Stephen King könyveit - főként a régebbieket - olvasni mindig nagy élmény. Talán ő az egyik legnagyobb a "borzongatók" közül. Legtöbb műve előbb vagy utóbb filmvászonra is kerül, van, hogy sikerül visszaadni a könyv által kifejtett hatást, van, hogy nem. Ragyogásból is van több is. De a legjobb az 1980-as. Ahogyan Jack Kroll is fogalmazott: "Az első költői horrorfilm."

Nem csak azért, mert a film főszereplője Jack Nicholson (bár ha egy filmben ő a főszereplő, máris nehezen tud a néző ellenállni, hogy ne üljön a képerny elé). Hanem azért is, mert akkoriban még a filmben a főszerep a színészeknek jutott, s az ő alakításuk fontosabb volt, mint a látványtervezők, a számítógép, különböző mesterséges effektek. Egyszerű díszlet, kevés "varázslat", annál több és jobb színészi játék. Kísérteties zene, jelenetek, jól megírt fogatókönyv.

A világ végén, mindentől elzárva, a hó fogságában nagyon sok minden megeshet.Még az is, hogy valaki megőrül. S mivel nincs körülöttünk senki, nagyon nehéz eldönteni, mi a valóságos, és mi nem. S ez a tény, fokozza az őrület valószínűségét. Hát még ha olyan furcsa családról van szó, mint a Torrance család. A kisfiú, akinek képzelt barátja Tony, s aki álmokat lát... Az apa, akivel szintén nincs minden rendben. Valamint az édesanya, aki a családjáért való aggódásba és férje viselkedésébe őrül bele. És ha eleve rémtörténetekkel felvértezve indul útnak...S a legborzasztóbb, hogy nincs menekvés.

Ez a film sem arról híres, hogy pergő jelenetei lennének, vagy minden pillanatban egy-egy "akció" történne. Dehát 29 éves alkotásról van szó, akkor még (szerencsére) nem ezzel érték el a filmek készítői a hatást. Gyönyörködhetünk a tájban, a szálló környezetében (amely különösen látványos főként, miután belepte a hó) miközben a háttérben a zene már előkészíti, hogy korántsincs rendben minden. Az ismétlődő jelenetek, a monotonitást tükröző képkockák, a hangeffektek mind-mind közelebb fokozzák a feszültséget, s közelebb visznek minket, nézőket is az őrülethez. Ugyanúgy - sőt, még jobban - végigborzongja az ember, mint a mai, csak látványosságra törekvő alkotásokat. Hiszen számtalan egyéb eszköz is van egy-egy színész, rendező, operatőr kezében ahhoz, hogy elérje az általa kívánt hatást.

Jack Nicholson pedig zseniálisan tud megőrülni. Csak a tekintetét kell figyelni a film folyamán. Ezt a tehetségét a más filmekben  is kamatoztatta pl Az ígéret megszállottja vagy a Száll a kakukk fészkére címűben. De a kisfiú és a néger szakács játékára is érdemes odafigyelni. Kicsit együgyűnek beállított édesanyjuk lelki állapota is kialakul a végére, ám az ő alakítása azért messze elmarad a többiekétől.

Valahogy így őrül bele az átlagember is egy-egy gondolatba. Bezárja, ha nem is a hó fogságába, de az agyának egy zugába, ahonnan nem tud kijönni. S ahányszor átrágja magát rajta, mindig emészti is,  de mindig torzul  is egy kicsit. Ugyanúgy, ahogy a Torrence család életét átveszi a képzelt világ, a mi agyunkon is eluralkodnak ezek a gondolatok. Egy idő után nem is látva, mi a valós, s mi a képzeletünk szüleménye. S ahogy a filmben is tragédiához vezet, a mi életünkre is árnyékot vethet nagyon hosszú távon ... Gondoljuk meg hát, hová vackoljuk be magunkat, ha a világtól menekülni akarunk ... s ha már elmenekültünk, legyen menekülési út... (Pink Floyd: The  Wall )

S főként a mai világban, álláskeresők: csak megfontoltan kötelezzék el magukat!



szamóca