Egy titkos ügynöknek elege lett. Robert McCall azt hitte, visszavonulhat a harctól, de rá kell jönnie, hogy számára most kezdődnek az igazán veszélyes évek. Legyőzhetetlen, kemény és keserű, de ha azt látja, hogy az erősebbek a gyengébb ellen fordulnak, akkor közbelép, és nem érdekli a túlerő. Sosem alszik. Éjszaka egy nagyváros sötét utcáit járja, és figyel. És ha bajt szimatol valahol, már indul is...
Audrey és Morgan a legjobb barátnők, élnek, mint hal a vízben a nyüzsgő Los Angelesben. Egészen addig, amíg ki nem derül, hogy Audrey expasija kém, és elszánt bérgyilkosok üldözik, akik történetesen épp a csajok lakásán kötnek ki. A duó akcióba lendül, és beszáll a nemzetközi kémjátszmába, csak egy a gond: halvány lila gőzük sincs, hogy mit csinálnak. A szálak Európába vezetnek, és miközben az önjelölt Mata Harik a nyomukban lihegő gyilkosokkal próbálják felvenni a harcot, még egy jóképű, ám kissé gyanús brit ügynök is a horgukra akad...
Amikor tizenévesek rejtélyes módon új, természetfeletti adottságok birtokába jutnak, a kormány fenyegetésnek nyilvánítja és befogja őket. A tizenhat éves Ruby, az egyik legerősebb fiatal mind közül, megszökik a táborból és csatlakozik a biztonságos menedék felé tartó tinédzserek csapatához. Rövidesen ráébred azonban újdonsült családjával együtt, hogy egy világban, ahol az irányító felnőttek elárulták a gyerekeket, menekülni nem elég. Ellenállást kell szítaniuk, együttesen használva erőiket, hogy visszaszerezzék jövőjüket.
A valóság minden képzeletet felülír. Amikor az Amerikai Haditengerészet különleges búvárja, Jonas Taylor egy balul sikerült bevetés után azt állítja, hogy a társai azért haltak meg mind, mert a tenger mélyén egy réges-rég kihalt őscápa támadt rájuk, senki nem hisz neki, és leszerelik. Ő viszont nem tud szabadulni az esettől. Kutat, olvas tanul, szeretné megérteni, hogy mi történt vele. Arra készül, hogy egyszer visszatér a mélybe, és szembenéz a társai gyilkosával. Végül egy tudományos expedíció tagjaként le is merül a Mariana árokba, ismét találkozik régi ellenfelével, és az újra támad. De ezúttal még nagyobb baj történik. Párharcuk közben a fenevad keresztüljut azon a tengeri sávon, amely eddig a mélyben tartotta, és most a világ tengereit járva rettenetes pusztításba kezd. Taylor felelősnek érzi magát a katasztrófáért, és megpróbálja legyőzni egyre erősödő félelmét. Tudja, hogy neki kell legyőznie a megalodont...
Luis apukája megszállottan kémleli az éjszakai eget és földönkívüliek után kutat, de álmában sem gondolta volna, hogy esetleg egyszer azok szó szerint bepottyannak a kertjükbe. A gyakran magányos kisfiú hamar összebarátkozik a három fura jövevénnyel és rejtegetni kezdi őket apja elől, aki egy gyerekkori találkozás miatt veszélyesnek gondolja a földönkívüli lényeket. Amikor azonban az elfoglalt apuka miatt az iskolaigazgató bentlakásos iskolába akarja kényszeríteni, Luis komolyan fontolóra veszi, hogy nemcsak segít hazajutni a mókás triónak, de maga is elhagyja a bolygót...