A szerencse forgandó! Tegnap volt szerencsém végigaludni egy olyan „remekművet”, amiben vámpírok és műmájer bicepszmatyik rajongták körül szívük egyetlen úrnőjét. Az Újhold hatalmas reklámkapánnyal és világszerte rongyossá olvasott háttérrel robbant be a köztudatba, s lett olyan, amilyen. A Holdhercegnőről ezzel szemben milyen hírek érkeztek? Az alapanyaként szolgáló regény, Elizabeth Goudge „The Little White Horse” című könyve mond egyáltalán valakinek valamit? Én sem olvastam még, de ez nem meglepő, ugye?  Mégis a belőle készült film nagyszerűségével, magas színvonalával megeszi reggelire az elején megemlegetett vámpírökörséget. S mindehhez adatik még a rendező személye. Kár lenne szemlesütve elintézni a nevét. Csupó Gábor, igenis legyünk büszkék távolba szakadt hazánkfiára, aki profi módon csinált meg valamit. Egy mesét, ami nem csak jó és élvezetes szórakoztatás, de a körülményekhez képest izgalmas és látványos, és még arra is képes, hogy a véráldozatokon felnövekedett és tömegmészárlásokhoz szokott zordon nézőjét visszaváltoztassa csillogó szemű gyermekké.


Pedig eleve pályahátránnyal indul. Az elmúlt években fantasy dömping tette tiszteletét a mozikba, majd lakásunkba. Nagy, neves előadók kezéből. Megaköltségvetésből és hiperlátványra építkező produkciók ezek, egyenest az amerikai álomgyárak futószalagjairól. Persze, nagyrészt kasszasikerek, joggal, vagy anélkül, ebbe ne mélyedjünk bele. A Holdhercegnőben nincsenek befutott és nagybetűs világsztárok – csak valahonnan ismerős arcok – nem szerepelnek a filmben trollok, törpök, tűzokádó sárkányok, de még egy nyomorék nyálcsorgató zombit sem lehet fölfitetni, viszont a színészek hiteles előadók, a történet lebilincselő, és a megalkotott világ egyszerűen varázslatos. Nem stúdiószagú és nem jellemzően effektek tömegével telepakolt öndicséret, hanem nagyon is hétköznapi, ám annál csodálatosabb. És ne feledjük, a Holdhercegnő teljes egészében Magyarországon készült! Az erdők színpompás világa, az ódon kastélyok és a romos várak mind kis hazánkban keresendők, tessék a hazai levegőből mélyet szippantani!

Még a történet sem mondható földhözvágónak. A főszerepben egy árvaságra jutott kislány. Hát annyira nem is, hisz már lassan golyóérett. Olyan kis kamaszos, tisztaszívű, de akaratos maca. Továbbá két család ötezer Holdtölte óta tartó viszálya és az ősi átok. Valamint a Holdgyöngyök, amiknek a megszerzése írtóra birizgálja mindenkinek a csőrét. Mogorva és magának való nagybácsi, de a másik oldalon is korlátolt agyú komorsággal megáldott az apuci. Mariának az átkot kell föloldania, különben lesz némi nemulass. Vannak tehát titkok, bonyodalmak és kalandok rendesen. És mivel mesével akadt dolgunk, néhány közkedvelt állat is előfordul. Úgymint fehér unikornis, fekete oroszlánbőrbe bújt piros szemű kutyuri és egy tapsi füles, akarom mondani, Szeréna, a nyúl. A Hold akkora, hogy megugrottam, de legalább komolyan vesszük a jóslatot.


Hát nem nagy eresztés így elsőre. Többször olvashattunk már hasonlókat. Hogy a tömegcuccból élvezetes előadás lett, az kizárólag a rendezőnek köszönhető. Csupó igazi bátorsággal csapott a lovak közé. Merészelt a rózsaszínes tündérmeséből kicsit komolykodó történettel előrukkolni. A fordulatok picit kiszámíthatóak, de a sztori gyengeségeit elfedik a nagy adag emberséggel és jól eleresztett humorral megerősített jelenetek. A Holdhercegnő szól mindenről: szeretetről, szerelemről, bosszúról és a családról. Néha romantikus, máskor vicces, időnként pedig mérsékelten akciós. Érdemes megfigyelni a kiscsaj ruházatát. Nagyon korhű, szépen fölhelyezett lökhárítókkal. Nincs is nagyobb öröm annál, mint egy ilyen költeményben futkorászni a bozótosban. Hiányosságként fölróható az állatok kissé gagyira sikerült megjelenítése, de fogjuk a szűkebb költségvetésre, meg legyünk következetesek. Ha ott nyafogtam, akkor itt is illik.

A Holdhercegnő valahol olyan mese, amire évek múltán szívesen visszagondolunk. Kicsit olyan emlék lesz, mint amikor gyermekkorunkban körbeülte a család a nagypapa által rakott tábortüzet. Az égen a Hold és a csillagok, kellemesen lágy esti szellő, a háttérből tücsökciripelés. És akkor a nagyi mesélni kezdett… Kihagyhatatlan, pótolhatatlan élmény minden gyereknek. Az idő közben elszaladt, de sohasem felejtem.


Összegzés: Néha jó gyerkőcnek lenni. Nézni olyan csodát, ami elvarázsol. Olyat tud, amire csak kevés mozi képes: megérinti az ember szívét. Kellemes meglepetés volt, újból meg tudnám nézni. Szerintem egy filmet ettől nagyobb elismerés nem is érheti. Csupó Gábor gratula! Csak így tovább!

8/10

Kenobi