Odafenn a mínuszok, addig lent a mélyben trópusok. Közben teszünk egy kéjgázos utazást a Föld középpontja felé, kihaltnak hitt őslényekkel. Anyák napján emlékezzünk meg a dínó anyukáról, segéderőként pedig egy Rambo-szerű, kicsit kattant, de egyébként jófej menyét.  És éhes motkány már nem csak makkal álmodik. A prehisztorikus pereputty visszatért! Kalandjaikon immáron harmadszorra vihoghatunk, változatlan színvonallal. Az igazán szerencsések térhatású szemüvegben ugrándozhatnak a hüllőtalpak elől – s mindez valamikor ősapáink hajnalán.


Hát, ahogy mondani szokás, manapság olyan gyakori cucc lett a 3D, mint tehénszaron a bogarak gyülekezete. Persze meg is értem, sőt, egyenesen szeretném, ha minél több mozis film jönne ki valóságot egészen megközelítő eljárással. Szakítsanak a képembe űrhajók, de a csattanós maflások elől is jobban teszem, ha kapkodom a fejemet. Jelenleg az őslény felhozatal a legtutkóbb, vannak is ebben a jégkorszaki diliben méretes fogak és értelmesen bamba tekintetek rogyásig.

A látvány tehát rendesen lejön, legföljebb a szemüveggel nem bírok megbarátkozni. Nem tudom, ki hogyan éli meg, de nekem egy 3D-és filmorgia után legalább két napig szanaszét szakad a szemem. Persze ez legyen az egyéni szoc. problémám – és a szemészé – de az biztos, a hatás fenomenális. Csak hát ugye hasonlatos a dolog az egyszeri szép nőre: elképesztően guszta, bögyös-faros, csinos és jól ápolt, meg minden. Az ember tízméteres tigrisugrással vetné magát rá, hörögve előre a gyönyörtől. Igen ám, de akkor megszólal… Szóval, így vagyok a Jégkorszak franchise-val is. Hiába pöpec a kivitelezés, szemkápráztató varázslat, az effekt parádék tömkelege, hiába a lightosan adagolt durvulás, egy csepp vér nélkül – hiszen a törzsközönség mégis inkább a csipet csapatokból kerül ki –, az egész hóbeleblanc fabatkát sem ér, ha nem volna benne szellemes humor, s most ezennel kicsi vállveregetés a magyar szövegíróknak és a szinkronnak is. A totálisan tökkelütött Sid szerepében Geszti Péter parádézik, s akkor még ott nekünk a makkbuzi motkány is. Immáron oldalborda gyanús csajjal, bár, ahogy láttam, újfent beigazolódik az örök bölcsesség: a Nő – nagybetűvel! – minden gond forrása.


Fogtam is  a körítést rendesen, hiszen a történet egyébként vékonyka jégen szakad a mélységbe: valahol az anyai örömök és a félelmet megvető mentőexpedicíó kombinációjaként készteti hahotára a nézőt. Mammutéknál szülési barack előtt a család, Diegoban ébredezik a vadállat, Sid pedig lenyúl három dínótojást, majd nevelgeti a maga félnótás módján a kikelt apróságokat, csak az anyuciság kedvéért. Aztán megjelenik az igazi mama is, és fogai közé kapva az egész bagázst, eltűnik egy földalatti világban. Barátai pedig telecsinált gatyával, de Sid nyomába erednek segítség jeligével. Csodálatos és elképesztő dzsumbuly tárul elénk. Millió évvel ezelőtt kipusztult dögök minden mennyiségben, amolyan animációs Jurassic Park. Talán még Spielberg Pista bácsinak is koppant az álla! Ez állati! – mondhatja szakállas állát cirógatva. Ennyi kihalt ősállat egyrakáson! A karakterek ugyan elvésznek a digitális kirakatban, de most egyszer elnézve, ugyanis érdekes a kettősség. Cselekmény gyakorlatilag nuku, mégsincs üresjárat. Poénok és szellemes sziporkák viszik el hátukon a filmet. Ez már a harmadik Jégkorszak, szinte illene unnunk a hülyeségeit, de a dumák, Sid szófosása, és nem utolsó sorban motkányék balf*szságai lazán megröhögtetnek.


Összegzés: Simán bejött a papírforma. Könnyed és agyament vígjáték. Csúcs látvánnyal és dinka szereplőkkel. Nagyon is szerethető. Talán nem kell nagy jövőbe látási képesség, amikor azt mondom, nincs még vége a jégkorszaki cirkusznak. Nálam a film nyolc pontot ér. Vastagon.

8/10

Kenobi