Úgy gondolom, a családon belüli erőszak kérdése napjaink egyik nagyon aktuális problémája. Talán ez is annak az értékválságnak a  következménye, amelyet  más kritikámban már említettem. Hiszen ha nincsenek értékek, nincs egy prioritás, amelyhez az embereknek igazodniuk kell, sokan átlépik azt a bizonyos határt, amelyet nem kellene.
Én magam nem vagyok vallásos. Ám gyakran elgondolkodom azon, az a bizonyos Tízparancsolat az azért a mai világunkban is mindenki számára megszívlelendő. Na, jó, nem minden egyes pontját szó szerint értve, és nem is az egyértelműen egyházi jellegű pontjaira gondolok. De a tisztelet, az, hogy ne lopjunk, öljünk, becsületesek legyünk, s mások becsületét is őrizzük meg, ezek mindenképpen olyan alapvető erkölcsi normák kellene, hogy legyenek napjainkban is, mint bármikor máskor a történelem során. Ezek az értékek megfelelő nevelés hatására mire felnövünk annyira részünkké válnak, hogy nem tudatosan, hanem ösztönből cselekszünk ennek megfelelően.
S amikor a média, a valós élet nem egészen ezt sugallja, akkor sokminden megtörténhet, ami korábban nem. Akár a szóbeli, akár a fizikai erőszakot figyeljük, egyre inkább elharapódzik. Az ember, mint érték is igencsak "leértékelődőben" van. A család, a szeretet, tisztelet, becsület sem olyan már, mint régen. (Bár akadnak - szerencsére - még kivételek.)

Erről szól ez a film is. Amely számomra kellemes csalódás volt.
Első ránézésre két szereplőn akadt meg a szemem. Az egyik Jennifer Lopez neve volt, akit eddig mindig "szépkislányként" láthattunk, akármely szerepét néztük. Noha én ezt a színésznőt annyira nem kedvelem, hiszen igen fura szokásai vannak a hírek szerint, ebben a szerepben elnyerte a tetszésemet - a szerepe, játéka természetesen, nem női vonzezreje. A másik név Noah Wyle-é, akit leginkább a Vészhelyzet című sorozatból ismerhetünk,  szintén "szépfiúnak" szánták. Az ő szerepe is más, mint a megszokott, ám inkább csak érdekes.
A történet nagyon élő. Egy fura ismerkedés, egy szépen induló szerelem és házasságkötés után meegismerkedünk a tökéletes párral, akik látszólag teljes boldogságban élnek. A férj  viselkedése már időnként ekkor is gyanús, ám még nem egyértelműek a jellemvonásai. Megszületik a gyermekük, s ez a boldogság még mindig töretlennek tűnik.
Ám hamarosan furcsa dolgok derülnek ki. A férjnek (Mitch) szeretője van. Természetesen ez nem tetszik a feleségnek (Cingár), miért is tetszene? Nem egészen így képzel egy átlag ember egy boldog házasságot. S amikor nemtetszésének hangot ad, megismerhetjük a férj másik, brutális arcát is. (Nem beszélve a lelki terrorról.) Valamint azt a furcsa felfogást, amely a férj fejében van a család és szeretet szavakról. "Én keresem a pénzt, én hozom a szabályokat. Az én szabályaim szerint élünk." S ekkor a filmből még csak jó negyed óra telt el.
Hamarosan nyilvánvalóvá válik, férjének ez az igazi arca. S miután az is kiderül, ha törvényesen akar eljárni, nem sok lehetősége van, sőt egy esetleges feljelentés esetén még ő járhat rosszul, rádöbben, számára egyetlen út a szökés a gyermekével együtt. A film ettől kezdve folyamatos menekülés. Sok régi és új barát segíti őket. De a férj minden törvényes és törvénytelen eszközt felhasznál, hogy kiderítse gyermeke hollétét. Idő közben néhány olyan dologra is fény derül, amelyről még fogalmunk sem lehetett a film kezdetén.
A legnagyobb segítséget egy olyan embertől kapja Cingár, akit sok-sok évvel ezelőtt "holttá nyilvánított": édesapjától.
S mi lehet egy ilyen helyzetből a kiút? Ha meg tudunk szabadulni a férjünkről VÉGLEGESEN ...

Én magam - szerencsére - még nem kerültem hasonló helyzetbe. De ha figyelemmel kísérjük a híradásokat, számtalan ehhez hasonló eset fordul elő a világban, de nem is kell világgá mennünk, hazánkban is. Biztosan nem ilyen szélsőséges, nem kell ennyit menekülni (ne feledjük, a film amerikai, így nem tagadhatták meg önmagukat), de sajnos nem is végződik minden ilyen történet úgy, ahogyan ez a film. S nem is ez kellene, hogy az ideális megoldás legyen.
Minden esetre a probléma valóságos, éppen ezért fontosnak tartom ezt a filmet. Amelyet ideális esetben nem érintettként élünk át, hanem együtt izgulunk a szereplőkkel.