E film minden szereplőjének van is mitől tartania.  Martha Fiennes filmje igen sűrítetten mutatja be azt a világot, amelyben élünk. Minden főhősének bizonytalan talajon mozog az élete, hajszál választja el az összeomlástól. Van itt a karrierjére koncentráló apa (Damian Lewis), aki a kinevezése után igen ingoványos talajra téved. A felesége  ( Kristin Scott Thomas) a modern művészetek iránt érdeklődik, s egyetlen hobbija, hogy költse a pénzt,  s testképével kapcsolatban felmerülő problémáit feldolgozza (és ő az, aki a piros  színtől, a vér színétől retteg). Kettejük  gyermeke  teljesen  a háttérbe szorul, különc kisfiú, aki leginkább meleg keresztapjával (Ralph Fiennes) érti meg magát, bár az ő viselkedése meg már a pedofília határait súrolja. Az ő családjuk tagja még a sikeres, ám már  inkább nyugdíjas éveit élő bíró (Ian Holm ),  és felesége, aki viszont inkább a növényeihez és kutyáihoz vonzódik, mint a férjéhez.
Azután találkozhatunk még az újságíróval, aki a régi iskolát képviseli, igazi oknyomozó riporter, ám a mi világunk a szenzációra éhes, így cikkeire a kutya sem kíváncsi.
S a másik szálon egy depresszióból éppen gyógyulgató, furcsán öltözködő ex-rendőr, aki szociális munkásként helyezkedik el, s első ügyfele egy kurva (Penélope Cruz), aki mellesleg rákos, s egyedül neveli a kislányát.

Ugye, hogy egy igen tömény turmix életünk problémáiból? Hiszen a mai világ milyen is? Építsd a karriered, bármi áron, még ha magad kell is eladnod az ördögnek, s  emellett már nincs helye a családnak. A nő legyen bombanő, a mindig éppen aktuális divatnak megfelelő, és nem számít,  mihez ért,  mit tud, csak ami éppen "divatos", azokon a területeken legyen járatos.  A családok széthullóban. Egyre jelentősebb szerepet kapnak a testi és lelki defektusok. Egyik ember kihasználja a másikat, nem törődve azzal, hogy tettével mekkora kárt okoz, saját céljai eléréséhez még a barátság sem áldozat. S mennyit is ér a hírnév? Az üzleti életben, politikában szinte mindent jelent. A karrierek viharos tempóban épülnek fel, ám az összeomláshoz még ennyi idő sem kell.

Ezalól kivétel a másik szálként emlegetett csoport. A lecsúszott emberek csoportja, ennek a "rohanásnak" az áldozatai. Az ex-rendőr, aki azáltal, hogy segít, saját étetét szeretné kicsit  rendbe hozni. A kurva, aki  nem  gyógyíttatja magát, hogy  lányával maradhasson, amíg csak lehet. Akinek az apja természetesen egy volt kuncsaft,  s még csak nem  is tud a gyermek létezéséről.

S itt ezen a ponton mégis összekapcsolódik a történet két szála. A gyermek apja a nyugdíjas bíró. Akinek  komoly lelki problémát jelent, hogy anyja halála után mi legyen  a kislány sorsa. Mert a film végére bontakozik ki  tragédia bőségesen. Ahogyan az várható is kezdetektől fogva.
Az újságíró leleplez egy botrányt barátja részegen átadott információi alapján, amely botrányban nem  csak a barát, de annak édesapja is áldozat lesz. S mire rájön, mit tett, már késő (szokás szerint).  S habár karrierek hevernek romokban ettől a perctől kezdve, szerintem senki sem  tekinti ezt tragédiának. Ettől a perctől kezdve ugyanis előtérbe kerül az ember. Az ember, mint érték. A nőkben felébred az  anyai érzés,  a gyermek mellett a férj is fontosabbá válik, mint ezt megelőzően. Minden más értelmét veszíti. (múlandó vs állandó érték)

Nem mondom, hogy ez a film volt életem legnagyobb élménye. Még csak azt sem állítom, hogy nem viselt meg kissé lelkileg. De az biztos, hogy azon érdemes elgondolkodnia mindenkinek, hogy biztos-e, hogy az az értékrend a leghelyesebb, amely az ő életét jellemzi? S mielőtt kövek kezdenének potyogni felém, gyorsan hozzáteszem, hogy  a következő kérdés az, hogy tud-e változtatni rajta? Esetleg a súlypontokat egy-két milliméterrel eltolni, amely máris sokat jelentene? Vagy tud-e olyan döntést meghozni,  amelyet már régen tervezett, csak nem merte eddig megtenni? Elég figyelmet fordít-e a számára fontos emberekre, családjára? Hiszen ebben a filmben is számtalan sablonos párbeszédnek lehetünk tanúi, megszokott, érzelmektől mentes érintéseknek, szeretkezésnek.  E film szereplőinek sem kellett volna feladni teljes életüket, karrierjüket. Csak egy kicsit jobban embernek maradni .... nem egy-egy tragédia után rádöbbenni ennek fontosságára.

S habár egy kritikában nem a kritikus személye a fontos. De én örülök neki, hogy kisember vagyok. Örülök annak is, hogy a környezetemben is ilyenek élnek, és a többi számomra valamilyen szempontból fontos ember is az átlagból kerül ki. (Még ha akad közöttük nagyobb is, nem esett a fenti csapdába ... hiszen akkor nem is  ismerhetném. :)) Pontosan  azért vagyok emiatt hálás, hogy eme "civilizációs ártalmak" igaz, nem teljesen  kikerülhetőek, de nem mérgezték meg még teljes mértékben életünket. És még ha néha nehéz is, emberek tudunk maradni minden körülmények között. És azért tegyük gyorsan azt is hozzá, vannak kivételek. A rang, pozíció, karrier nem egyenlő szerencsére az elhülyüléssel. :)

Martha Fiennes nagyon el lehetett keseredve, s nagyon borúsan láttatja világunkat. Talán maga néző is kissé depressziós lesz, miután megnézte. De aztán essen le egy nagy kő a szívünkről:  de jó, hogy nem rólunk szól ez a film!

(Oh, és még valami: érdemes megnézni azt a színészgárdát is, amelyet sikerült megnyerni ennek az alkotásnak. )


szamóca