This script has expired! This script has expired! This script has expired! This script has expired! This script has expired!

Hét élet

Írta: Kenobi

2009. március 08. vasárnap, 17:01

A boldogtalanság nyomában Az öngyilkosság megmutatásának a filmvásznon sokféle módja létezik, ám medúza segítségével kopogtatni Szent Péternek, felettébb meglepő és újszerű. Sőt, mi több, sokkoló.  Csak a halál árnyékának völgyéből feltolakodó kérdés iszonyatosan nehéz: vajon az egykor bekövetkezett tragédiát jóvátehetjük-e azzal, ha életünket feláldozzuk másokért? Az nem lehet vita tárgya, hogy Will Smith a legsikeresebb és legkeresettebb színészek egyike. Teljesen mindegy mibe is kezd: kornyikál pár fülsiketítőt, példás családapaként mutatkozik a nagyérdemű előtt, vagy filmeket forgat, az mind tiszteletre méltó. Vígjáték, sci-fi, dráma, vagy világvégés hangulatú vámpír-zombi film, a blockbuster és a csilingelő dollármisik bevételként garantálva. Persze, könnyű így! – mondhatom utálatosan. Hiszen akár A függetlenség napja, a Bad Boys dupe, netán az Én, a robot, esetleg a Sötét Zsaruk mind-mind olyan popcorn mozik, ahol a hangsúly elsősorban a látványra és a sziporkákra terelődik, az élő husi szerepe a háttérbe szorul. Igen, lehet ekképp is vélekedni. A térfél másik oldalán azonban ott az Ali, a Legenda vagyok – amelyben Smith gyakorlatilag egyedül viszi a hátán a filmet, no és kutyáját –, a felejthetetlenné sikeredett A boldogság nyomában, és most drámai, romantikus énjét tovább csiszolgatva legújabb filmje, a Hét élet. A felvonultatott produkciók után summaként elmondható, a fickó egyáltalán nem kezdő étcsoki, és úgy kapkodnak a rendezők-producerek utána, mint fuldokló a levegőért. Jelen filmjében a Will Smith által alakított Ben Thomas bánja bűneit, és nem a boldogság nyomába ered, hanem annak elvesztése után a jóságéba. Egyfajta vezeklésként – hogy helyrehozza a helyrehozhatatlant. A film történetéről többet elárulni talán vétek is, mert a Hét élet tipikusan olyan mozi, ami lassan és aprólékosan adagolja az információ morzsákat, kínosan ügyel arra, hogy minden csak fokozatosan derüljön ki. Olyan film, ami meséjét az alapoknál kezdi, és a kéménynél fejezi be. S hogy halad előre a történet, úgy esik le a nézőben a tantusz, s úgy áll össze a film egy kerek egésszé. Erre mondhatni azt is, hogy dramaturgiailag izgalmas és bravúros megoldás, mégis fanyalgok egy nyomdagépnyit. Mert a tyúklépésben csámborgó történetnél könnyen fennállhat annak a veszélye, hogy ha nem tudjuk, nem értjük és nem érezzük át a főhős fájdalmát, a melankolikusan ábrándos romantikus drámát nemes egyszerűséggel halálosan unalmasnak gondoljuk, lövésünk nincs, hogy most mi a fenéért is kell izgulni, Ben miért nyomul elején a csajra, és a mozi első harmadánál békés szendergésbe kezdünk. Erre még pár lapáttal rátesz a film hossza is, amely alaposan próbára teszi a kotyuló izomzatot, ezért az alapjában érzelem gazdag történet jó néhány embernek valóban drámai élmény lesz. Pedig egyébként van mit nézni bőven. Amit az előbb letyúklépéseztem, az a másik énnemmel nézve, lassú ritmusban hömpölygő, szemgyönyörködtetően megkomponált jelenetek lánca, csodálatos színészi alakításokkal, ami a végére érik összefüggő egységgé. A Hét élet olyan, mint a jó bor: minél tovább hagyjuk a hordóban érlelődni, annál nemesebb. Will Smith pedig gigászként uralja a vásznat. Soha nem volt még ennyire erős. Arcának mély barázdái, szemének bánatos fénye, és gesztusai alapján egyből érezhető, majd szétszakad a szíve. Woody Harrelson karrierje talán legjobb alakítását nyújtja – mindig fülig érő mosollyal – és mégis szösszenet mellékszerepében. Rosario Dawson szívbeteg, sápatag nőként még törékenyebb, még szerethetőbb, és még így is olyan vonzó, hogy holnap – csak az ő kedvéért – beiratkozom egy nyomdagép javító tanfolyamra. A Hét élet tehát iszonyúan nehéz film. Letaglózó, szomorú és elgondolkodtató, ami soha meg nem válaszolható kérdések egész sorát veti fel. No, nem rögtön az utolsó képkockák után, hanem másnap, lassan és alattomosan piszkálva csőrünket. Hét élet kárpótolhat akárcsak egyet is? Mitől számít valaki jó embernek? S egyáltalán azt kinek van joga eldönteni? Visszafordítható-e a bűn jócselekedettel? Milyen mértékben van jogunk befolyásolni mások életét, még akkor is, ha azt a legjobb szándékkal tesszük? S persze az egyik legnyilvánvalóbb: kibírja-e a medúza a jeges vizet? Nehéz kérdések ezek, amire a Hét élet nem próbál meg válaszolni. Legfeljebb picit sugall és gyengéden próbál terelgetni a helyes irány felé. Nem mondhatnám, hogy könnyű film, és nem is hinném, hogy első randis. De aki beül és megnézi, az adja meg a tiszteletet és az esélyt Will Smithnek, majd válaszoljon önmagának. Hét élet. Egy történet, amelyben mindenki számít, csak a főhős élete nem. 7/10 Kenobi

Módosítás dátuma: 2010. február 06. szombat, 23:55