A Vadnyugat vadregényes tájain poroszkáló lovasokra sokféle veszély leselkedik. Ott az embert próbáló táj. Végtelen prérik és csipkézett hegygerincek puhítják omlósra gatyájukban tiki-takizó golyóikat. Hadseregük tenyérbe mászóan köcsög kapitányától viszketni kezd tenyerük. Na és az őslakosok. Dakoták ugorhatnak képükbe, letépni hófehér zománcukat. Csupán egy idilli állapot, amit felvázoltam, a valóság jóval rettenetesebb. Néhány méterrel a felszín alatt éhes lények cserkészik áldozatukat. Rondák és gusztustalanok, fogaik hegyesebbek a cápáénál. A helyi népségek vájóknak nevezi e dögöket, bizsergető így elsőre. Régebben bölényekkel táplálkoztak, ám azok fogyóban. Ezért reformkajára váltottak. Emberhusira. Mondjuk, rosszabbul nem jártak. Egyik állatról, a másik marhára. A hülyék! Néhány szót étkezési szokásaikról: villámgyorsan megsebzik prédájuk nyakát. Az kicsit lelombozódik a szervezetébe juttatott méregtől, de egyébként él magatehetetlenül. Majd elássák büdösödni, hogy mondjam? Váljon picit levesessé. Oszt kaja. Szörnyek! Vacsora!

Röviden ennyi a sztori. J. T. Petty rendező filmje ihletet merít a középszerű westernek hangulatából, amit közepesen vegyít az átlagos horrorokéval. A végeredmény teljesen logikus módon valami mérsékelt tempójú riogatás. Ami egyébként nem lenne baj, sőt! Akadtak pillanatok, amikor a kissé mélabúsan bambulós történetfelvezetés egész jóra sikeredett. Piciny korrajz, nem vészes, de rögtön képbe kerülünk. Hegyeset köpő tökösökön feszül a két számmal szűkebb nadrág, kikandikáló mordályok. Amiket sűrűn előkapnak, hiszen a Vadnyugaton vagyunk, ugyebár.

Innen indulunk, és szépen araszol a bagázs lightos durvulásba. Épp csak annyi rusnyaság, ami elég lankadó figyelmünk ébrentartására. Azzal, hogy sokáig nem mutatják meg a lényeket, tulajdonképpen fantáziánkat csipkedik. Utána persze borul minden mítosz, helyébe fetrengés. Kissé gyatra CGI, talán az alacsonyabb költségvetés nyoma, hagyjuk. Amitől viszont hátast dobtam, az rém egyszerű. Emberek! Itt nincsen happy end! Végre egy nem rózsaszín ömlengéssel záródó nyáltenger, helyette invitálás folytatásra. Csak úgy vége, kissé szomorkodhatunk, de holnapra elfelejtjük.

Összegzés: Lehetne egész jó film is. Sajnos nem az lett. A feszültségteremtés, mint kotogtam valamennyire működik, csak ott a gond, kimerül tábortűz környéki rémült tekintetekben. Ha meg kioltjuk a lángot, eltűnik a film. Szóval, némi pezsdülés, talán több gusztustalanság kivételesen jól jött volna. Sikongatás, pár ezer liter vér, hátborzongatóbb zene. Meg egy kis bátorság. Eldönteni, mi a túrót is akarnak. Mert ha western, akkor kevés a puskaropogás. Ha indiánfilm, azzal a négy darab nyomorult rézbőrűvel, mit erőlködnek? Sastollak, békepipa, Winnetou. Uff! Horrorként pedig kevésbé dönget. Némi jövésmenéssel takargatják az unalmat. Az egyedüli ismertebb színész - erősebb jellem - hamar elpatkol, a többiek meg? Ááá… Olyan Tremors féle blabla, minikébb rémségekkel és mosolyfaktor nélkül. Nem, nem b@szták el annyira, csak épp.