Két nappal ezelőtt Ogden Marsh még békés amerikai kisvárosnak elkönyvelve. A lélekszámnál épp ásítottam, ezért hagyjuk. De olyan tipikusan piszlicsáré gyanús porfészek, amire a kutya sem kíváncsi. Szerencsére sokáig nem alélhatunk a fenemód békességben. A pite már a negyedik perc környékén melegszik, amikor a baseball meccs közepére szépen besétál az egyik helybéli. Amúgy puskával a kezében, és picit brutál-kómás tekintetével. Aztán elszabadul a pokol, család égetés, meg ilyesmik. Valami fertőzés-vírus, mi a manó sunnyog a háttérben, de már megszokhattuk. Eredményeként tomboló erőszak, megőrült városlakók. Zombiszerű pofák mászkálnak áldozataikra vadászva. Vágd beléjük a vasvillát elvtárs! Jó mélyre! Vagy atomot a bestiáknak?

Nagyon üdvözlendő módon, a film készítői nem szarakodtak a felvezető képsorokkal. De tényleg. Mire leoltjuk a villanyt, eldöglünk a karosszékben, máris zajlanak az események. Rogyásig látott képsorok tolakodnak libasorban. Sötétség, kétségbeesett tekintetek, sikolyok. Fertőzött emberek mindenütt. Mértékkel fröcsögő vér, és szerencsére kevés gusztustalanság. Mert attól hülyét kapok. Mit csináljak, ez van. Néha rendezőkéink összetévesztik a szezont a fazonnal, a teflont a muflonnal. Horrort akarnak, betojást. Körömrágást, meg telecsinált alsógatyát. Félelmeink fokozása érdekében bedobnak mindent: rémületes zenét, rusnya pofákat, megkutyult misztikumot, és olyan mértéktelen rókázásokat, hogy kifordul a belem. Szörnyetegek regimentje köpi képembe a spenótot, és vágnak dermesztően röhejes pofákat. Néha kitörik, letörik valamijük, netán elhagyják alkatrészeiket. Kacsingat kifelé a műbél, bla-bla satöbbi, ami bizonyára hihetetlen körömrágási kényszert okoz. Zombi filmeknél az ilyesmi frászbuggyanások kötelező adalékok. Működhet is a félsz hátulgombolós ovisoknál, rózsaszirmokkal bizniszelő marconáknál. Anyu! Zombi hörög a nagyszobában! Sikolt a kiscsávó, s fut kondenzcsíkot húzva, mamucika szoknyája alá.

Nah, vagyok utálatos, rendületlenül. George A. Romeroról köztudott, hogy a zombis vadulások nagypapája. A The Crazies, az öreg horrorguru 1973-as borzalmának fincsi feldolgozása. Igen, fogjuk rövidre a véleményformálást. Ez a jelenkori újrázás egészen elfogadhatóra sikeredett! Mondjuk, tíz Oscart a büdös életben soha nem kap. De rohadtul jó működik, az hótziher. Végre és valahára! Egy horror/thriller, amiben jól eltalálták az arányokat. Örömömre, vastagon működik a feszültség faktor is. Bőven megspékelve az egész rohangálás izgalommal. Néhány alkalommal még pislogni is elfelejtettem. Megugrottam. Futkározott hátamon a hideg, na. Viszonylag kevés a szereplő, s működik a kipusztulósdi-ósdi show is, mégis - s egy kis jóakarattal - belefér abba a képbe, ami még hihető. Attól azonban fetrengeni szoktam, amikor mindenhol ég a villany, élő meg sehol. Pocsékoljuk a drága áramot faszikáim? Közben megérkezik a hadsereg is. Retinánkba ivódott képek törnek elő: nyakig gázálarcos, állig felfegyverzett bakák lőnek kérdezés nélkül. Karantén, szögesdrót, szóval nincs lacafaca. Pici Vírus fíling tüsszögött, csupán a nosztalgia kedvéért, de hess innen, ismerős gondolat! Egyébként ügyesen adagolják az infómorzsákat. Kapunk homályos utalásokat, mi a rosseb lehet itt, de megmarad a kétkedés. A főszereplők persze spuriznak a fészkesbe, mert az a dolguk. A túlélés filmes törvénye emígyen vagyon belénkplántálva.

Vannak ugyan hiányosságok, klisék. Néha rövid üresjárat, fölösleges időkitöltés. Védelméül mondva, nem szólhat az egész film puszta mészárlásról. Kell kevés szájtépés, jövés-menés, agonizálás. De ehetően összekotyvasztva. Hisz hiába rakod bele a szarvaspörköltbe minden összetevőjét, az attól még egy rakás sz*r marad, ha nem jól készíted el. Nos, hogy Breck Eisner, a Szahara középszerűnek is alig mondható kalandfilm rendezője miképp vélekedik a pörkölt fortélyairól, számomra örök rejtély marad, de a filmje tényleg fogyasztható. Hozzá tesz az egészhez még egy rakással a főszereplő, Timothy Olyphant is. Határozott és erős egyéniség a karaktere, s hála az égnek, nem a bájgúnár. Jajj! Leszakadt a körmöm, meg kinőtt a szőr az orrlikamból! Így sipákolnak a szépfiúk? Vélemény? De a többi szereplő is hozza az elvártat.

Összegzés: Kellemes meglepi lett, nem tagadom. Pedig voltak előzetes fenntartásaim. Nem is vártam tőle sokat, épp megnézhető vacaknak gondoltam, azért ezekhez viszonyítsuk a boldogságom. Öt példányban biztos nem lesz majd a polcomon, nem javallott elsőrandira sem, amikor a sötétben történő nyalakodás a sumák cél. Egész egyszerűen hatásos film, legyen ennyi elég. Vasvillára!