Mindenképp megsüvegelésre méltó vállalkozás elmesélni azokat a napokat, amikor az emberiség már a feledés homálya, helyettük csak romok és gépek. S mindez animációban. Ja, és a rongybábúk. Nehéz bizony, hiszen megszokhattuk már a rajzfilmes, számítógépes (3D) családbarát, rózsaszínes, táncos, dalolós – amit még kifelejtettem, gondolják hozzá – meseáradatban, csak elvétve mernek komoly tartalommal előrukkolni. Érthető is a félelem, mivel a megcélzott közönséget többségében mégis csak a fiatalabb korosztály jelentené, akik hálásak minden poénra és tarka-barka színkavalkádra. A siker receptje ilyen egyszerű, ki az a hülye, aki a szépen kitaposott ösvényről letérne?

Örömmel jelentem, csak akad. Tim Burton nem az a fajta nyalóka, kinek gatyájába száll a bátorsága, ha új vizekre kíván evezni, de kísérleteket  folytatott már az animációs komolykodás érdekében is. A halott menyasszony az a filmje, ahol szívesen elsunnyog az ember pofájáról a mosoly, meg különben is egy újabb adalék a rendező egészen elképesztő vizuális beütésére. A 9 hozza Burton papitól már megszokott egyéni látásmódot - így üdén erőlködik a borzongatással, kellően meghökkentő, és alaposan megtűzdelve akciókkal - pedig (többek között) a Nagy hal rendezője csak a háttérből rugdosta jó irány felé a film rendezőjének, Shane Ackernek a popsikáját. Illik még megemlíteni a pénzfölhajtó stábból a szakállberci Timur Bekmambetov nevét is, csak. Lassan már a vízcsapból is a kazah filmfenomén csörgedezik.


Egyszer volt, hol nem volt, amikor élt valaki nagyfej (seggfej?), sistergő okostojás, meg minden izé. Föltalált egy csuda masinát, roppant kifinomult harci gépet, ami képes újabb gépszörnyeket készíteni. Amolyan Terminátorokat potyogtató Skynet félét, csak öcsisajt kiadásban. Ahogy lenni szokott, jött a gubanc. Kitört a háború az emberek és a fémrondaságok között. Füstölgött a gázgránát, mi meg kinyúltunk. Így lett az emberiség szép emlék.  Halála előtt a tudósunk létrehozott kilenc egész darab rongybabát, amikbe saját lelkét tette. Bonyolult egy helyzet ez, elismerem. Miért ilyen szövetbabókákba lehelt életet? Passz. Talán akciós volt a szövetzsák...

Most, hogy szépen magukra maradtak, a babák élete maga a boldogság. Bolyonganak az apokalipszis utáni világban. Futnak, inalnak, lapulnak, keresik a válaszokat. Bonyodalomként megkapják azt a korlátolt agyú gépmonstrumot, meg valami kütyüt, amire mindenki gerjed. El nem mondanám miért, ám a történet szempontjából roppant fontos…

Nem kukacoskodnék, de van pár bánatom a film kapcsán. Kicsit rövidnek érzem a játékidőt, bár mondhatnánk úgy is, az alkotók nem vacakoltak a sztorival, hanem egyenes a dolgok közepébe vágtak. Pont a kurtasága miatt nem igazán vágom a történések egy részét. Valamiért sem az előzményekkel, sem az okozatokkal nem szaroztak, és ez nálam a dögöljön meg a lovam, ha értem kategóriájába tartozik. Így baromi lassan áll össze a kép, vagy csak agyilag vagyok lenni az egészhez zokni. Helyette inkább akciók rogyásig. Véget nem érő lóti-futi, mentőakció és kevés sopánkodás.


Ami viszont pozitívum, az a világvége ábrázolása. Düledező épületek, romok és a háború pusztítása. Nyikorgások, nyekergések, kísérteties hangok. Picit megbirizgálja az emberben a frászt. Nem is keresem tovább a hatásvadász szavakat – meg kell nézni. A robotoktól csuhaj módon Mátrix hangulatom támadt, szaladok is napszemcsiért. Az animáció ellenben maga a tökély.

Összegzés: Kicsit más, hangyányit kevesebb annál, amit vártam. Alapvetően korrekt az egész, de valami pikáns mégis hiányzik. Nem igazán gyerkőcöknek való, a felnőtteknek viszont több kéne... Egy biztos, ennél rövidebb filmcímet nehéz találni. Bár szerettem volna legalább kilenc pontot adni, a végső értékelésnél hétnél többre nem taksálnám.

7/10

Kenobi