Akkor szögezzük le a tényeket! Zeusz lenne a főgóré, Poszeidón elvan magával, Hádész meg az alvilág fura ura, a kis hatalomra törő  csóka. Máris gebasz van az Olimposz hegyén, sejthetjük. Történelem tanárok most biza kitérnek a hitükből, de nekem a görög sztorizgatásokból csupán pár mondat maradt meg. Há mész Homérosz? Házibulintosz? És… Tovább nem folytatnám... De az szembeötlő, hogy az 1981-es Titánok  harca és a mostani feldolgozás között sok párhuzamot fedezhet fel a gyarló tekintet. Mindkét filmben ismert színészek regimentje. A kor színvonalának elvárható monumentalitás, kissé összecsapott történettel. Ám a legnagyobb hasonlóság, hogy mindkét film úgy szar, ahogy. Ráadásként horogra akadt egy mostanában fölfuttatott hérosz, aki elviszi hátán a kalandot. Szép és merész gondolat, elismerem. Mindannyiunk kékre mázolt „dzsékszullija”, azaz Sam Worthington világmegmentőként roppant kevés az üdvösséghez. Mint mackósajtban a brummogás.

Talán megbotránkozik az olvasó a kezdeti kemény szavak után, lehet, egyetért velem. De abban bízvást egyformán vélekedünk, ebből a filmből többet is ki lehetett volna hozni. Sajna, elcseszték. Hogy klasszikust idézzek: Elqúrták. Nem kicsit, nagyon. A gyanakvás csírája, már a film ötödik percében felüti a fejét. Addig se volt semmi, azután se lesz, mondom a potenciális nézők kedvének lehervasztására. Pofázhatnám a történetet is. Mondjuk, egy mondattal elintézve. Csoportos sétafika. Ennyi. Aztán… Milyen átéléssel teszik a szépet a színészek. A valóságban? Sam Worthington egy ábrázattal caplatja végig a filmet. Olyan kis faarc tekintettel, amit megszokhattunk már példának okáért Steven Seagaltól. Pókerface? Mily káprázatos látvány, mitológiai rondaságok, röpülő paci. Pegazus a táltos, tudom. Lerágva a körmöm az elképedéstől. Valami irtózatos nagy mozis élmény. Pozitív hozzáállás kellene részemről, vagy csak a jóindulat hiányzik?

Pedig az van, higgyék el. Az egészben a legröhejesebb ez a Worthington gyerek. Nem, nem a színészi kvalitásait firtatom. Innen puszilom a rajongóit. De az már mókás, hogy Perzeusz félisten szerepére egy ilyen törpepöcsöt szerződtettek. Leginkább akkor szembetűnő a mélygarázs mérete, amikor katonák sűrűjében bandukol, mellé áll valakinek, vagy tökmindegy. Majd mindenki legalább egy fejjel magasabb a csávónál, pedig trükköznek keményen. Veszik alulról a fickót, dombtetőre állítják – kissé lelombozó. Liliputi félisten.

Mégiscsak a történetről. Szóval, az van, mennek. Egyik helyszínről a másikba. Időnként rusnya lények vidítják a képet, máskor az istenek alakítanak. Zeusz és Hádész kavar egymás ellen, Perzeusz meg jól megmondja. A korhűségre köpni, nyelni nem tudok. Páncélzat, pajzsok, Medúza, és a szörny. Olyan Godzilla vs. Órispolip szexelésének gyümölcse lehet a drága. Továbbá dühös Birodalmi lépegetők, csak túlfejlett skorpióknak álcázva. Liam Neeson és Ralph Fiennes fenségesen feneséges istenségek arcán annyi paróka, szakáll lengedezik, mint akik megettek egy szénakazlat. Közben tolják a vakert mitológiából rendesen. De az egész valahogy nem áll össze egésszé. A csatajelenetek és a helyszínek ugyan látványosak, de korántsem durrannak akkorát. Bőven megtalálható az unalom - kétszer akkorát ásítottam, hogy kiakadt az állkapcám -, máskor a nagy nehezen felvett történetfonalat veszíti el az ember se perc alatt. Nem értem a kapkodást. Persze mit is várhat az ember egy olyan mozitól, aminek Louis Leterrier a rendezője? A nyakörv, A szállító 2. Veretes egy pályafutás, nem kétséges.

Összegzés: Nem méltatnám tovább a film hibáit. Inkább nézzük az erényeit. Mert van néhány. Nagyon zordon mozi lett A titánok harca, komolyan. Sehol egy mosoly, sicc, még a humornak a gondolata is! Nem nyújtják rétestésztaként a nagy nullát, és nem szolgál magvas gondolatokkal sem. Hádész nagy mókamester hírében áll, a belépői nem semmik. Ettől függetlenül sajnos teljesen átlagos kaland-fantasy kerekedett a dologból. Bevallom, többre és értékesebbre számítottam. Vagy blockbusterre, amire tágra nyílt szemekkel csodálkozom rá. Hát… Most hoppon maradtam. A szokásos pontozásnál nem sokat hezitáltam. Egy félénk hatost megérdemel? Mert pozitívan szemléljük.