Western csökkentett üzemmódban.

Igen, igen és még az újraindítás is működött, mert vagy ötödszöri nekibuzdulásra tudtam egyvégtében végigásítozni a filmet, ami azonkívűl, hogy irgalmatlan hosszúságú, egy ámokfutó csiga tempójában csöszmörög a valóban drámai végkifejlet felé. Tehát aki magasfordulaton pörgő akciókra, és heves pisztolypárbajokra vágyik, szaladjon gyorsan nyugtatóért.

Egyébként is nekem a klasszikus western - hős valahogy a következőképpen nézhet ki: markáns arc és átható tekintet, zabálja a szivart gyárkéményszám, köpjön hegyeset, de minimum cunamit, okos fejét  pedig a nap aszaló sugaritól legalább stadionméretü kalappal védje. És persze a legfontosabb: csípőből tüzeljen, majd amikor nagyon, de leginkább ritkán megsebesül, csak a kedvese féltő karjaiban kezdjen el  fájdalmas tekintettel nyöszörögni.

Nos a fentebb említett leírásom jónéhány pisztolyhős komára rásüthető, némelyike még Brad Pittre is, aki szerintem élete alakítását hozza a filmben, csakúgy mint színész társai. Nem is ezzel lenne a bajom, hanem inkább az izgalmak teljes hiányával. A vadnyugati bandita történetének jelen feldolgozása ugyanis kimerül egy kis lólépésben haladó jövés - menésben. A szereplők kettesével hármasával eltúráznak az egyik házból a másikba, érkezésüket sikeresen nyomon követhetem az első utamba kerülő ablakból, hol a hó szédeleg, máskor az eső, majd csipegetnek egy jóízűt a finom ebédből, heverészgetnek és megy a zsibbasztó hangvételü szövegelés. Aztán mintha röplapdát néznék. Forgás és csere, kezdődik minden elölről. Úgy félóránként felriaszt békés szendergésemből egy - egy kósza fegyverdörrenés, és olyan felettébb lelki traumát okozó „ akció jelenetek ” követik egymást elvétve, mint amikor Pitt fejében kedvenc kalapjában és nyakig medvének öltözve a tó jegét lövöldözi. Uff! Mondaná erre egy indián, vagy Dakota, de azok nincsenek, így be kell érnetek velem.

A dráma csúcspontja számomra pedig egyértelmü üzenettel bír: lakásomban leszedtem minden képet a falról. Igen, és ez az a pillanat, amikor úgy gondoltam, hogy eddigi hősies kitartásom jutalmaképp véget is ér a film, ám jöhet az újabb csalódás: még vagy húsz perc kínlódás, valami botcsinálta színházosdival.

A Jesse James… számomra óriási csalódás, mert kissé másra számítottam. Ezen a bő két és fél óra alatt unalmamban vagy tízszer végigszörföztem a tévé csatornákon, legalább háromszor elbóbinyáltam és vagy negyedóra intenzív magolás után még a film címét is bebifláztam: Jesse James meggyilkolása, a tettes gyáva Robert Ford.

Leginkább azoknak jöhet be, akik szeretik a lassú lefolyású, méltóságteljes nyugalommal a végső durranás felé andalgó történeteket.

5/10