Az a helyzet, nem mehetünk el laza vállrándítással Oscar Wilde mellett. Írt egy, a korában botránynak számító könyvet – mai kifejezéssel, bestsellert –, amit időnként a filmipar is megtalált. Dorian Gray szépfiúként nem mai találmány, mégis bátorkodnám javasolni az olvasónak, tekintsünk el minden előzménytől, csak a legújabb feldolgozást vesézzük ki. Azért gondolom így, mert a napjaink filmes elvárásai és a múlt írott fikciója között hatalmas szakadék tátong. Szép, meg jó minden – nincs is azzal problémám, de hogyan is tehetnénk különbséget? Mert mi a jobb? Egy kosár körte, vagy két tízkilós dinnye? Fogjunk mindent a körtére! A film a regénynek még a lába nyomát sem csókolhatja, de mint mozi, kétségkívül jól működik. Ha megfelelő hangulatban találja nézőjét.

Most pedig engedtessék meg a nagyfokú irigység. Nevezhetjük hiúságnak is, vagy mittudom én. Mert minden férfi álmában megjelenik egyszer az állapot, hogy gazdag, szép, nem öregszik. Tövig a bűn fertőjében, a számonkérés még lehetőségében sem. És ugye pofás pofink is változatlan. Sehol egy szarkaláb, egy ránc, bájdorongunk évtizedek múltán is büszkén merészkedhet ismeretlen, puha melegségbe. Magas ívből tojni az erkölcsökre, fütyülni a törvényekre. Tisztelt Uraim! Senkinek az agyában nem futottak át hasonlóan perverz gondolatok? Mielőtt buzgó bólogatásba kezdenénk, szögezzük le, mindennek ára van. Az örök fiatalságért cserébe a lelked.

Tegyük hozzá rögtön, nem ilyen egyszerű a dolog. Mert minden elkerülhető, csak szándék kérdése. Megmaradhatsz életed végéig tisztának és érintetlennek. Nem iszol? Nem dohányzol? Nem nőzöl? Ezen vétkek hiányában garantáltan szép hosszú életed lesz. Csak legyen türelmed kivárni a végét. A másik oldalt már ecseteltem… Akaraterő kérdése minden. Ja, meg legyen egy rólad készült festmény, ami elviszi helyetted a balhét.

A film remekül mutatja meg a gyönyörű ifjú átváltozását. Miiii!? Gyönyörűűűű? Elgurult a gyógyszerem? Mindenki megnyugtatására, nem lennék *uzi, csak tárgyilagosnak tűnő. Persze, kell egy hangyányi rásegítés, Lord Henry Wotton cinikus cimbi viszi Dorian Gray-t a bűnbe. A fokozatosság elvét szépen betartva. Piciny kilengésekkel züllik el. Bemelegítésül a felszínes és unalmas társasági élet. Majd a koszos sikátorban eldugott kocsma. Pia, cigaretta, kábítószer, ledér örömlányok – lehetőleg hármasával. Dorian megdugja az épp nagykorúvá cseperedett lányt, majd az anyját. A családban marad jeligével. Nagyon nem is válogat. Festő barátjával történő nyalakodása az a pillanat, amikor úgy megugrottam, mint vaddisznó a zanócásban. Még röfögtem is elképedésemben. Mindez csupán a kezdet. A gyilkosságok már egyenes úton következnek. Lelkiismeret-furdalás csírájában sem, hisz ott a padláson hétpecsétes titokként eldugott önarckép. A festmény, ami Dorian gazemberi tetteivel arányosan amortizálódik, életre kel, és a kukacok is jól elvannak. Ennyi bűn után a lélekben közben teljesen összetört Grayben lassan leesik a tantusz: egyenes útja van a Pokolba. A felvilágosulás kései jutalom, már nincs menekvés.

Oliver Parker rendezőnek bőven akadhatott hezitálni valója. Fogas tehát a kérdés, milyen irányba terelje filmjét? Nyilvánvalóan a horror egymagában kevés. Különben is, az éltető folyadék színét valahogy nehéz eltalálni. Most sem igazán nyerő, a vér olyan, mint az eperlével kevert málnazacc. Lelombozó, ugrik egy illúzió. Legyen fricska? A viktoriánus kor társadalomkritikája? Abba meg belealszik az ember. Ezért vegyítette a műfajokat, beleépítve nem kevés romantikus szenvedést is. A főszereplő személyére Ben Barnes a legjobb választás. Fiatal, csinos, olyan bájgúnár. Ide való. Csak egy prücök lenne: ez nem a Narnia szemkápráztató világa, kéne kis színészet is. Az meg sajnálatos, de nincs. Colin Firth ellenben elemében. Ben Chaplinnek rövid nyúlfarok jutott, a többiek pedig töltelékek. Barnes és Firth édes párosa mégis szépen működik, amihez tökre passzol a nagyszerű zene. Izgalmas, romantikus, de egyúttal figyelmeztető. Nem hagyja nyugodni az embert. Meg kell említeni még a külsőségeket. A viktoriánus kor minden nyavalyája jól fogható: a bálok lagymatag előkelősége, az épületek, de az álságos színpompa mellett megjelenik a lepukkadt utcák szutykos, beteges és veszélyes világa is.

Összegzés: Az átlagosból valamennyire kiemelkedő, időnként elgondolkodtató – néha sznobokat sokkoló –, mérsékelten adagolva paráztató elemekkel. Na, nem vitték túlzásba a digitális frászkeltést, csak módjával, helyesen. Alapból jónak mondható, de van pici hiányérzetem. A fene tudja mi az, csak. Időnként untam magam. Az újranézési faktor sem igazán dühöng bennem, talán pár hónap múlva. Szóval, akad kettőség rendesen, mint a filmben. De… Vajon mi lehet a Dorian Gray mozi legfontosabb tanulsága? Most már láttuk, Ben Affleck gondosan megtervezett álla is überelhető…

7/10

Kenobi