Matt Cambell életébe igen gyomrot forgatóan beleszólt a radioaktivitás. Igaz, nem atomreaktor, valószínűleg Csernobilben sem bilizett, sőt még szuperhősi tulajdonságokkal sem rendelkezik. Viszont a kemón már elgyötörten túl van, jelenleg sugárterápiával bombázzák fiatal szervezetét. Merthogy rákos lenne, annak is valamelyik gyilkosabb fajtájával. Kezelések után gyakori vendége a kiadós hányás és a haja is bájosan csatakos. Sápatag is szegény, de ne lepődjünk meg, ennél a betegségnél sajnos ez így dukál. A szülei - anyukával az élen -, hogy könnyítsenek életén, rohammal elfoglalják a kórház közelében meglelt, egyébként szép és takaros, mondhatni, viktoriánus korabeli házat. Hatalmas telekkel. Fák és fű. No, ott sem lennék fűnyíró. Vagy kertész. De gitár se.

A család tehát lelkesen beköltözik a méltóságteljes hodályba. A srác kapásból befészkeli magát az alagsorba, úgy fél Dunántúlra tehető a szobája. A többi gyerek pedig szintén jól elvan. S ekkor megkezdődnek a bajok: A fiút hallucinációk gyötrik, rémálmai vannak, s egyre többször kísérteteket lát. Szellemeket, kiknek bőrébe a tyúkszeműktől a fejűk búbjáig véres írásjelek vannak rondítva. Mert ilyen is van, műveltek a drágák. Idővel a család többi tagját is hasonló problémák foglalkoztatják. Plusz a titokzatos fiú. Րt szintén nehéz lenne bokán rúgni.

Bonyodalmakból legyen elég annyi, hogy a lak valamikor halottasházként működött, időnként vidám szellemidézésekkel és kísérletekkel, mert a főgenya ektoplazma mániás volt. Aki esetleg még nem tudná, az ektoplazma az ember torkából és egyéb likaiból előtörő nagyon jól mutató rossebb lenne, persze némi segédlettel. S valahol itt a pillanat, amikor kezdenek a dolgok eldurvulni: beüt a krach, a kuncsaftokból halottak lesznek, a hullákból szellemek, a szellemekből pedig kísértetek. Akik mind nagyon mérgesek. Hú-hú.  Van túlvilág ügyileg rendesen korzózás a házban, s Matt-tal olyan dolgok is történnek, amire a sokat látott mentősök is csak pislognak. További csavarként beszédeleg a képbe egy félig már múltidejű pap, ördögűzői szakértelemmel.  Mindenki intézkedik a maga módján, mi pedig szoronghatunk, mert nem csak piti mészárlásokat kapunk a filmünkért.















Hát ennyi lenne Matt Cambell felgyógyulásának megmagyarázhatatlan története.

Peter Cornwell rendező elvileg horrort forgatott. Mégis túllépett a sablonos kötöttségeken. Bár manapság nagyon divatosak lettek a halottlátós, kísértetekkel tarkított egyvelegek, jól tette, hogy filmjében a rittyós rondaságok túlzott szerepeltetése helyett, inkább a frászkeltésre koncentrált. A szereplők is értik a dolgukat. Kyle Garner oly hatásosan adja a rákos fiút, hogy biztosan nem kapna tőlem még rövid lejáratú hitelt. Sem. Virginia Madsen pedig még mindig jól karbantartott.  A galamblelkű Popescu atya szerepében brillírozó Elias Koteas is remek. Ám tőlük függetlenül is, a mindenhonnan előtörő hangok, a lúdbőröztető háttérzajok marhára hatásosak. Párszor megugrottam. Igazi beszaratós horror.


De vizsgáljuk meg más szemszögből is a dolgokat! Mert azok, akiket nem kímél a rák, vagy láthatják hozzátartozóik szenvedését, küzdelmét az életért, kiknek minden fájdalommentes nap ajándék, akik számolják a még hátralévőt, nos, azoknak, talán a film első harmada a legnagyobb horror. A fiú szenvedései, szülei, testvérei mindennapos reakciói nagyon is a kegyetlen hétköznapiság szintjén maradnak. Gyanítom, nekik a film többi része már csak smafu.

A legjobb túlvilági cucc, amit mostanában láttam. Az atmoszféra, a félsz, a hűha, hú... hatások spéci megvoltak. Nem kap húsz Oscart, és elsőrandis filmnek sem javallott, de ebben a melegben jól megborzongatott. Hét pontot gondolkodás nélkül.

Hát persze! A film címét még nem mondtam. Kísértetjárás Connecticutban. Valós történet alapján. Szellemekkel suttogók.

7/10

Kenobi