet legnagyobb westernje.
Aki először látja annak türelem kell hozzá, mint a jó borhoz. Kezdetben nem lehet érezni az ízét, de a végére annyira betelik vele az ember, hogy rögtön kér belőle még egy pohárral.
Az első jelenet már megadja az alaphangot: egy nyikorgó szélkerék, néhány marcona alak, egy dünnyögő légy és egy végeláthatatlan vonatsín valahol a semmi közepén. És épp ez a vonatsín a főszereplő, de ez csak a végén derül ki, amikor a sín mellett egy város kezd kinőni a földből egy már halott ember álmaként, aki álmodni mert, és akinek meg kellett halnia a családjával együtt, egy másik ember parancsára, aki szintén a vágyait kergeti, aki testileg is és lelkileg is nyomorék, de az élet erő úgy küzd benne, mint a sínekben, akik el akarják érni a nyugati partot, a jövőt, Amerika jövőjét. De a történet nem csak róluk szól. A cselekmény másik ága a Harmonika. A harmonika a maga négyhangú fájdalmával, meg Harmonika ( Charles Bronson ), aki, mint a múlt megtestesítője bosszút akar állni valamiért, ami fokozatosan – a dallam erősödésével együtt – hívódik elő a múltból. Az ellenfél, Frank ( Peter Fonda ), a banda vezér, aki maga is parancsokat hajt végre a vasút érdekében teszi a dolgát, s mint ilyen a jövő emberének kellene lennie, de a filmben ő a negatív hős. A harmadik szál, ami egybe köti a kettőt, Chayenne (Jason Robards), aki magányos, mint Harmonika, bár társai is vannak. Ő köt ismeretséget Jillel (Claudia Cardinale), a korábbi prostival, aki végül megvalósítja elhunyt férje álmát SweetWater-t. Az ellenfelek csatája – a klasszikus pisztoly párbaj – a film csúcspontja, amit a nem szokványos végkifejlett követ, ahol a Harmonika és Chayenne kivonul az éledő városból. Nekik a jövő nem tartogat már semmit. A film legfőbb érdeme, hogy egy szokványos, többszálon futó cselekményt gyönyörű egységgé kovácsol, ahol a zene mellé egy festmény szerű filmet varázsolnak, ahol a zene megjelenik. A film után hallgassuk meg a film zenéjét külön is. Higgyük el, hogy csak a zene hallgatása után nem tudnánk más filmet készíteni, mint a Volt egyszer egy Vadnyugatot. Már ha lenne hozzá érzékünk. Végezetül Sergio Leonénak, - ha tehetek egy javaslatot – amennyiben a jövőben szeretne négy hangra filmet készíteni, ajánlom Liszt: B.A.C.H. zongora fantáziáját . Kovács Ottokár |
Módosítás dátuma: 2008. december 03. szerda, 22:53 |
|