Amikor nagyon szomorú vagyok, 2 DVD jut mindig az eszembe: az egyik a Dr Herz című musical, a másik a Pink Folyd fala. Lassan mindkettőt – sajnos –kívülről tudom. (Úgy valahogy vagyok velük, mint a kis herceg a naplementékkel….) Kritikát egyikről sem mernék írni, hiszen mindkét alkotás oly  nagy, olyan rendkívüli, hogy egy átlagember csak úgy nem kritizálhatja. Éppen ezért tekintsétek úgy, hogy inkább a művel kapcsolataimat osztom meg veletek.

Ma este A falat vettem elő. Hisz oly sokan élünk falakkal körbezárva: van, aki maga építette önmaga köré, míg van, akit mások zártak (jó vagy rossz szándéktól vezérelve) falak közé. Falak közé, amelyek megóvnak, ám ki is rekesztenek. Bármelyik történik is velünk, e falak lebontása már legtöbbször nem megy egyedül, kívülről kell megkezdeni – nagyon óvatosan, hiszen a kőműves sem mindegy, hogy honnan, hogyan s milyen erővel fog neki egy ilyen műveletnek.

A kiinduló képkockákon egy összetört, magába roskadt, önmagáról s a külvilágról semmit sem tudó emberi roncsot láthatunk. Aki – mint az kiderül – sikeres rockzenész volt.  A külvilágból agyába bejutó észlelések fantáziavilágával, emlékeivel keveredve egy-egy furcsa lázálom formájában jelennek meg gondolataiban. Figyelemmel kísérhetjük, ahogyan téglánként, szépen lassan, a jószándék burkában épült köré a fal.

A rocksztár (Pinky) életét gyermekkorától kezdve több tényező befolyásolta. A korán, háborúban elvesztett édesapja emléke, a kisfiát agyon óvó-védő-féltő anya („És segít, hogy felépítsd a falat”) képe határozza meg erőteljesen. Majd felnőttként a zajos sikert is meg kellene emésztenie ennek az embernek. Ha belegondolunk, ezek közül a tényezők közül egy is elég ahhoz, hogy rányomja egy ember életére mindörökre a bélyegét. („Anya, nem lett túl magas a fal?”) Bár önmagában a 20.(és 21.) század „elvárásai” is igen kemény terhet rónak mindannyiónkra.

A film során nem időrendben, hanem ezek között az események között csapongva rajzolódik ki előttünk Pinky élete, félelmei, amelyek közül minden esemény, érzés egy újabb tégla a falban.

Ekkor azonban már olyan magas, hogy áttörhetetlen. Ր nem képes kitörni e falak közül, mivel egyetlen rés, egyetlen gyenge eleme sincsen, ám hozzá sem juthat el senki pontosan ezek miatt az okok miatt. Nem állíthatjuk, hogy nem képes emberi érzésekre, mert igenis képes. Ám ezek meglehetősen szélsőségesek, s nem is a megfelelő módon fejezi ki őket. Így emberi kapcsolatok kialakítására szinte teljesen képtelen. Felesége elhagyta, ám ás nőkkel már képtelen kapcsolatot teremteni. Barátai nincsenek.(„Nap nap után szürkébb  a szerelem, akár egy haldokló bőre.”) Problémáira alkohol, kábítószer, cigaretta a „megoldás”.

Számomra két tényező teszi fantasztikussá ezt a filmet. Az egyik a Pink Floyd zenéje, amelyet talán senkinek sem kell bemutatnom (ha mégis, javaslom, minél hamarabb szerezzétek be). A másik pedig a képi megoldások. Ahol a valóság és képzelet megfoghatatlan keveredését láthatjuk, millió szinonimáját Pinky gondolatainak. S ami talán a legnagyszerűbb: a sok-sok képi metafora, animáció,amelyeket hangulatunktól, s attól függően, hogy hanyadszor látjuk a filmet mindig egy kicsit másképp értelmezhetünk, de minden képpen gyönyörűek.

Oly sok helyen, oly sok okból, céllal s rengeteg féle fal épülhet. S mit tehetünk mi? Ha tudunk, segítsünk e falak lebontásában, de még ennél is jobb lenne, ha azt tudnánk megakadályozni, hogy felépüljenek e falak…

„Magányosan avagy párban, akik igazán szeretnek téged, ott sétálnak fel-le kívül a falon. Kik kéz a kézben, kik barátaik körében. A széplelkek és a művészek kiállnak érted. És ha már mindenük neked adták, néhány megtántorodva elhull, de hát nem könnyű szíveddel széttörni egy nyomorult őrült falat.”

10/10 (ha tehetném, 10-ből 20 pontot adnék neki )

{mosimage}

szamóca