Nahát! Teljesen világos! Mint vak lónak a világítótorony. Hosszú percekig forgolódott a fejemben, hogy Matt Damon iraki tömegpusztító fegyverek felkutatására elkövetett missziója érdektelen lenne. Bizony. De gyorsan elhessegettem a gondolatot. Sőt! Vannak pillanatok, amikor határozottan izgalmas mozi. Feszült, ízig-vérig akcióthriller, háborús köntösbe csomagolva. Eszerint időnkénti lövöldözések várhatók, utcai közelharcok ébresztik fel a békésen alukáló nézőt. Helikopterek hasítják az eget, és katonai szállítójárművek bóklásznak Bagdad rommá lőtt utcáin. A harctéri fíling telitalálat, a valóság hasonlóan borzalmas lehet. Aztán megint megmozdult a kétely… Ráadásként dünnyög bennem a gyanú: ismét egy film az iraki háborúról, az Amerikaiak szája íze szerint megcsinálva. Magyarázzák a bizonyítványt, hintik a rizsát, ködösítenek, baromira. Nekem mégis más jött le elsőre. A kupleráj. Jobb szót nem tudok hirtelen. Az a kavarás, ami történik. Elképesztően megosztott a hírszerző gépezet, szépen betartanak egymásnak. Vagy egészen más lehet a háttérben?

Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez. Szól az okosság. A Zöld zóna nyelvezetére lefordítva pedig valahogy emígy érthető a mondás: Kellett valami ürügy az Amerikaiaknak, hogy eltakarítsák Szaddamot a fenébe. Valami, jujj, de randa dolog, ami elég lehet arra, hogy meglóduljon a pusztító hadsereg. Valóban, s vajon mi is lehet a legelrettentőbb? Egyértelmű, tömegpusztító fegyverek. Biológiai, vegyi, talán még a diktátor büdös zoknija is beléfér a listába. Rövidre fogva, ilyesmi szöveggel indulhatott a rendrakás. Aztán, hogy a mai napig egy dekát nem találtak? Hm.

Roy Miller (Matt Damon) pedig mindent megtesz az ügy érdekében. Napszemcsi mőgé bújik, máskor sisakra pattan. Rohamosztagával fáradhatatlanul koslat a fegyverek nyomában, de mindig árnyékra vetődnek. A tiszthelyettes persze nem annyira hülye, mint amennyire elsőre látszik. Lassan leesik neki, vagy a besúgók által küldött adatok hamisak, vagy szándékosan vezetik tévútra. S itt lép a képbe - legalábbis részemről - az érdektelenség harmatos csírája. Elindul egy óriási kavarc. A titokzatos Magellán, valami notesz, satöbbi. Politikai adok - kapok, helyi csúnya fiúk, ki kivel van társasjátéka. Az Amcsik jóféle turmix módjára kavarnak. Meg hát ott a nagyon hasonlatos direktori felfogás is: a Bourne-saga vagy kétharmada. Paul Greengrass rendező mintha az amnéziás szupercsávó filmjeit ültette volna át. Ugyanaz a kamerahiszti, ugyanaz a történet felvezetés érhető tetten. Az akciójelenetekben tengeribetegséget kaphattak az operatőrök a lelkes rángatástól. Gyors vágásokkal vagdalkoznak, teszik pörgőssé az eseményeket. Ez nagyon előnyére válik a filmnek. Hozza a háború félelmét, ideges atmoszférát, na meg a film megnézése után kuncsaftok tömegét a szemésznek.

A végső mondanivaló teljesen egyértelmű. Mégsem írnám le, maradjon meg mindenkinek a felvilágosodás öröme. Inkább azon morfondírozok, vajon mennyire is lett „közönségbarát” a film? Megcélozható-e a tömegmozi elnevezés, mint kategória? Egyforma érdeklődéssel nyomul-e rá apuci és anyuci? Hát nem tudom. A téma európai agynak majdnem közömbös, de lehet engem tettek már immunissá. Persze, odaát, az azannyát, megint egy kötelező agymosás jeligével mehet a mozikban. Mivel háborús, szerintem a női nem nagyívben kerüli. Kivéve Matt Damon rajongóit, azoknak meg kötelező darab. De nekik meg úgy is mindegy, miben vitézkedik a színész. Szóval, én úgy gondolom, hogy minden sava-borsa ellenére is alaposan rá kell hangolódni.

Összegzés: Bevallom férfiasan, picit csalódtam. Az egészben az a legérdekesebb, nem tudom pontosan az okát. Hisz minden benne van a filmben, amiből egy élvezetes mozivá kerekedhetne. Durr-durr, és bumm-bumm. Jó színészek, tűrhető látvány és az utcai harcok pokla. De valahogy nem tudott kirángatni a méla bambulásból. Nem rágtam le a csülkömet, alapvetően tökmindegy, hogy kit puffantanak le. Nem igazán hozott lázba az egész, inkább legyintettem egy nagyot. Na, most dobbantott a buta elmém! Valamiért nincs szíve, lelke a filmnek. Olyan iparosmunka féle.