Dzsungelapóka

Rájöttem. Sly Stallone és Michael Jackson között sok hasonlóságot véltem felfedezni. Jackson ahogy öregszik, úgy fehéredik, ámbátor Stallonéra nem merném állítani, hogy korával egyenesen arányosan sötétedne. Viszont a sok izomnövelő hormonális hatástól féltem, nehogy úgy járjon, mint az énekes gyöngyszem Jacko, akinek egyszer csak hopp! és leesett az orra, esetleg az álla? Vagy szétesett az egész képe? Stallone papusról első látásra lerí, hogy kirí az ő korában már vécére is dublőrrel araszoló taták soraiból, mivel egész jó bőrben van, és ez nem lehet vitás. Kell is neki a kajak izom, hiszen ez a fickó az én szememben egy igazi hérosz, vagy legalábbis HՐS, csak így lazán, nagybetűkkel. Mert ki volt az a bátor legény, aki szembe merészelt szállni saját országának tapló zsaruival, vagy kihozva magából a brutális gyilkológépet, hintette a halál magját Vietnámban, a szovjet katona elvtársakat és szövetségeseiket tizedelve? Majd a harmadik küldetésében Afganisztánban is érezhették „jótékony” tetteit az illetékes túlvilágra jelölt afgán atyafiak. Ha baj van, ha szorul a kapca, jöhet Rambo rendet vágni, illetve a néha napján egy jóízűt pityeregni. Mert a könyörületet nem ismerő gyilkos néha azért elérzékenyül…

Tényleg hős a pasas. Gyermekkoromban szinte mindannyian Rambok szerettünk volna lenni. Fejpántnak ott voltak apáink hülye csiri-csáré nyakkendői, a kötelező kellék műanyag Rambo kést már idejekorán beszereztük valamelyik zsibvásárban. Iszapszénnel elmaszatoltuk a képünket, és a saját magunk által fabrikált nyilakkal vadásztunk szüleink udvarán a békésen kapirgáló tyúkokra. Egy-egy sikeres találatnak - talán csak a kakas kivételével - pedig majd mindenki örült. Elvégre a Rambo azért Rambo, hogy nyílvesszeje Robin Hoodként mindig célba találjon, és a vacsora mint probléma is meg van oldva. Persze ezt őseink annyira nem díjazták, s jöhetett a valagázás néven elhíresűlt és akaraterőnket megeddző kínzás, de hát mit tehettünk? Ezen minden kiscserkész Rambonak át kell egyszer esnie.

Az idő meg gyorsvonati sebességgel száguld előre. Az emlékek lassan elhalványúlnak, viszont soha el nem tűnnek. Ezért is vártam roppant hősies érdeklődéssel John Rambo legújabb vadulásait. A negyedik részben főhősünk viszavonultan éldegél Thaiföldön és kígyók befogásával vitézkedik. Aztán jő a humanitárius szervezet, némi duruzsolás és máris a harcok kellős közepében találhatom magamat. Sejthető, hogy nem babazsúrokon fogják a filmet nézni, mert kegyetlenkedésekből most sincs hiány. A burmai hadsereg katonái igazi vadbarmok, gyilkolászásaik félelmetesen élethűre sikerülten döbbenetesek, szóval ez a film már megint nem hamvas bőrű kisasszonyoknak szól. Még szerencse, hogy a túszokat kiszabadító kommandó segítségére ott van Sly, aki roppant rottyant kora ellenére is egészen hiteles. Csúcsformában van, löki fenemód komoly életbölcsességeit, pontosan céloz, de ha kell puszta kézzel, vagy a késével cincálja apró darabokra az ellenséget, s ha szükséges még akár újra is tölt…

A film szerintem egész jó, méltó az előző részekhez. A gondom csak annyi lenne, hogy Stallone felbuzdúlva a hullák mennyiségén, félő hogy fontolóra veszi egy újabb rész elkészítését. Az idő azonban már neki is egyre gyorsabban ketyeg. Az erőlködésből pedig könnyen lehet szánalmas, önmaga paródiájába fulladó alkotás. Ahogy Rocky tette, neked is nyúgdíjba kéne vonulnod John Rambo. Mert megérdemled.

{mosimage}

7/10

yoda70