Ütőér és verőér… Mindegy mit ér, de spriccel a vér.

Mit spriccel? Záporozik. Ömlik és zuhatagként teríti be a képemet. Persze óvatos voltam és rutinus. Mert tarva a Japánokra olyannyira jellemző túlkapásoktól, vettem föl esőkabátot és szemüveget, így szárazon megúsztam. Ám aki elővigyáztlanul nekiugrik Noburu Iguchi filmjének, az ne csodálkozzon, ha a mészárlás végére elhányja magát a sok vértől, meg a szanaszét tébláboló végtagok látványától.

Egyébként is. Nem tudom, ki hogy van vele, de képzeljük el az alábbi szituációt: épp most nyiszákolta le valami tökéletesen idióta vadbarom a bal alkarodat. Minden normális ember ilyenkor minimum a halálára készülne. Kivévetelt képez a szabály alól a gimnazista diáklány Ami Hyuga is, akinek a yakuzákkal történő összeugrását nem csak a barátja, hanem a hyúga élete is bánja. A hugica tehát meghalt, pedig kár érte, mert nagyon ari volt a csibém,és ami a legfontosabb, nővére bontakozó kosárlabdázó tehetségének önfeledten tapsikáló közönsége. De elkanyarodtam a lényegtől. Szóval agonizálsz, már látod lelki szemeid előtt a közelgő kaszást, szédelegesz az úton, autó sehol, a szoknyád alatt meg fütyül a szél. De mákodra elkeveredsz egy autószerelő műhelyébe, aki meg véletlenül épp ért a csonkolt végtagok összeférceléséhez. Tehát össszevarr, és amikor fájdalmadban és minden kínod birtokában eszméletre térsz, na vajon melyik lehet a legostobább kérdés, amit feltehetnek?  Igen, a kérsz egy sört? is dobogós helyen lehetne,de a legostobább minden bizonnyal a jól vagy? tökéletesen lefárasztó kiváncsiskodása lehetne. Persze jól vagyok faszikám. Az egyik kezem levágva, a szökőkutakat is hátasba dobó véremmel éppenséggel elolthattam volna egy bozóttüzet, ráadásként még a szegény matrózblúzom is csurom rittyó, a szoknyámról meg nem is beszélve.  Láthatóan minden okom megvan a vidámságra, és ha valaki se perc alatt összebütyköl egy gépágyút a hiányzó kezem helyére, akkor még elégedett is leszek. Aztán jöhet a bosszú, ahol darabolunk keresztbe és hosszába, szökőkútként teríti be a pofámat a konzervvér, és a láncfűrész is kedvenc  eszközöm,sőt! Imádom a szögeket, főleg ha azokat fejbe verhetem!

Emígyen a film története is roppant egyszerűnek mondható. Ami öccsét és annak barátját halálba dobják az iskolai emeletes nehézgenyái, erre a lány bosszút esküszik. A dolgot nehezíti, hogy a gyilkos fiatalok vezére egy ősi nindzsa klánból leszármazott yakuzafőnök csemetéje, és az egész családja olyan szadista vadállat, hogy minden kezdő gyilkos palánta órákat vehetne tőlük. Ami első találkozása velük a lány bal alkarjába került. Ekkor a meggyilkolt öcs (szintén meggyilkolt) barátjának szülei egy a csonkra szerelhető géppuskával  felfegyverzik Ami-t, majd ők is csatlakoznak hozzá a vérfürdőben. Tiszta Grindhouse fíling kapott el! Bosszúállás a köbön. Ennyi. Nem is kell rajta nagyon finomkodni és fönnakadni, hiszen ha visszaemlékezünk, mozik százai készültek már erre a kaptafára. Charles Bronson, majd kedvet kapva a vén sumákbajcutól, újabban  Jodie Foster, de akár a nagy Terminátort, Arni Svarcit is említhetném. Az is igaz, hogy az előbb említett akcihős(n)ők, megelégedtek egy kis piff - puffal, néhány kommandós, vagy rosszarcú huncút gazfickó gyengéd felpofozásával, de összességében elbújhatnak a gépágyúval a keze helyén vasággyal együtt  is csupán bruttó negyven kilót nyomó ferde szemű halálosztó  leányzó előtt.

Mivel Japán fillmel akadt össze most a bajszunk, felvonúltatják az összes hülyeségüket. Röpködnek itt kérem böcsülettel nindzsák, a főgonosz szerepében a diliházba való yakuza főnök és köcsög kölke -  az asszonykája meg még rátesz egypár lapáttal a vadulásra - , náluk sem szívesen lennék személyzet, meg különben sem vagyok oda  az ujj- sushinért. A főszereplő Ami tökös kis iskolai bige, aki egyszál egyenruhájában henteskedi végig a filmet - bár néha megtisztul a ruhácskája - , majd pár hullával odébb ismét nyakig véres. Zúdul a tátott szájú néző fejére sugárirányban, öntözőműként a vödörszámra adagolt vér. Mindenki kapásból a harcművészet mestere, szamurájkard, némi nemi búbolás (kísérlete), egyedül talán a szex maradt ki, talán a bandatagok nem találták a pöcsüket. Tehát ha vevők vagyunk az ilyesmire, akkor nyalogathatjuk az ujjainkat, - amíg megvannak - , de egy idő után hiányérzetem támad. Persze tudom, hogy a The Machine Girl még csak véletlenül sem akarja megreformálni a világot és nem akar több lenni, mint aminek látszik, de a láncfűrésznél és a válogatott brutálkodásnál azért lehetne pár végtaggal több. Összességében pedig az történt, amire egyébként számítottam: vidám trancsírozások, minden ok nélküli verekedések, szemétláda rosszfiúk, és mindenűt vér és vér és vér… Mindezek közé belecsippentve egy vékonyka  kis történet, ami talán csak azért van, hogy a film tartalomismertetőjéhez is lehessen valamit írni. Színészi alakítások óne, eluralnak mindent a trükkök, amelyek néha kissé öncélú magamutogatásnak tűnnek, és az együtt egy idő után kissé lefárasztja az átlag gyilkolásokhoz szokott nézőt. Ennek ellenére néha bizony elfogy a levegő, mert mindúntalan beleszaladunk a filmre jellemző brutalitásba. Némelyikétől még Tarantino is odakozmálna. Máskor viszont nevetségesek, így a móka is garantálva vagyon. Végigsuhog a filmen egyfajta fekete humor is, és amikor megláttam az Ami-ék által túlvilágra küldött tinédzser nindzsák gyászoló szüleiből verbúvált brigantit, a Super Mourners Gang-et (Szuper Gyászoló Csapat), majd betojtam a röhögéstől!

Minden vért lenyelve, alapvetően szórakoztató hentesmunkával van dolgunk. Jótékony hatással van a filmre néhány korábban bemutatott produkció. Azok, akik szeretik az ilyen fajta mozikat, azok odalesznek a gyönyörtől. Azok pedig, akik nem, nos ők a véradás más módjait válasszák!

{mosimage}

6/10

yoda70