Negyedszerre nullázza bolygónkat a meglépett T vírus. Rendben, megszoktuk. Rágyúrtak a képi világra. Oké, elvárás. Dübörög a zene. Szuper, szaladjon a fülzsír! Néha harmatos, Pengére hajazó bunyó ébreszti bealudt nézőit. Dicséretes, a pihenés létfontosságú. De nem találom a történetet, ami pocakos hiányosság. Eszetlen és gyaka párbeszédek. Mindenütt ott esz a fene egy földalatti szuperlabort. Legalább már tudjuk: minden gondunk a tűsarkú macával indult, szakadó esőben. Pillanatra megvidultam, az Underworld akárhányat látom? Indítás tehát új verzió. Negyedik? Na mindegy, már belefásultam.  Ami viszont a legfájdalmasabb, a napszemcsi mögé bújó hideg gépi világ. Mert láttam már valahol. Lassítások, hátraszaltók, fegyverarzenál. Pofátlan lenyúlás. Aki még nem gyanítja, A Kaptár: Túlvilág nem lett más, mint a Mátrix zombis koppintása!

Anno tömeges takarítással indult a móka. Dirr-durr, hullott a férgese. Az embereket átváltoztatta rondaságokká a hírhedt vírus. Alice csak túlélte, mit túlélte! Egyre jobban erősödött. A harmadik epizódban már-már Jedi lovagokat megszégyenítő képességekkel birtokában randalírozott, aztán sejthettük, nem ússzuk meg folytatás nélkül!

Most klónsereggel indítunk. Pedig a nőből még egy is sok! Aprítják a katonákat, a világvége sokadszorra fejünkbe sulykolva. Az emberiségnek még mindig nyekk. Csak épp rohadtul nagy a jövés-menés, túlélők állandóan akadnak.  Az épületek füstölögnek, a zombik láthatóan jó bőrben vannak. Alice bájos pofiján munkálkodik a kor, sminkje azonban időt és akciót álló! Haja is csak ritkán kócos. Kamerával és repcsijével szántja az eget, egy hiperaktív turista. Mond néhány okosságot, szerencsétlen néző pedig három dolgot tehet. Figyeltem a körülöttem ülőket. Páran kínosan feszengtek székükben. Én barom állat! Ilyenre jegyet kiadni? A rézbőrűbbje röhög, mert azt hiszi, lesz még valami fincsiség, meg különben is, fűtenek. A türelmetlenebbje vadlibának képzeli magát. Már a huszadik percben elhúztak a p..a. Így utólag, nekik lett igazuk.

Emlékeim szerint a harmadik rész azzal sokkolt, hogy a vírus nyomán kiszáradtak az óceánok, elsivatagosodott a Föld, mondjuk úgy, nagy homokozó lett. Tegye föl a kezét, aki jelen vacakban két centi sivatagot látott? Tengerek, erdőségek, fenséges alaszkai táj. Zöldségek. Nem azzal gyüvök, ez lenni baj, csak valahol oda a következetesség, a hitelesség. Na persze, ismeretlen fogalom, hisz a Kaptár franchise sosem igényes kidolgozásáról, netán magvas mondanivalójáról vált híressé. Kell a vér, agyatlan öldöklés a népnek. Nem is baj, inkább azannya! Kiélhetjük gyilkos vágyainkat, ugrálhatunk a fröcsögő vérszökőkutak elől, lerághatjuk körmeinket, és drukkolhatunk izzadtságunkban tocsogva, sikerül-e meglépni a főszereplőknek?

A negyedik felvonás pont azokkal a megoldásokkal nem él, amiért elődjeit megszerettük. Túlzásba vitt Mátrix rajongás mögött érződik a rendezői kétségbeesés. Merre és milyen irányba terelje filmjét? Folytatás lesz, az hétszentség. Nem káromkodtam, csak picit. Szóval, minden látványossága mellett, a Túlvilág sajna üres film lett.

Összegzés: Olyan dzsé kategória, tékába való agyatlan maszat, ilyesmi. Élőhalott uraságok korzóznak a börtön környékén, talán nagygyűlés? A túlélők láthatóan jó bőrben vannak, zombiéknál divat lett a szájból előbújó rosseb. Na meg ott az a háromméteres tag, hatalmas fejszével kezében. Ő kifene? Mint rebegtem, nagy nulla sztori. Semmilyen és értékelhetetlen színészek. Nagyon bírom, hogy a szereplők között mindig bombázó csajok vannak. Miért nem egy ötvenéves, száznegyven kilós, bibircsókos képű ronda nyanya a túlélő? Tonna Rozi rémisztő lenne, horror és még a zombik is jóllaknának. A díszpinty főgonosz roppant elegáns. Kavar, mint biliben a forgószél, viszont röhejes. Paul W.S. Andersonról régóta tudjuk, él-hal a robbanásokét. Abból nincs hiány, másból. A digitális munkákban is van kötekedni való. Teremtményeik mesterkéltek, gyakran művi látványvilág. Fanatikus Kaptár rajongóktól bocsi, de a játék alapjaiban gyalázva. A legújabb förmedvény a béka segge alatt. Nagy kár.