Amikor Charlie Wax (Travolta) megérkezik Párizsba, rögvest fölfordul a város. Kicsit hisztizik a vámnál, majd a mellérendelt társával első útja egy kínai étterembe vezet. Itt pedig azt teszi, amit helyében minden normális ember tenne. Megkérdezi a felszolgáló csávótól, hogyan mondják kínaiul a tojást, majd a nem tudom, mert harmadik generációs helybéli vagyok válaszra kicsit megdádázza az illetőt. Ez persze csak ürügy egy kiadós lövöldözésre. Mire észbe kapunk, hullanak a gazfickók tucatjával. A mennyezetből kábítószer folyik, a csigalépcsőről pedig rosszarcúak potyognak. Közben Travoltának be nem áll a szája, pofázik és pufogtat. Ja, előbb lő. Viszont egyfolytában szövegel. Ilyen lehet a szuperügynökök átlagos napja?

Társa sem piskótább a maga módján. Fiatalabb, sakkozni is marhára jól tud. Ám a poloska felhelyezésével meggyűlik a baja. Vagy a rágója silány minőségű? Problémái is vannak rendesen. Telefonra pattog ide-oda, meg egy kokainnal teli vázával caplatja végig a fél filmet. James Reece (Jonathan Rhys Meyers) egyébként fülig szerelmes. Leendő arája csinos és szexis, de valami mégsem klappol a nő körül. Bonyodalomból legyen elég annyi, hogy az asszonyjelölt zavaros eszmékkel megáldott terrorista, aminek igen zűrös következményei lesznek a továbbiakban…


A film Luc Besson istállójából érkezett, ami garancia sok mindenre, legfőképp az eszetlenségre. Legújabb találmánya, hogy az ázsiai származású kábítószerszer kereskedőktől vezet el bennünket a terroristákig. Nagyon nem vágom az okát, de picire ne adjunk. Nonstop hajkurák, pörgős zene, és hát röhejesen vacakul összehányt sztori. Szinte minden kezéből kikerült produkcióra ez jellemző. Igaz, most nem rendezőként kerget bennünket az őrületbe, hanem Pierre Morel az aktuális direktor, aki sajna az Elrabolva fergetegesen feszült tempóját megközelíteni sem tudta. Így aztán ne is keressük az összefüggéseket, meg a logikát, mert különben belehülyülünk. Az akciók teljesen átlagosak, leginkább Travoltára kihegyezve, és ez biza működik. Az öreg sokadszorra bizonyítja, hogy a marcona külső igazi hőst takar. Az egykoron a táncparkett ördögeként elkönyvelt színész mára kissé megdarabosodott, jónéhány kilót is magára szedett, de ez kétségtelenül tiszteletet parancsolóan áll neki. Totál brutál a kopasz agyával, rohadtul nagyképűen ossza az észt, mit mondjak, roppant módon bizalomgerjesztő. Kicsit túl is játssza magát. Na, nem nagyon, csak éppen egy hangyányit spiláz rá a dolgokra. Hogy mennyire humoros a fickó, és ki mikor terül el a szófosásától, az a néző ingerküszöbére bízva.


Segítője valamiért hozzá képest halovány. A szerencsétlen csetlő-botló szerepe természetesen nem új találmány. Most is lelkesen statisztál Travoltának. Valamennyire szánnivaló is a srác, meg nem is, mindenestre ne feledjük: ő sem vajas kenyér készítésével tengeti hétköznapjait. Mindegy, együtt szórakoztató párost alkotnak. Az egész akcióáradatban viszont a gonosz hiánya a legszembetűnőbb. Persze, vannak irtani valók bőven, de egy olyan markáns arcú és jellemű szemétláda, akit úgy szívesen tudnék utálni, sajna sehol. Pedig egy igazán ütős eksönfilm alapvető követelménye a főtróger.

Összegzés: Minden hiányossága ellenére valamennyire szórakoztató, bár az akciók egy idő múlva egysíkúvá válnak. Durr-durr, lőnek, és bumm. Dióhéjban. Elő kerül egyfajta üresség, sajnos ez picit zavart. Pozitív oldaláról nézve, működik a kacagás faktor, amivel valamennyire elfeledtetik a forgatókönyv hiányosságait. A film mindössze kilencven perces - emlékeim szerint - amit a magam részéről egy cseppet sem bánok. Hosszabb játékidő esetében már kevés lenne a belégörcsölt tartalom. Az, hogy nézhető, kizárólag Travoltának köszönhető. Ez az ő filmje, ne is vitassuk. Biztos kell megnézéséhez valami feldobott állapot, ilyesmi. Különben elintézhetjük egy kézlegyintéssel.

6/10

Kenobi