Nem mindennap adatik olyan szerencsém, hogy animációs film nézegetésével mulassam az időmet. Talán ennek oka lehet hajlott korom, vagy az érdektelenségem, de leginkább az, hogy azok a stúdiók, amelyeknek a rajzolt produktumait a gyomrom képes lenne befogadni, évente csupán egy-két alkalommal jelentkeznek mozifilmmel.
 
Természetesen jogos a kérdés: akkor a Dead Space - Holt tér mi a túrónak került az érdeklődésem központjába? A válasz pedig egyszerű, mint a folyosón elterülő véráradat: elolvasva a film tartalmát, az felkeltette a figyelmemet. Mindig is vonzottak a sci-fik, az ismeretlen felfedezése, és egy kis adrenalin bizseregtetés sem esik olyan rosszul. A horror jelentős részét ugyan muzikálisan utálom, de azért mégiscsak akadnának kivételek. Az Alien tojásrakásai, vagy a titokzatos és félelmetes átjáró megnyitása körüli hercehurca Halálhajós tálalásban mind-mind sikeresen ökölbe szorították a kezemet. Magyarra fordítva, voltak pillanatok, amikor majd beszartam a filmek okozta félelemtől, de ez ma már nem fordulhat elő velem. Egyrészt már a Dead Space a sokadik hasonló témájú film, amit látok - nyilvánvalóan edzettebb is vagyok -, másrészt elővigyázatosságból mindig van nálam pelenka. Így a besárgulás és a szagosítás kizárva, s önfeledten tudom átadni magam a filmek élvezetének. S még valamit el kell mondanom. Tudom azt, hogy jelen alkotás előzményei, illetve utózmányai között ott liheg a pc-s játék, no meg a képregény. Ennek ellenére soha nem próbálom ezeket a filmes produkciókat a játékokhoz hasonlítani, mert a mozi és a game mégis csak más szakma. Az ősök valahol persze közösek, de ha moziba megyek, nem a gépemet adom oda jegyként, s amikor szökőévenként monitorom elé ülök játék galád szándékával, nem a film lesz a tájolási alap. Éljék csak külön világukat! Talán ezért is van, hogy a számítógép előtt hajnalig tartó gyilkolászgatások mára már teljesen közönyösek számomra. A legparáztatóbb lövöldözős játék a számítógépemen egy sakkprogram lenne. De gondolkodom, hogy szankciókat alkalmazok ellene. Pofátlan egy játék. Mindig megver. Még a tanuló szinten is. Na jó, nem én vagyok Kaszparov. Mindenesetre a játékok profi tudora, Mikiller majd bizonyára hozzáfűz pár kedves szót a véleményemhez.

Az USG Ishimura űrhajó legénysége az űr egy távoli és piszlicsáré helyén egy ősi kegytárgyra bukkan. A megtalálás körülményei egy-az egyben Alien fílinget okoztak a szürkeállományomnak. A felfedezők nem is sejtik, mekkora kalamajkába kerülnek, mert azzal, hogy magukkal viszik tokostól-vonóstól az űrhajó fedélzetére ezt a vacakot, magukra szabadítják a gonoszt, egy régóta szunnyadó idegen faj képében. Van még a történet csavarintásában némi vallási átitat is. Mint ahogy nem hiányozhat a tökös kommandós csajszi és vagány csapata sem, akiknek a feladata nagyon hasonlatos a Kaptár első részében ténfergő kollégákhoz. Lőni mindenre, ami mozog, végigcaplatni a vértócsák tengerén, irtani a mókás kinézetű rondaságokat, és ahogy a nagykönyvben megírva vagyon, egyesével a jobb létre szenderülni. A mészárlás tehát nagyipari módszerekkel folyik, amire rátesznek még pár lapáttal, amikor előkerülnek a fénykardok. Vagy valami hasonlók. Amíg az idegen lények fokozatosan „szörnyesítik” az űrhajó legénységét, röviden, bajban az Ishimura, addig a parancsnok már nem a maga ura, mert bekattan, ő és a beosztottjai egymással civakodva töltik perceiket. Nyugtatót a szemétnek! Egyenest a szemébe! A pusztulás tehát napirenden, az egész emberiség jövője veszélyben, mégis megúszhatjuk, ha vesszük majd a fáradtságot és végignézzük a kommandós lány utolsó üzenetét. Happy pedig nincs. Game over. Helyesbítek, most kezdődhet.
 
A leírtakból talán sejthető, ebben az animációban virágokra szálló lepkéket, fülbemászó dallamokat ne is keressünk. Találunk helyette miszlikbe aprított végtagokat, csoportosan kalimpáló lényeket és vért és vért és vért és… Létünk éltető folyadéka telefröcskölve mindenütt: a falakon, a mennyezeten és óriási tócsákban heverészik szanaszét a földön.

A miliő és a történet vezetése félelmetes, a környezeti zajoktól futkos a hátamon a hideg. Halálsikolyok, a zombiszerű és kaszavégtagú lények hörgésétől a falra mászok félelmemben. A tálalás egészen profi. Azaz… Csak lenne. Mert az egyébként izgalmas és rémisztő történetet alapban vágja taccsra az elcseszett animáció. Az animáció, amely valahol a rajzfilmcsatornákon mostanság tömegével garázdálkodó amerikai sci-fi, kaland stb.… sorozatokra hajazó. Nehezen tudom eldönteni, hogy most ez a megjelenítési forma lenne az anime aktuális divatja, vagy a pénzzel próbáltak spórolni, netán a rajzolók ilyen suták. Mindenesetre a Pixar és a Disney szemkápráztató látványorgiáival összehasonlítva a filmet, bizony kevés.

Mindenesetre, ha túlteszem magam a kivitelezés okozta dünnyögésen, akkor elmondhatom, hogy a Dead Space - Holt tér az egyszer vidáman nézhető borzadályok közé tartozik. Csak bírjuk kommandósokkal, és vérrel…