|
Alkonyat (Twilight) |
Írta: Kenobi |
2008. december 16. kedd, 19:50 |
Rómeó és Júlia, valamint a vega vámpírok esete. Amikor egy film főszereplői vámpírok, rögvest összefut az ember szájában a vér. Nagyjából tudjuk, mire számíthatunk. Egekben repkedő bivalyerős legényekre, formás-bögyös leányokra, akik csupán egyet akarnak. Némi vért, frisset, lehetőleg gőzölgőt, a harapásuk nyomán spricceljen szanaszét az éltető piros folyadékból, az áldozatuk pedig vergődjön, mint a partra vetett hal. Szegény vérszívóink születetten legyenek gonoszak, vakuként kápráztasson el dicső fogazatuk és nézzenek morcosan, hörögjenek olyan rémisztően, hogy ijedtemben még az adóhátralékomat is mosolyogva perkáljam ki. Az elvárásaim a vámpírmoviek irányában tehát meglehetősen szűkre szabottak, mentségemül csupán az szolgáljon, hogy az eddig megnézett néhány tucat hasonló témájú darab nem is akart nagyon az elején leírtaktól eltérni. Így most is hasonlókra számítottam, s védelmemre felkészülve, fokhagymával, ezüst pisztolygolyókkal, kihegyezett karóval, asszonykámmal, no és az anyósommal felvértezve vonultam el az Alkonyat című mozira. Ki tudja, egyszer nekem is lehet szerencsém alapon. S még valami: egyszer, egy filmekhez igazán értő kedves ismerősöm azt mondta, hogy minden mozinak kell adni legalább egy félórát, mielőtt bármely irányban is ítélkeznénk. Tehát a türelem, alvadó vértócsákat terem jeligével várhattam a kibontakozó rémületet.
A történettel olyan sokat nem is vacakolnék. Bella Swan elmondása szerint 17 éves lány – én picit többnek néztem – apukához költözik egy piszlicsáré szürke helyre. Fater a helyi zsaru góré, egyébként meg halál unalom a kisváros. A középiskola élete is mindennapos, boldog-boldogtalan besózva a közeledő bálra, ki kicsodát miért nem hív, vagy hív meg, Monk flúgos tanár bácsi a hagymák és a komposzttea örömeire neveli a fiatalságot, a mikroszkóp alatt pedig mindenféle ózisok vigyorognak. Ebben a tömény unalomban, vagy kedvesen fogalmazva, mélabús felvezetőben a trancsírozásokat váró kedves néző vajon mit is tehet? Hát igen. Megágyazhat a székében. De az kényelmetlen, különben is zavarhatja az előtte horkolókat. Vagy a magával hozott késsel békésen felvághatja az ereit. Nos, mindegyik örömteli elfoglaltság, ám mielőtt tömény erőszakot alkalmaznék önmagamon, bekövetkezik valami „váratlan”. Előkerül a helyi szépfiú, a kiszámíthatatlan és a titokzatos, s talán még jóképű Edward Cullen és néhány segéderő. A kompánia dettó úgy néz ki, mint akiket akkor ugrasztottak elő a liszteszsákból. Hangyányit sápadtak. Az előttem addig békésen bóbinyáló épp felébredve az álmából, rögvest megállapította a fennálló tényállást: - Hiszen ezek vámpírok! Köszi Jocó a felvilágosító ráébredést, magunktól soha a büdös életben nem jöttünk volna rá! Hiába, Penge agyúak mindig előnyben! Bellánál is lassan révedezik a felismerés. Ám a fiú iránti szerelme még olthatatlanabb. Lassan megismerkedünk a vámpírcsalád hétköznapjaival, megtudjuk, miért tudnak csak dörgések közepette baseballozni és kilométer magas fa tetejéről bámulhatjuk a pompás panorámát. S mindez miért lehetséges? Mert Cullen családja a jófiú vámpírokból áll. Ők lennének a diétás vérszívók. Csak állatokból iszogatnak, nemes eszméket vallanak, és roppant mód összetartanak. Méltányolom is a nézeteiket. De csak óvatosan az elismeréssel! Minden nyálas rózsaszín köd mellett kérem, léteznek gonosz ellenlábasok is. Számlájukra írható néhány környékbeli gyilkosság, de az is olyan ritka, mint közalkalmazottaknak a béremelés. Szerepük a gazoknak csupán annyi, hogy zsenge harmatos akciót a film végére becsempészve legyen egy kis izgalom. Már annak, aki még ott van. Három dolog miatt nem nézném meg még egyszer a filmet és három dolog miatt nézné meg még egyszer a kedves párom. Elfutnék, mert kevés az akció, a vér száműzve, s egyáltalán az egész történet valami ólomlábakon szédeleg a finálé irányába. Az asszonykám pedig szívesen megkukkolná újra, mert kevés az akció, s amit én fárasztó szenvedgetésnek nézek, az nála szenvedélyesen bimbódzó szerelmi történet, a kiteljesedett és mégis beteljesületlen szerelemmel. Rómeó és Júlia szabadon értelmezve. Még egyszer tankkal sem tudnának becibálni a filmre, mert alig történik valami. A középiskola unalomig szájba rágott kliséi, a sablonos történetvezetés és a kiszámítható vég. Ellenben önként és dalolva szaladna a párom a repetáért, mert a film egésze alapvetően a romantikus női lelket célozza meg. Így a hölgyeknek a papírzsepusz legalább olyan kötelező kellék, mint vámpírnak a vérhas.
S végezetül. Sikeres regény ide, vagy oda, de soha többé nem nézem meg a filmet, mert annyi vámpír ellenére, a végén az anyósom is kijött a moziból. A feleségem pedig boldogan megtekintené, mert az anyucikája…
A pontozásnál is kettős mércét illene figyelembe vennem. Részemről a dolog lezárva egy ötössel. A nejem szerint a film megér vidáman egy tízest. Átlagoljunk! Legyen egy hetes! Nem, levonva egy pont a sárkányért! |
Módosítás dátuma: 2010. február 07. vasárnap, 00:11 |
|