|
Poligamy |
Írta: flilla |
2009. december 11. péntek, 00:54 |
![]() Oké, az ember nem várna túl sokat egy olyan rendező-forgatókönyvírótól, akinek ez az első komolyabb munkája. Orosz Dénes viszont ennek ellenére, egyszerűen, visszafogottan megalkotott egy olyan mozit, aminek stílusa némileg Woody Allen-éhez hasonlítható. Tudom, ez túl nagy dicséret, és természetes, hogy Woody csak egy van, azonban ez mindenképpen egy jó kezdés a fiatalember részéről. A 31 éves rendező ügyesen csinált az idei évre egy nőket-férfiakat egyaránt megnevettető, s egyben elgondolkodtató filmet, remek zenei betétekkel. Nyilván nem véletlen Herendi Gábor produceri jelenléte, hisz a Valami Amerika rendezőjének már sikerült bravúrokat elérni a mozis szakmában.
Tompos Kátya és Csányi Sándor elég jól hozták a figurák megszemélyesítését, és azért „csak” elég jól, mert Csányitól talán többet várt volna az ember. Igaz, hogy már a csapból is ő folyik, és az is igaz, hogy a megszokott macsó típust most levedlette magáról és egy átlagos pasit alakít, akit talán nagyobb kihívás eljátszani, most mégsem hatott rám úgy, ahogy például a Csak sex és más semmi-ben. Kátyát viszont jó volt látni egy merőben más típusú karakterben, mint amit láthattunk tőle a Valami Amerika 2-ben. Aki kimaradhatott volna? Osvárt Andrea. Ezért valóban kár volt hazaugrani Olaszországból.
Ami tetszett? A film nem egy megszokott romantikus-vígjáték, mert van benne némi drámaiság, és kicsit elgondolkodtat is, de pont úgy van összegyúrva, hogy egyik irányba se billenjen el igazán, és ez az, amitől eredetibb, őszintébb szárnyalás a képzelet erejével…
6/10 pont |
Módosítás dátuma: 2009. december 15. kedd, 20:42 |
|