Robot Rómeó

Tombolhat hirtelen haragra gerjedt porvihar, csapkodhatnak bőszen esernyőszaggató villámok és akadályként ott tornyosulhat a kutató űrhajó és a végtelen világűr, a kis hernyótalpas hulladékkezelő robot - amely valami távoli leszármazottja lehet Johnny 5-nek -, mégsem kap rövidzárlatot. Hisz lánctalpig szerelmes lett, talán még erkélyre is képes volna fölmászni. Álmai hófehér robothölgyeménye minden kalandot és szenvedést megér Wall- E-nek, és ha még a Föld, mint agyonra szennyezett hulladékhalmaz újra betelepítése is megvalósulhat, nos, ez az igazi hőstett egy magafajta géplegénynek. Ր egyébként sem akar mást, csupán megfogni EVA kereső robotcsajsziság kezét - vagy mijét - aztán kitörhet a robot lamúr. Igazán megható történet. Eresztem is alám az olajat.

A Pixar kilencedik próbálkozása nincs mese, telitalálat. Úgy is mondhatnám, nincs az a Lecsó, amit el ne bírnék tőlük fogyasztani, anélkül, hogy megfeküdné a gyomromat. A Pixarra egyébként is jellemző, hogy nem nagyon lépnek tyúxarba, hiszen munkásságukat a folytonos megújulás jellemzi. Amíg a rivális stúdiók többnyire beérik sikereik újra fényezésével és mindenféle jópofa szőrös állatkák kalandjaival, addig ők mindig valami újszerűségen törik a fejüket. Mostanság már evidenssé vált tőlük a szédületes animáció, a legapróbb részletekig történő precíz kidolgozás, ám ami a lényeg: mindig beletrafálnak a szívünkhöz közel álló történetekbe.

Ám a Wall-E minden eddiginél vakmerőbb filmes vállalkozásnak tűnt. Nem véletlen a királyi múlt idő, mivel az idő őket igazolta. Csilingelő dollármilliók a válasz az esetleges hitetlenek egyre szűkölő táborának. S ezért is nagyszerű a film. A főhőse egy robot, aki még ráadásul beszélni sem tud. Néma Levente lánctalpas üzemmódban. Mégis ez a kis gépezet érzelmek széles skálájával rendelkezik, s nem utolsó sorban bőven szállítja a humort is. Azt meg csak a lábjegyzetben merem megjegyezni, hogy szinte egymaga viszi el a hátán a produkciót.

Már önmagában a kezdet is megér egy ünnepélyes hátra szaltót, amikor a Hello Dolly klasszikus musicalzenéjére bontakozik ki előttünk a hétszáz éve üres bolygónk látképe. A szeméttömbökből álló felhőkarcolók látképe impozáns és rémisztő jövőt vetít elénk. Magyarországon persze ez elő nem fordulhatna. Sokkal kisebbek lennének a szeméthegyek. Minden rezet-vasat, és ami még jó falat, lenyúlnának az erre szakosodott rézbőrűek és társaik. Ezen a rakás sz…k is alig nevezhető planétán tevékenykedik egy magányos robot, s végzi a munkáját. Mert egyszerűen valakik elfelejtették kikapcsolni, meló meg akad rogyásig. A látkép földbe döngölő, egészen apokaliptikus. Érzem is a hátsó sugallatot: mostantól minden lomot szemétkukába dobok.

Tegyünk rövid említést mindezen szemét bajságok okozóiról, rólunk, emberekről is. Vajon hol a fenében vagyunk? Nos, egy óriásűrhajóban élvezzük a henyélés önfeledt éveit, valahol a nyílt űrben. Minden óhajunkat gépek lesik. Lépni sem kell, mindenhová eljuttat a kényelmes fekvő alkalmatosság, s talán még a sűltgalambot is robotok teszik a képünkbe. Ebben a teljesen elgépiesített űrtársadalomban, ahol a tömény döglés következtében elcsökevényesedtek az emberek végtagjai, mindenki marhára kövér, az egyetlen vékonyság csupán Schubert Norbi lenne. Ha arra járna. Szerencsére őkelmét sikeresen megússzuk, viszont a szédületes kalandokat, a mesteri gegözönt nem. A film eleji lassú tempójú ájuldozós ámulás itt már veszettül felgyorsul, én pedig kezeimet tördelve izgulok hőseinkért, mások pedig kapkodhatják papírzsepuszaikat.

A Pixar-os fiúk tehát egyszerűen képtelenek a hibázásra, most is mesterművet alkottak! Az egész film alatt csupán egy gondolat nem hagyott nyugodni. Hogyan lesznek ebből a gépszerelemből robotgyerekek?

{mosimage}

9/10

yoda70