Fuss Forrest! Fuss! Bizony, időnként olyan érzetem támadt, mintha filmet tévesztenék. Bár Spielberg hőse lelkileg gyermeteg, agyilag zokni, nyargalni gepárd módon tud. S máris megtaláltuk a kapcsot a két film között! A kilencedik légió megmaradt bakái szélvészként szaladnak. Mint etióp hosszútávfutók az éhes oroszlánok előtt. Vad hegygerincek, bokáig érő, képükbe vágó hó, semmi nem akadályozza a katonákat, hogy spurizzanak a biztonságot jelentő övéik felé. Persze fogyatkoznak, mert az a forgatókönyv szerinti dolguk. Egyébként van bajuk elég. Szegényeket kergetik a helyi gerilla-gorilla partizánok, élükön a spinével. Más szavakkal, seggükben lovagol Olga Kurylenko, nyakig kimaszkírozva, a halál angyalaként, de róla majd később.

Neil Marshall vérzivataros, majdnem hőseposzáról jó indulattal az mondanám, sikeresen folytatja a kard és szandál típusú historikus filmek diadalmenetét. Gladiátor köntösbe csomagolt túlélő tanfolyam, vagy ilyesmi. De mégsem. Helyette üldözés, vér. Patakokban áradva. Ötpercenként egy-egy levágott végtag. Nyársalás dárdákkal, levágott fejek röpülnek műhold pályára állítva. Kemény és férfias jelenetekkel tarkított képkockák váltogatják egymást, időnként a gusztustalanság, a hányinger is megcélozva. Nincs laca-faca, egyenest a közepébe!  Van hát mire gerjednünk, legfőképp a durvulásra izgulóknak.  Mégis, a színvonal a béka segge alatt. A sztori egy mondattal letudható.  A történet szövése kimerül a hagyományos üldözős-bosszúállós moziknál, a rendező egyszerűen nem mert kockáztatni. Így lett filmje populárisan fogyasztható gagyi, a nagyok árnyékában. Ötvözte szezont a fazonnal, Gladiátort a Kill Bill-lel, a légiós hanta. Ha-ha. Hűha!?

Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, valamennyire működik a móka. Van valami alantas bája. Előhozza a zsigereinkben bujkáló állatot. Tágra nyílt szemmel bámulhatjuk a brutális vadulást. Az egy négyzetméterre jutó mészárlásban előkelő helyen tanyázhat. És rendesen valóság szagú. A stáb szépen kivonult az erdőbe izzadni, vagy fagyoskodni, pislogni a bércek csúcsaira. Amikor felhőmagasságból beleugranak a vad folyóba, a pofámon éreztem a hideg víz arculcsapását. Nem spoiler, csak csobbanás.

Lóti-futiban tehát jól állunk, nézzük meg az emberanyagot! Michael Fassbender játszott már mindent, mostani karaktere nem jelent kihívást. Amit megkövetel a haza, azt rutinból hozza, egy fikarcnyival sem többet. Quintus figuráját nem hiszem, hogy a vitrinbe teszi. Társai jól segítik az össznépi rohanásban, de felejtősek. Egyrészt, apránként elvonulnak az örök vadászmezőkre, másrészt izzadt, retkes arcuk totálra nem hagy nyomot. Öt perccel a film után próbáltam memóriámból előcsalogatni a srácokat, de csak kettőre emlékeztem. Jajj! Öregszem és hülyülök. Tudjuk le ezzel a problémát.

Az ukrán kiscsillagról. Olga Kurylenko sem hinném, hogy évtizedek múltán, már öreganyóként A kilencedik légióban előadott produkciójára fog büszkélkedni. Leginkább körbemaszatolt szeme marad emlékezetes, s úgy néz, hogy az emberről lefüstöl a gatya.  Épületes monológokat ne várjunk tőle, inkább semmit. Úgy is mondhatnám, amennyit szövegel, azt még én is bemagolnám a rövid agyammal.

Összegzés: Gladiátorhoz és más hasonló korban játszódó nagyágyúhoz hasonlítani természetesen baromság lenne. A rendező fokozta a Doomsdayben kipróbált formáját. Néha idegesítően rángatózik a kamera, a lassítás bevált recept, és mindenen túl ott a keménység. Bár van valami romantikus szál, inkább időkitöltés. Fő vonulatként megmarad a menekülés, néha már a horror határát nyaldosó kosztümös-barbárkodós keménytökűség. Az említett műfajok szépen megférnek egymással, sőt, az is nyilvánvaló, hogy akkoriban nem a finomkodáson lehetett a hangsúly. Időnként éreztem némi rendezői tanácstalanságot, a korhűségre is akadnak pillanatok, amikor gyanús, de ne kekeckedjünk. Tisztességes munka, s ahogy megcsinálták mindenképpen dicséretes. Nem akar epic lenni, újradefiniálni a hős fogalmát, csak picurkát üldözni, szadizni és tocsogni a vérben. Nem elsőrandis kategória.