A gondok minél fejlettebb egy társadalom, csak annál jobban fokozódnak. Mert a végén még az is megeshet, hogy a high-tech vacakokban feltétlenül bízó bürokraták fölé nő a számítógépük. Mert Amerika felhőkarcolókkal benőtt vidékein valami hasonló történik. Skynet távoli rokona csinálja a fesztivált rendesen! Azt nem mondhatnám, hogy Sasszem gépi hölgyeménynek világuralmi tervei lennének, de az alkotmányuk fafejű értelmezése épp elég galibát szolgáltat hőseinknek. Erre épül a film, amely időként próbál roppant csavarosnak és rejtélyesnek mutatkozni, némi fityiszt mutatva talán még társadalomkritikát is gyakorol, pedig a története rém egyszerű.

Jerry Shaw (Shia LaBeouf) élete romokban, ikertestvére meghalt, még a lakbért is nehezen tudja kinyögni. Rachel Holloman (Michelle Monaghan) mindene a kisfia. Ketten nem ismerik egymást, mégis kénytelenek szaladni, rohanni, ugrálni – talán még szaltózni is –, mert összehozza őket egy közös kalandba a titokzatos női hang. Tizenöt másodperc múlva ugorj jobbra, a második kereszteződésnél fordulj balra, két fegyverest vágj orrba három perc múlva – jönnek az utasítások, mert különben irgum-burgum. Életük boldogságát fokozza a nyakukon loholó rendőrség, az üldöző CIA, FBI, meg fene tudja, ki nem még, mert minden lehetséges fórumon kikajabálták kettejüket közveszélyes bűnözőkké. Az életük tehát telve vidámsággal. Ha nyugalmat akarnak, meg kell találniuk, ki szórakozik velük és miért. Az őrült hajsza pedig egészen messzire vezet, s talán mondanom sem kell, nem a sarki fűszeres élete forog veszélyben.










Harrison Ford a filmet látva valószínűleg indián táncot lejtene örömében. A Sasszem ugyanis feltűnően emlékeztet engem A szökevényre, legföljebb a koreográfiában működik duettként. A megzizzent számítógép felmenői között ott lehet a 2001 – Ő°rodüsszeia okoskodó számítógépe, de az előbb megszólíttatott Skynet is virtuális gyönyört kaphatna Terminátor-osan. Az említett filmekből/től kölcsönkérve lett összegyúrva a film sztorija, ami meglehetősen közepesre sikeredett hajkuraként működik. A tempó ugyan feszes és pörgő, mégis az akciók túlságosan is kigondoltak és nem elég látványosak ahhoz, hogy habosra harapdáljam a nyelvemet ámulatomban. Az eseményeket csak kicsit is átgondolóknak pár pillanat alatt leesik a tantusz, kifene, vagy mifene kavarja a kulimászt a háttérben. Onnantól pedig egyéb dolguk sincs, mint kényelmesen hátradőlve székeikben, várják a végkifejletet.
Átlátható és közepesre megmunkált film tehát a Sasszem. Olyan mozi, aminél a Spielberg istállóban már bőven készültek jobbak. Mégis összességében jól működik, mert az ezerszer számba rágott sablonok most is összeállnak egésszé, könnyedén tudom szánni és sajnálni a szereplőket, és az akciók minden kiszámítottságuk ellenére is egy-egy elismerő csettintést csak megérdemelnek, mert profik.  A feszültség folyamatosan ott bujkál, bár időnként hangyányit túlsrófolt. A nagy törés-zúzásban olyan gyorsan kapkod a kamera, hogy élő ember nem bírja követni az eseményeket.










S talán a nagy galoppozásban ez lehet a legnagyobb baj, ugyanis elvesznek a színészek. Nehéz róluk értékelhetőt mondani. Mindketten szétszaladják az agyukat, ám azt el kell ismernem, hogy rémült képet vágni marhára jól tudnak. Shia LaBeouf eddigi színészi karrierje egyébként is kimerült többnyire a kocogásban. Legyenek az akár a Földünket szétzúzó Transformers-ek, vagy Indiana Jones oldalán egy kis UFO hajsza, mindig futnia kellett. A legjobban a szintén David Caruso irányításával elkészített Disturbia feküdt neki. Az azonban nem vitás, hogy a feltörekvő fiatal színész generáció kiemelkedő alakja lehet. Pimasz szövegláda, nagyszájú, sírásban és drámában még kicsit erőtlen, de majd belejön. Hozzá képest a társ, Bridget Monaghan kissé túlérettnek látszik, talán az anyucika szerep miatt. Említsük meg Billy Bob Thorntont és Rosario Dawsont is, akik tisztességesen helytállnak ebben a tök átlagos és mégis sikeres darabban.

A Sasszem tehát mindent lát és hall. A szemét! Nyomjuk csak ki a szemét! Fuss!!!

7/10

Kenobi