|
Az 50 első randi - röviden |
Írta: Kenobi |
2009. december 17. csütörtök, 19:15 |
Nem is oly rég járt a tévében. Én pedig megadtam a kereskedelmi csatornának az örömet, hogy reklámostól, minden ajánlójával és öndícséretével együtt, de hősiesen végignéztem a filmet. Ahelyett, hogy elővettem volna gyűjteményemből, bevágni a lejátszóba és play! Erre mondják, a hülyeségnél csak a lustaság nagyobb úr! Meg tévéműsorként minden izgalmasabb. Akkor egy izgalomra vágyó lusta hülye lennék?
A kicsi csajba, Drew Barrymore-ba az E.T. idején – vélhetően milliókkal együtt – egyszer már szerelmes voltam, és bizony most, majdnem harminc évvel később sem sok kellett hozzá, hogy újra beleszeressek! De hát ki ne bolondulna bele egy fiatal és rengeteg magánéleti zűr után is angyali szőkeségbe, aki szerepe szerint ráadásul épp gofriházat épít egy hawaii kávézóban? A tengeri állatokra szakosodott állatőrültet, Henry Rothot (Adam Sandler) szintén elbűvöli Drew, pontosabban Lucy, és a laza és jókedéjű fickó azon kapja magát, hogy bár eddig elvből csak egyéjszakás kalandokkal koptatta fütyijét, most mégis újra látni akarja a lányt.
Meg is beszélik, hogy másnap ismét találkoznak a kávézóban, ám Henry meglepetésére Lucy nem ismeri meg. Kiderül: a lánynak egy baleset következtében nem működik a rövid távú memóriája, így minden reggelre elfelejti az előző nap történteket. Tőle kéne kölcsön kérni – kopogtat fejemben a kisördög. Lucy apja és öccse, az agyoncuccozott agyú bodybuilder félnek elmondani a lánynak, mi történt vele, ezért inkább nap nap után eljátsszák a baleset bekövetkezte előtti napot (épp az apa szülinapja volt), és nagyon nem örülnek Henry közeledésének. Ő azonban kész rá, hogy mindennap újra meghódítsa a lányt, aki egy véletlen folytán persze megtudja az igazságot…
Összegzés: Peter Segal rendező és Drew Barrymore, valamint Adam Sandler főszereplésével készült film sokkal melodramatikusabb is lehetett volna. Szerencsére azonban az érzelgős elemeket hanyagolták, így az eredmény egy üdítően bájos és giccsmentes romantikus komédia lett, amelyen csak a filmbe töltelékanyagként került altesti és füves poénok egy része, no és elkövetőjük, az idióta Rob Schneider ront valamennyit.
7/10 Kenobi |
Módosítás dátuma: 2010. február 06. szombat, 23:06 |
|