Az egész film alatt egyetlen kérdés motoszkált bennem: Tamara ki a nyavaja?

Sajnos a feleletet jótékony sötétség fedi, mint ahogy a Hívatlanokban is hívatlan vendég a napsütés, legfeljebb a történet végén kapunk egy piciny ízelítőt a világosságból. Addig marad hótsötét éjszaka, egészen pontosan a hajnali négy óra köröli állapot. A környék lámpái világítanak, totális a csönd. Sehol egy kutyaóbégatás, járókelő és autó meg pláne. Az ínyencek máris felvidulhatnak a hasonló témájú filmek rogyásig ismételt szituációiban. Egy a franc kellős közepén levő ház, ahová rózsaszirmokat bámulni betér barátaik esküvőjéről érkezve a párkapcsolati bibikkel küszködő fiatal pár. Kínlódva araszoló történet, a kötelező felvezetés ugyebár. Aki nem kapott be serkentő szereket már bizonyára horpasztana. Negyedóra békés szendergés után jön az első dörömbölés. A félhomályban támolygó ifjú hölgy Tamara felől érdeklődik. Ezzel a bonyodalmak elkezdődnek.

Hogy aztán merre bonyolódnak, azt fedje a titok, megtörtént eset ide, vagy oda. Kb. ötpercenként dobhártya szaggatóan következik az aktuális ajtó dörömbölés. Egyre határozottabban és erőszakosabban. Előkerül három álarcos, akik szemmel láthatóan otthonosan mozognak a házban. A férfi a fején zsákkal pedig szakasztott úgy hörög, mint Darth Vader százméter futás után. Kristen és James lassan rádöbiznek, hogy életük a tét. Futószalagon jönnek a már közhelyes fordulatok: a csaj egyedül marad, persze hogy szarakodnak a telefonok, spurizási kisérlet az autóval, érkezik a túlvilágnak a várva várt barát, miközben az álarcosok lazán sétafikálnak mindenütt. A bitangok jól elvannak, hintáznak, fejsze, vagy kés a kezükben, illetve csak. A film vége felé Kristen szorúlt helyzetében hozzájuk vágja az első értelmes kérdést: „Miért csináljátok ezt velünk?” Mire jön a logikos válasz: „Mert itthon voltatok!” Aki ezt érti, az elmehet laposkúszásban versengeni Liv Tylerrel.

Mindenestre vitathatatlan, hogy érdekes film a Hívatlanok. Bryan Bertino rendező az ijesztegetésnek - szerintem nagyon helyesen - azt a változatát választotta, amikor nem spriccel a pofámba vödörszám a konzervvér, nem csapódnak meteorként szanaszét az agyvelődarabok, nem taknyolok hátast a csúszós béldarabkákban, és nem ugrik a képembe semmilyen rusnyaság. Inkább a kísérteties félhomállyal, a környezeti zajokkal és a hatásvadász zenével operál. No meg a lemezjátszóval, amit szívesen kivágnék. Így néha el is éri a célját, mert amikor épp nem horkolok a történettől, néha bizony megugrok böcsülettel.

Ha valaki két hét múlva megkérdezi tőlem, miről szól a Hívatlanok, ettől többet nem is tudnék mondani. Illetve még egyet. Ez film egyértelműen Liv Tylerre van kihegyezve. A többiek másodlagosak. Töltelékek, mocorgó tényezők. Liv viszont ennivaló, mint mindig. Érettebb és nőiesebb lett az idők során. Riadt, őzike szemekkel tekint a nagyvilágba. Félni nagyon tud, és ha a helyzet úgy hozza, még sikongat is velőtrázóan. Hol hálóingben, hol mezitlábasan, hol a fenébe a cigarettája? A gyűrűhöz pedig még mindig ragaszkodik. Szóval imádnivaló egy nőszemély.

A Hívatlanok sajnos tök átlagos filmre sikeredett. A legnagyobb hibája az, hogy már sokszor látott elemekre építkezik. Lassan egy éve lesz, hogy Antal Nimród első amerikai mozija az Elhagyott szoba hozta rám a frászt illedelmesen. Most valahogy ugyanezt láttam viszont, csak pepitában. Eluralkodott rajtam a déja vu érzése, úgy is mondhatnám hiba van a Mátrixban.

{mosimage}

6/10

yoda70