Angel egy angyal. Angyalian magával ragadó, bűbájos tinilány. Első ránézésre. Ám ott lakik benne az "ördög" is, ha nem is a szó szoros értelmében.

Minden tizenéves álomvilágban él. De Angel (Romola Garai) még náluk is jobban, hiszen nem érdekli a külvilág, a valóság.Pedig egy kisvárosban, egy szatócsbolt felett él szüleivel, szegénységben. Szégyelli is ezt nagayon. Nem segíti családját, kihasználja, zsarnokoskodik szülein. A segíteni akarásnak szikrája sincs benne. Egyetlen dolog érdekli: írni a saját stílusában, a valóság és az álom egyfajta keverékéről, rengeteg szóvirággal.Célja, hogy híres, elismert írónő legyen.No, és még egy: amikor híres és sikeres lesz, beköltözni az Édenkert Villába.
Mondhatnán, igen, ilyen álmai mindenkinek vannak. De Angel meg is valósítja ezeket. Sokadszori visszautasítás után végre akad egy kiadó, amelyik bár merésznek és a szokottól erőteljesen eltérőnek találja a lány stílusát, hajlandó a munkáit kiadni. (És úgy mellesleg a cég tulaja, aki Angel apja lehetne, egyből bele is szeret a lányba.)
Angel sikeres lesz, kiszabadul a vidéki porfészekből, megszerzi az Édenkertet. A valóságra idegesítő módon továbbra is fittyet hány. Hiszen kit ne bosszantana, ha valaki egy zongoradarabot játszik, és ő közben hangos társalgást folytat, majd macskát kezd etetni?! Viselkedése enyhén szólva is bárdolatlan. Angel gazdagsága gyarapszik, népszerűsége hatalmas, az emberek imádják, a könyvei  sikeresek. Vagyonát pompára költi, élvezi a sikert, ha lehet, még inkább elszakad a valóságtól.
Egyetlen ember az, aki egy pillanatra a valóság talajára visszaökkenti, de csak arra a pillanatra, amíg meglátja: Esmé (Michael Fassbender). A fiatalember, titkárnőjének öccse, fest, ám ahogyan a lány írói stílusa elüt a kor szokásaitól, a fiúé is, csak épp ellentétes irányban. Képei szürkék, komorak, a valóság legsötétebb arcát mutatják. Angel, aki ahhoz szokott, hogy mindent elér, elhatározza, őt is megszerzi. És természetesen, ez is sikerül neki...
Ám milyen életet élhet ez az álomvilágban élő lány, aki azt hiszi, körülötte forog a világ, s minden és mindenki azért van, hogy az ő érdekeit szolgálja egy olyan emberrel, akinek az előélete ugyan nem makulátlan, de a valóság talaján áll? Hogyan egyeztethető össze ez a csupa élet, csupa szín, csupa pompa világ a fiú leegyszerűsített stílusával, szürke színeivel? Elegendő-e a szerelem, hogy ezeket az ellentéteket áthidalja? A valóságban talán igen, ha mindkét fél alakul a másikhoz. Bár Angel valószínűleg minderre képtelen.
És akkor kitör az I. világháború. Angelt, mint minden, ez is hidegen hagyja. Pontosabban nem. Nemes egyszerűséggel közli, nem veszi vissza a kertészt, akit besoroztak, ha pár hónap múlva újra kérné az állását. (Mert hát milyen dolog az, hogy aki őt szolgálja, csak úgy, a haza védelmében elhagyja az ő házát?! Ugye, milyen felháborító?!) De aztán Esmét is besorozzák. Angelre jellemző módon, ez váltja ki köztük az első veszekedést, mivel még  mindig nem ébredt fel, és még mindig úgy látja, a háború csak arra kell, hogy Esmé kiélhesse ölési vágyát, ahelyett, hogy vele lenne. (Itt ezen a ponton elgondolkodhatunk, valójában miről is sz ól a háború, s meddig fontos az egyén érdeke, s mi a társadalomé.) Esmé mégis a haza szolgálata mellett dönt, amit Angel nem ért meg, nem fogad el.
Esmé távozása, a háború az ő életére is hatással van. Írásai már nem olyan kelendőek. Gazdagsága is megcsappan. A szép álomvilág összeomlóban, de Angel még mindig nem tér vissza a valóság talajára. Hermione (Charlotte Rampling), a titkárnő, aki mindvégig mellette állt egy alkalommal meglátja egy másik lánnyal a férfit Londonban. Nyilvánvalóvá válik, Esmé már nem szereti Angelt. Ám ezt teltitkolja a lány elől, aki időközben elveszítette közös gyermeküket.
Emé egyik lábát elveszítve tér vissza a háborúból. Ekkor még egyszer utoljára Angel a régi pompájában ragyog, újra írni kezd, hogy a férfi adósságait ki tudják fizetni. De már semmi sem a régi. Végül Esmé, aki nem találja többé a helyét, öngyilkos lesz, amit pedig Angel nem tud feldolgozni, s ha nem is közvetlenül, de ez pedig az ő halálához vezet.
Egyetlen kérdés maradt csak a film végére, amit Angel a halálos ágyán fel is tesz: milyen életet is élt ő? Hermione erre egyértelműen azt a választ adja, hogy csodásat. Én viszont elidőztem a válaszon: valóban olyan csodás volt ez az élet? Mennyi álom és valóság kell egy életbe? Mert, hogy álmok kellenek, ez tény. Csodás lehet-e egy olyan élet, amely a környezet kihasználására épül, ahol az önzés határtalan? Viszont minden átlagtól eltérő ember, aki valami nagyot alkot, rendelkezik valami furcsasággal. Angel önzése, én-központúsága volt-e az, ami naggyá tette őt, s az alkotást segítette? Valószínűleg igen. Lehet, hogy valóban csodás életet ét. Nem tudom. Az is lehet, hogy nem ....

(A képek forrása: PORT.hu )



szamóca