Ez meg mi a szösz? Szöszgömb? Jájj!... Segítség! S.O.S.!!! Siess óriás elefánt siess!

Mindig jóleső érzéssel és gyermekekre jellemző csillogó tekintettel viharzok el a moziba, egy-egy frissen érkező animációs film kedvéért. Napjainkban, amikor a filmeknél trendi lett a világvége, óriástankerekkel szállítják a művért a forgatások helyszíneire, és potyognak ezerszám a hullák a nyakamba - a zombikkal meg lassan bratyizok -, ellazulásként, vagy pihentetőként és nem megfeledkezve a szórakozás galád örömeiről sem, tódulok roham léptekkel az animációs hősök legújabb kalandjai kedvéért. Shrek, Mr.Irdatlan és a többi mesefigura eddig valahogy mindig belopták magukat a szívembe, s vigyort tudtak csalni arcomra. Tették ezt a filmekre olyannyira jellemző elképesztő látvánnyal, feszes tempójú cselekményükkel és vastagon eleresztve humorral. A mesék egyaránt emészthetők a piciny csöppségeknek és a tartozékként a mozikba követelve csábított fateroknak és anyukáknak egyaránt.

Valami hasonló várakozásokkal céloztam meg a mozitermet a Horton kapcsán is. S a film kezdése az előzetes várakozásaimat bőven igazolta: mekkora galibát is okozhat egy vízcsepp! Aztán paff! Betotyog a képbe Hortonnak álcázott Jim Carrey elefánt, jöhetnek a gumiarcú szófosóra emlékeztető grimaszok és töketlenségek, kissé lagymatagul kidolgozott animációban. S ha már Jim Carrey-t említettem, társult hozzá a standard magyarhangja, Kerekes József is. Valamint tovább fokozva szenvedésemet, bárgyúságként feltűnnek Kifalva lakói, élükön a szórakozott polgármesterükkel -mind mind kiköpött Grincsek. Mindezek kotyvalékából naívként jó szórakozást és poén hegyeket vártam. Helyette kaptam egy meglegetősen érdektelen történetet, harmatos humorral, tarka-barka állatvilág féleséggel, és fárasztó kenguru mamával, s aminek az utolsó tíz perce tudott valamelyest lekötni. Egyedül talán a gonosz keselyű kópé Vlad vidított fel az enyhe orosz maffiózos akcentusával. A „rettenetesen” remekbe és rímekbe szedett történetet összekötő rigmusok hallatán pedig gyilkolászos hangulatom támadt. Hol az a tanker és a vér?

Vér helyett egy porszem, vagy mi a szösz? körül hömbölyödik a mese. Ezen laknak a Kik. Hogy ők kik? Akit még egyáltalán érdekel, azoknak elmondon: szuperpici tökmagok, akik a porszemen élnek. Ám a porszemet egy szép napon felkapja a szél, Kifalva lakói pedig a kipusztulás szélére sodródnak, ám ahelyett hogy kihalnának - pedig mennyire drukkoltam érte -, és elszállnának a fészkes fenébe, épp a szőrtelen Hortonhoz röpülnek. Innentől a nemes feladat adott: a kb. tíz szőrszállal a feje búbján ékeskedő elefánt igyekszik megmenteni védenceit a totális pusztulástól. Deep Impact és Armageddon szösz verzióban. Bár „Brúsz Willszöszt” a figurák között nem kell keresgélnünk. A helyzetet bonyolítja, hogy egyedül Horton hallja a piciny lények sipákolását, s ezt mondogatja is lelkesen minden állatnak, de inkább izének. Van élet a szöszön! Ezek bizony felforgató tanok, amik szúrják az örökké ármánykodó kenguru mami bögyét, aki egész pofás kis lázadást képes kavarni. A porszemet tehát el kell pusztítani! Azért mielőtt bárki infarktust kapna az izgalomtól, ne felejtsük ez egy mese. A jó gyözedelmeskedik, én meg kapok a pofámba némi igehirdetést. "A kis dolgok is sokat érnek.”, meg „a legkisebb is számít” szlogenek gyermeknevelő hatása nem kétséges, már ha megértik a csöppségek, hogy mi a fenéről is lehet szó. Mert a Horton célközönsége szerintem a 3-10 évig terjedő koroszály lehet, az ennél idősebbeket még elefántpuszival sem lehet a film elé csábítani, a felnőttek többsége pedig unalmában, netán kínjában a filmben elhangzott szösz szó és annak variációnak összes emlegetését számolgatja, és ez bizony megsüvegelendő teljesítmény!

Gyermekmese gyermekeknek, ha nem kerül porszemként szösz a szemükbe.

{mosimage}

4/10

yoda70