Amikor a helyi észkombájn defibrillátorral próbál életet lehelni verdájába, majd eredményeképp szaltózik egy íveset, rögtön sejthetjük, ezzel a filmmel nem lehet baj. A szupercsapat legújabb feldolgozása ugyanakkor coolságában, szerethetőségében nyomába sem ér az 1983-ban világhódító útjára induló sorozatnak. Minőségében meg főleg! A régi szép időknek volt valami bája. Nem?  Mr. T maga a két lábon mászkáló őserejű vadállat. Jelenkori utódja inkább tűnik porbafingó kismócsingnak, mint harcedzett veteránnak. Hannibal kikopott sármjával Liam Neeson bagógyárként harmatosan vetekszik, s az elitosztag többi tagja jobban a szélesvásznú fogsoráról marad emlékezetes. Ettől függetlenül ütősre sikeredett a mozi. Rendezői erőlködés nyomában sincs. Lazaság tombol a négyzeten. A színészek élvezik a szerepüket, Jessica Biel sem cicikkel dönget, hanem talpig napszemcsiben, s a rittyentett sztori is bőven elég a nyáresti blockbusterek agyatlan színvonalához. Elképesztő, a képtelenség határát súroló akciók követik egymást. Tűzpárbajok ritkítják a férgesét, dübörög a talpalávaló és a süketelésre vágyók is megkapják a vigyor adagjukat. Irak volt, van és lesz. Az amerikaiaknak egy darabig hálás témát szolgáltatva minden bazári marhasághoz. A pénz pedig konténerben röptetve a legizgalmasabb.

Kiindulópontnak legyen annyi elég, hogy a srácokat igazságtalanul megvádolják olyannal, amit soha nem követtek el. Tisztábbak a papok gatyájánál, fehérebbek a hipóban áztatott báránynál. Hozzájuk képest a békegalamb marcona képű haramia. Mielőtt bárki elkezdené sajnálni ezeket a mimózalelkű csávókat, azért jó, ha megjegyezzük, bizony ott sertepertéltek az események közepében. Nem is picit, nagyon. Kérem, nem mindegy, mert a lényeg, hogy bizonyítaniuk kell az ártatlanságukat! Ennek legegyszerűbb módja, ha megszöknek a „megérdemelt” börtönből, és maguk néznek a dolgok után. Megpattanásuk a film legviccesebb pillanatai közé tartozik. Nem titkolom, habosra fetrengtem magam. Van tehát szellemesség, néhány beszólás egyenesen aranyköpés gyanús. Valamint eképesztő, néha már-már morbid poénok, és félelmetes tempójú iram. Nincs megállás, lankadás egy pillanatra sem. Legfeljebb pici üresjáratok, gyenge hullámvasút, amikor lazításként megy az ökör duma. A csapat tagjaira nyugodtan elmondhatjuk, két osztállyal kattantabbak a széria legényeitől.

Mert változnak az idők. Amire kiakadtunk a nyolcvanas években, mára szemet sem pislogtató állapot lett. Persze, ez így nem teljesen fedi az igazságot, csak részleteiben. Arra azonban mérget vehetünk, hogy a fanok most csuklanak ezerrel, kitérnek a hitükből, vagy mifene. Hiszen a 2010-es feldolgozásnak körülbelül annyi köze van az őssorozathoz, hogy semennyi se. Inkább tudtak hová nyúlni a film készítői, meglovagolni az egykoron sikeres figurákat, jellemükre kicsit rápakolni, megzsongatni. Összességében jól tették, mivel teremtményeik eszeveszett bohókásak és viccesek lettek. Meg persze keménytökűek, nem papírpöcsök, anyámasszony katonái. Megfelelnek vidáman a XXI. század kihívásainak. S ami a leginkább észrevehető, volt pénzük az alkotóknak rendesen. Bár nehéz ügy  volt kinyomozni a  110 milliós büdzsét, azért az akciók kiállításán, annak megvalósításán szépen látható a mani bősége. Ennek jegyében a stábot is szépen megutaztatták. A nyomok pedig Irakon és Frankfurton keresztül egyenesen az Angyalok városáig vezetnek…

Összegzés: Vannak filmek, amiket egyszerűen nem lehet elcseszni. Ha pusztán a hejehuját, vagy az agykikapcsolási faktort vesszük, akkor A szupercsapat ilyen mozi. Nem helyezi magasra a mércét, nem definiálja újra az igényes szórakozás fogalmát, de biztosan székébe döngöli a nézőt. Jó színészek, pörgős eksönök és totál idióta karakterek. Többségükre mindez elmondható. Nem lesz az akciófilmek etalonja, de azt kapjuk, amit vártunk. Lehet hangosan röhögcsélni, suttyó üzemmódban vihogni, tágra nyílt szemekkel kapaszkodni a tankba, vagy szürcsölni a kólát. Jajj! Csak a pattogatott kuki ki ne boruljon!