Mamma Mia! Miért hagytátok ABBA?

A sikolyom nem csak a lassan huszonöt éve feloszlott svéd slágergyáros csapatnak szól, hanem a film készítőinek is. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem ezeknek a fülbemászó örökzöldeknek a hallatára ismét előtörtek megboldogúlt legényéletem legszebb pillanatai. A középiskolai  klubdélutánok, a hétvégi dizsik, ahol és anno az ABBA együttes muzsikájára járta a dance-t a fiatalság, no és persze a rivális „kócos” banda, a Boney M. zenéjére, de ez már egy másik történet. Mindenesetre az nem lehet vita tárgya, hogy az ABBA az európai könnyűzenei irányzat meghatározója volt. Vidám, vérpezsdítő és persze fülbemászó dallamaik segítségével pedig mi, fickósságunkra ráébredő fiatalok könnyebben tudtuk rávenni a kiszemelt csajokat egy kis huncútkodásra. Aztán pont pont pont…

Talán a popcsapat zenéje ugyanilyen kellemes emlékeket ébreszthetett a filmet készítő stáb tagjaiban is, s talán ennek is köszönhető ez a könnyed, dalos, táncos mozi, amitől az ember lába óhatalanul ritmusba kezd. További piros pont az alkotóknak, hogy nem is nagyon akartak valami agymosott történettel előrukkolni. Az igaz ugyan, hogy kapunk egy szirupos sztorit, amelyben mindenki fülig érő vigyorral mászkál. A tenger és az ég vakítóan kék, főszerepben életérzésként pedig a marha nagy jókedv. Hát nem irigyeljük a szereplőket? Egy nagy ugrás, és placcs az üdítően hűs tengerben.

Most már mindenki tudja, hogy ilyen egyszerű a siker receptje. Nem kell ide véráradat, speciális effektek tömkelege, csak egy egyszerű történet. Főszerepben a szerelemmel - ami köré ugye bőven lehet csavarni a romantikát – néhány kacagtató vígjátéki fordulatot, és talpalávalónak a nagyszerű zene. Így született meg a férjhez készülő fiatal lány Sophie, akit egyedül nevelget lepukkadt hotelükben az édesanyja , Donna. Csak egy bibi van, a csajszi minden vágya, hogy édesapja kísérje majd az oltár elé. Egy summantva elolvasott naplóban fény derül édesanyja kissé férfiakkal túltengő fiatalkori múltjára, amelynek következményeként három apuci jelölt érkezik az idilli kis görög szigetre. Egyébként is a film valahol a hármasság jegyében telik el. Szinte várok egy jótündért hogy teljesítse három kívánságomat…

Ettől többet a sztoritól ne is várjunk, ami valljuk meg őszintén, giccsparádé a köbön. S hogy akkor miért is tetszik a film? Nagyszerűek a színészi alakítások. Meryl Streep parádézik. Egy picit mindig túlspilázza a szerepét, amitől hihetetlenül aranyos lesz, ugyanakkor megmarad az elviselhetőség határán. Játszik a szerepében, és nem utolsó sorban korához képest még mindig nagyon jó bőr. És ez nekünk nagyon tetszik. A két barátnője szintén majd kicsattan a jókedvtől. Öreglányok ide, vagy oda.

Ugyanez a lelkesedést már kevésbé vélem felfedezni az apuka trión. A legidegenebb a szerepében az egykori leroggyant 007-es, Pierce Brosman. Hangszálakat lefárasztó feladat neki az éneklés műfaja, s vicces, ahogy minden színészi játék nélkül kornyikál pár kiadósat. De az is lehet, hogy ebben a laza és temperamentumos környezetbe nem illik be a precízen karbantartott sérója és az egész figurája mintha kissé túleröltetett lenne. Két társa már kevésbé görcsös a mindenáron fater szerepben.

A legfontosabb azonban a zene, az ABBA slágerei, amelyek közé van elrejte az előbb említett vékonyka történet, s amely zenék köré egész pofás klipeket koreografáltak az alkotók. A kedvencem a mólos búváruszonyos jelenet a sok pacákkal.

A Mamma Mia! remek kis önfeledt szórakozás jó slágerekkel, és gyorsan elrepülő másfél órával, ami után ismét kedvem támadt, egy kis pont pont pont…

{mosimage}

8/10

yoda70