Ahol a napfény olyan ritka, mint vámpírszemekben a pislogás.

Már megint itt vannak! Vámpírok és farkasemberek ősidők óta tartó küzdelmében immáron harmadszor küzdenek meg a nézők kegyeiért. A harc kegyetlen és totális, amely alapján az ember azt hihetné, hogy nyakig lubickolunk majd a vérben, kapkodhatjuk a fejünket a meteorzáporként csapódó végtagok elől, egyáltalán valamiféle körömrágós horrorban lesz részünk, ami után még a teliholdat is vonyítva köszöntjük félelmünkben. Az adrenalin még a fenekünkből is kiköszön, és ha vendégek érkeznek hozzánk, őket „velkamdrinkként” egy pohárka ARH+ frissen csörgetett vérrel fogadjuk.

Egy frászt! A kedves sikongatásokra vágyódók mozit tévesztettek, mert az Underworld -  A vérfarkasok lázadása a horror helyett a fantasy irányába szedte szőrös lábait, és előzményként próbál tündökölni, a várt vérözön helyett pedig a szerelmi szál és a rácsok mögötti vergődés ásításra ingerlő fásult perceivel próbálja az időt múlatni. Míg a kezdeti képkockákon vakarózunk - bizonyára a farkasbolhák miatt -, addig a vaksötétből egyszer csak ádáz tempóban vágtató lovas tűnik fel. Vajon mi lehet sietségének oka? Teszem fel magamban gyanútlanul a kérdést. Talán elaludt? Vagy lekéste a vonata indulását? S emiatt a gyorsaság? Nem, nem. A lovast üldözik. Vérfarkasok hordája. A hangulat idilli. Morgások és csattanó fogsorok. Villan a kard és nyisszant a penge, erre még a sápatag Hold is kíváncsi. A távolban előbukkan a biztonságot nyújtó vár sziluettje, oda pucol lovasunk. Oda, az övéihez. Mert a pacin csücsölésző hölgyemény nem más, mint Sonja, Viktor fővámpír uraság leányzója. Aki esetleg még nem tudná, egykoron és valaha a vámpírok és a vérfarkasok békében éltek. A vámpírok rabszolgasorban tartották a farkasembereket – aki csak egyet morrantott, azt szájba vágták –, de a vérszívók közt mégis méla nyugalomban teltek a napok. Azonban megszületett Lucian, a kis pöcsös. Viktor vámpír papa pedig hallgatva „áldott jó szívére”, életben hagyta az újszülött jövevényt, aki egy ideig hűen szolgálja gazdáját. A nagy sötétben azonban lassan felvilágosul, így a kis pöcsös egyre nagyobb fa***á cseperedve, későbbiekben minden gondok forrása. Azon kívül, hogy ő lesz a vérfarkasok felszabadítója, szabadságharcuk fővezére, még összeszűri a levet Sonjával is. Csaj méhében Lucian gyermeke, nem is csodálkozom, ha Viktor fater bepipul. Szökés-szökés hátán, a vámpírok „tüzérsége” hatékonyan szigonyozgat, mégis valami hibádzik a történetben. Valahogy jellegtelen és súlytalan, és néha már-már komolytalan. Lucian legfőbb segítője egy tagbaszakadt – konditeremből szalajtott – melák néger csávó, ami akkortájt Brassó környékén mindennapos jelenség lehetett. Bizonyára. A vámpírok felejthető, fapofa, üveges tekintettel, és jellegtelen jelmezeikben masírozgatnak katonásan fel-alá. Tiszta Gyűrűk ura fíling! A baj valószínűleg bennem lehet, hogy minden páncélos-kardozós maszlagban Peter Jackson remekművének nyomait vélem felfedezni, vagy az ilyen baromságokat elkövető rendezőkben.

A vérfarkasok lázadása jeleneteit nagyrészt Új-Zélandon forgatták, s a film rendezője, Patrick Tatopoulos eleddig inkább vizuális effektekben jeleskedett, mostani filmje gyakorlatilag első önálló munkája. S így talán nem lehet véletlen, és érthető, ha a klasszikusokhoz nyúlt segítségül. A baj csak az, hogy ami működött Legolas és Aragorn precízen és nagyívűen levezényelt kalandjain, az itt kicsiben szánalmas utánzat. Gyengék és középszerűek az effektek, a túlságosan is zárt terekben zajló csatajelenetek inkább emlékeztetnek engem öreguras reggeli tornára, mint rettenetes lények vérgőzös élet-halál harcára. Rhona Mitra Sonjaként gyenge másolata Kate Beckinsale-nak, Michael Sheen farkasember Megváltó Lucianként szerintem teljesen elhibázott választás. Viktor fővámpírság kitámogatott szemeivel úgy néz, mint a partra vetett hal délután kettőkor. A film hozadékaként legfeljebb a kontaktlencse gyártók és a szemészek dörzsölhetik a tenyerüket: a koromsötét kékes-szürke jelenetektől az ember gülüző szemei könnyeznek. Na igen, az Underworld - A vérfarkasok lázadása az a fajta film, ahol a takarékosság jegyében megspórolták a fővilágosító gázsiját. A bulihoz elég pár fáklya, ízlésesen megterített gyertyafény és a kíváncsi telihold. Persze, hisz a vámpírok a napfénytől leginkább füstölögnek. S ha már az időjárásnál tartunk. A végső csatajelenetnél megérkezik a menetrendszerű vihar is. Villámlik és szakad, újfent bizonyítva, hogy az öldöklések csak zuhogó esőben és vakufényben a leghatásosabbak. Derűs estét! – mondaná Aigner Szilárd.
Az Underworld széria harmadik része láttán megint felvetődik a kérdés, hogy folytatásként vajon mi értelme felejthető előzmények legyártásának? Udvariasan fogalmazva is középszerű.

6/10

Kenobi