Például azt, hogy a történet elég sablonos. Az egyik főhős Adrienne (Diane Lane) házassága romokban hever, gyermekeivel pedig nem igazán boldogul. Férje szeretne mindent újra kezdeni, amire Adrienne hajlana is.. Ám szerencsére a barátnője, akinek a tengerparton van egy kis vityillója éppen el kell, hogy utazzon, így néhány napig ő helyettesíti.
Egyetlen vendégre számítanak mindössze, egy rejtélyes emberre (Richard Gere), aki szintén elvonul a világtól, kezdetben számunkra ismeretlen ok miatt. Később kiderül, ő dr. Paul Flanner, aki éppen egy napjainkban oly' divatos műhiba per előtt áll, s épp az áldozat férjét szeretné meglátogatni. A találkozás természetesen nem éppen felhőtlenre sikeredik.


Aztán jön a vihar, s a két viharvert ember egymásra talál, egymásba szeret. Ez a néhány nap megváltoztatja - természetesen - az életüket. Paul éppen a fiát készül meglátogatni, aki  - mint minden ifjú titán - a semmi közepén vezet egy klinikát, s akivel az édesapja egyáltalán nincs jóban. Úgy válnak el, hogy újra találkozni fognak.
Majd következik sok-sok levél, majd arra válasz, kibontakozik a NAGY SZERELEM. Adrienne kivirul, lánya megbocsátja neki, hogy az apjuknak kiadta az útját, egyszóval minden happy (vagyis két szóval).
Ám akik ismerik Nicholas Sparks írásait, már tudhatják, ha ő megír valamit, az nem lehet ilyen "rózsaszín". Jön is a fordulat. A kijelölt napon Paul nem érkezik meg. Kiderül, hogy a világ legvégén a sártenger maga alá temette. De azért minden rendben, mert úgy halt meg, hogy már jóember volt. És Adrienne élete is ettől még boldog marad, mert találkozik a vadpónikkal ....

Jaj, Istenem, kedves Nicholas, mi lenne, ha egyszer egy olyan könyvet írna, amelyben nem hal meg a főhős, s mindenki tökéletesen boldog marad az utolsó percig? Tudja mindenki, hogy a valóságban ilyen nem létezik, de muszáj minket, kedves elringatott nézőket mindig figyelmeztetni erre?!

Szóval, a film nem nagy szám, eléggé nyálas, romantikus, egyszer nézős valami, nagy alakítások nélkül. Tele közhelyekkel, sablonokkal, tipikus amerikai szemlélettel, gondolatvilággal, amely tőlünk oly távol áll, mint Makó Jeruzsálemtől. Ám a zene jó, a tájban lehet gyönyörködni, s akik szeretik az ilyen romantikus meséket, azoknak ajánlható. Persze, a fenti kikötéssel, tudjanak róla, hogy közben fel fogják őket igen erősen és erőszakosan ébreszteni.

Számomra viszont egyszernézős mozi...


szamóca