Asszem, ez lenne az a film, amiben egy vén cigányasszonnyal  riogatják a témára fogékonyakat. Szenvedőként van benne egy fiatal spiné, aki mindenáron előrébb szeretne toppogni a banki szamárlétrán. Amúgy lehet rossz napja van a lánynak, vagy nem dugták meg rendesen. Ezért hajtja a fenébe az üvegszemű anyókát. Kettőjük találkozása adja a film savát-borsát, bár valószínű, hogy a horror diétára fogottak is vidáman átvészelik ezt a maszlagot. Christine tehát csúnyán elátkozva, s az a szerencsés flótás, aki még életében egyetlen hasonló és unaloműző borzasztmányt sem látott, az is rádöbben, mi a fene fog most következni. Csak úgy nagyvonalakban: nyughatatlanul pokolmániás, lélekgyűjtő démon; agyilag fokozatosan leamortizálódó főszereplő leányzó; felfedező kedvű házilégy – de legalábbis bogár –, nyikorgások, nyávogások, csörömpölő lábosok; mindig feltámadó szellő, picit sugárirányú rittyó; balfácán szellemidézés és vidám éccakai sírásás. Persze bazi nagy viharral… Ja, és a kedvencem: valami arctámadó csipkeizé. Máris új aspektusokban az Alien széria! Hát ennyit a leltárról. A bankosokat meg úgy is utáljuk rendületlenül.

Sam Raimi direktornak óriási tehetsége van a gyanútlan nézősereg idegállapotának fölborzolására. Kezdetben szépreményű horrorok irányításával kezdte pályafutását, majd lépett egy méreteset a tömegpusztítás irányába. Elég, ha csak a Pókemberre gondolok. Jó, most hangyányit gonosz voltam, de bízvást állíthatom, a színvonal körülbelül ugyanazon szédítő mélységekben randalírozik. Legföljebb a Pokolba taszítva kevesebb zsebpénzt láthatott, mint hálószövő kollegája. Sajnos mindez meg is látszik az összedobott forgatókönyvön és a kivitelezésen. A legizgisebb effekt talán a cigány boszorkanyanya fogsorainak röpködése, minduntalan kipotyogása. Mintha Michael Jackson volna az ihletet adó. Ezen felül, hiába is szánták borzongásnak a filmet, ha többször röhögtem alatta, mint ijedeztem. Példaként hozhatnám a mélygarázsi bunyózást, vagy a temetői úszómedencét, ahol komoly esélyem volt, hogy elvezettetem magam.  A félelem tehát székhez kötő erőként kevésbé működik, annál inkább sablonos és kitalálható a történet. Végig azon agyaltam, hányszor láttam már ilyesmiket. Ráfogható nem is kevés hasonlóság Stephen King Sorvadj el! című, Schobert Norbi ajánlásával készítethetett fogyókúrás horrorjához. Mert adott az átok, a cigányok és a főszereplő végső sipákolása. Bocsánat, újszerű módi szerint most rasszista voltam, vissza is szívtam mindent. Szóval átok és etnikai kissebség. Azért érthető a filmes összefüggés. Remélem.

A balhét elvivő Alison Lohman igazán ártatlan pofikával pislogó tünci-münci, de valahogy nem képes hiteles előadásmódra. Kevés volt az átélés, pedig kapta a gusztát a képébe vödörszám. A többi szereplők meg olyanok, mint a fizetésem. Mondjuk huszadikán. Keresem, keresem, de már sehol nem találom.
A felsoroltakból biza kitűnik, hogy nem vetettem cigánykereket a boldogságtól. Erősen a kereskedelmi tévék éjjeli kutyát sem érdeklő műsorsávjába száműzendő a Pokolba taszítva. Ettől még a műfaj híveit lelkesen buzdítanám a kecske lecsapására, és bőszen mormolhatják átkaikat. Rám. De relax, immunis vagyok.
A pontozásnál azonban komoly gondjaim támadtak. Hiszen a Terminátorra, a böszme költségvetésű blockbusterre adtam egy hatost, akkor most mi lehetne a mérvadó pontszám? Még szerencse, hogy nem azonosak a filmekkel szembeni elvárásaim. Mert hogyan is hasonlítsunk össze két Lőrinc áltál rendesen telebrunyált dinnyét egy kosár rohadt almával?  Így aztán áldott jó szívemre hallgatva, adtam neki egy erős ötöst. Mert ki tudja? Hátha nekem is köll majd egyszer hitel.

Pokolba taszítva. Legyen a film minden hitelügyintézőnek kötelező vizsgatétel!

5/10

Kenobi