Tesszék a nyelveket kidugni! Nem calunk! Ki kék, ki nem kék!

Hát igen. Ez a dopping. Meg is értem a filmben szereplő összes szerelmest, akik Irina hercegnő kegyeiért versengenek. Mit mondjak, én is megtenném. Csak azt nem értem, mi a fenét is eszik a nő Habarodixen? Egyébként is Vanessa Haslerről és annak rakoncátlan tincseiről nekem élből Angelina Jolie ugrott be valamiért, csak hát harmatosabb formában.

Természetesen a film nemcsak a menyecskéről marad emlékezetes, hanem az agyament poénjairól, a valóban gigantikus látványról, amitől néha egészen Ben Huros fílingem támadt. Na és elsősorban a szereplőkről. Az nagy kár, hogy a régi Asterixet alakító Christian Clavier nincs a szereplők között, mert bár helyettesének ugyancsak méretesen durung a bajca, csak így pöszészen, viszont a tekintete is annak tűnik, s ezért valahogy nem lopta be magát a szívembe. Gérard Depardieu azonban kisujjból kirázza a hordóhasú Obelix figuráját, tekintete a szokásosan maflásan bamba, ámbátor a szíve hatalmas. A legnagyobb durranás nálam egyértelműen Brutus. Állandó szánalmas próbálkozásai, hogy a fatert elküldje az örök Cézármezőkre több mint röhejes - egyenesen térdcsapdosósan kacagtató, beszédhibája minden logopédus álma és képtelen ötletei mind a film legemlékezetesebb pillanatai közé tartoznak.

Igazi meglepetés a nagy öreg, Alain Delonnak a játéka is, aki annyira élethűen alakítja a bájgúnár Julius Cesart, hogy szinte én is futok neki egy tükörért.

A film története viszont roppant egyszerű: Asterix és Kárpátok méretű barátja Obelix ezúttal az olimpiai játékokra keveredik el, ahol a gall hercegnek, Habarodixnak segítenek, hogy elnyerhesse a görög hercegnő szívét. A rómaiak azonban megpróbálnak folyamatosan betartani és borsot törni a kis csapat orra alá, hiszen a hölgyike kegyeiért Cesar fogadott fia, a tökéletesen tökkelütött és ostoba Brutus is hadba száll. Poénok, a szokásos röpködések, izzadtságszag és a fair - play szabályait nem ismerő küzdelmek várnak a szereplőkre és rám nézőre egyaránt. Nem egy agydaganatot okozó bonyolúltság, de nem is kell más - éljen az önfeledt kikapcsolódás!

A film befejezése pedig sztárparádé a köbön. Feltűnik a kocsiszínen Schumacher és fél ferraris szerelőcsapata, az aranylábú lefejelős focista Zidane, akik bizonyára sokaknak mogyoró markolós élményt fognak jelenteni, bár a történet szemszögéből nézve inkább fölöslegesek mint hasznosak. A film végére ugyanis hatalmas dózisokban zúdítják a nyakamba az újabbnál újabb labdasportokat és sportolókat, ami picit lefáraszt.

Az Asterix az Olimpián igazán élvezetesre, és látványosra sikeredett egy ökörködés, amely tele poénokkal, fergeteges hülyeségekkel. Azt nem mondanám, hogy ez a film minden vígjátékok vígjátéka, de hogy jól lehet rajta szórakozni, az hótziherix.

{mosimage}

7/10

yoda70