Valakik azt képzelik magukról, úgy bánhatnak a magát darwinista Istennek képzelő emberrel, mint a klónozással „megcsinált”, és elhíresült birkával, Dollyval? Pedig a cél a filmben egyértelmű, a tudomány és a gyógyszerkutatások oltárán beáldozni mindent. Jöhetnek a kísérletek, keverjük a szezont a fazonnal, a kezest a lábassal. Manipuláljuk a DNS láncot. Humánt az állatéval, majd lássuk, mire jutunk. Aztán had szóljon a nóta. Az eredmény pedig várhatóan kétséges: mert mégis csak fikciót látunk, nem? Netán birkák lennénk mi is? Remélem és szerencsénkre nem… Azért alaposan véssük eszünkbe a következőt: az ember mára a természet törvényei felett áll, vagy azt képzeli. Teremtő lett és pusztító, satnya utánzata Mindenhatójának.
És ez még semmi. Hisz mindig akadnak lázadók, önjelölt zsenikék. Fütyülnek az élet szabályaira, s amikor a gyógyszervállalat, a Nerd nem finanszírozza tovább elképzeléseiket, saját szakállukra kísérleteznek. Felelőtlen teremtményük gyümölcse Dren, a különleges képességekkel megáldott hibrid. Nem csak szép a spiné, hanem veszélyes. Sőt, egyenesen halálos. Kopasz fejével, gazella forma lábakkal, se perc alatt előbújó szárnyakkal, és farka végén fullánkkal. Látjátok? Ez a baj a genetikával: minden jó szándék ellenére az ember végül zsiráfot keresztez a pingvinnel.

A végeredmény teljesen világos, mint vak lónak a sziklafal. Nem lehet más, csakis frakkba öltözött fúrótorony. De mégse, komolyodjunk el, hisz első gondolatként eszembe jutott a Dr. Moreau szigete, amiben a holdképűre hízott Marlon Brando hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszt. Az összehasonlítás filmjével mégsem helytálló. A leginkább az borzalmas, hogy abban a moziban megjelenő szörnyetegek valamiféle véletlenszerűség, tudományos tökölődés „jutalmai”, addig Dren asszonyság színtiszta kutatás kotyvaléka. A laboratóriumok steril szürkesége, műszaki berendezései, a számítógépek lelketlen programjai alapból hozzák ki a legrosszabbat. Előbújik belőlünk a félsz, pontosan tudjuk, mire számíthatunk. Működnek a klisék, a gyakorta látottak, mégsem lett unalmas a film, mindvégig képes fenntartani az érdeklődést. S teszi úgy, hogy csak néhány szereplő tekereg a filmvásznon. Ráadásként, megspékelve némi romantikus, drámai beütéssel, mivel egyfajta szerelmi háromszög jellege is van a mutatványnak.

A Hibrid leginkább azért mondható jó filmnek, mert ügyesen ötvözi a műfajokat. Picit sci-fi, kicsit horror. Állj, moment! A vérözönök utálóinak sem kell hátat fordítania! Csak elenyésző és feltétlenül szükséges riogatás látható! Minimális, inkább csak szárnyakra és farkincára koncentrálódik a CGI, jobban is tették a hanyagolását. A picuri Dren babóka megjelenítése alapból elcseszett, mi több mosolyra ingerlő. Ez van, jobban odafigyelhettek volna. Talán több lett a thriller, és biza furán értelmezett romantika. Lassan bontakozik a film, mindenkinek van ideje emészteni a látottakat. De leginkább elgondolkodtat. Na, nem vészesen. Nem kell parázni, nem kapunk bucitumort a spekulálástól, csak megpiszkálja agytekervényeinket. Mert mire is számíthatunk, ha a tudósok kinyitják Pandora szelencéjét? Tehetjük-e felelőtlenül, hogy emberi géneket keverünk állatokéval? Illetve hibridét emberivel? Hopp, jobban járok, ha kussolok.

Összegzés: Mindig csíptem az olyan filmeket, ahol viszonylag kevés a szereplő. Mert kénytelenek az aktorok színészkedni. Adrien Brody folyik idén még a vízcsapból is, az Elsát alakító Sarah Polley sem rossz. Ketten szépen összeillenek, a szabályokra tojó kutatót mintha róluk mintázták volna. A gyógyszerkonszern kutatási góréjában pedig örömmel fedeztem fel David Hewlett-et, a Csillagkapu: Atlantisz közkedvelt Rodney-ját. Az atmoszféra teljesen rendben van. Ha kell félelmetes, máskor dühöng a technikai hablatty, hozzáillő zenével. Drentől a hideg kivert, kiszámíthatatlan viselkedése a tömény szeszély.

Ennyit hát a gének módosításának tudományáról. Javaslom legközelebb a lajhár és a szarka DNS-ét manipulálják az emberével. Mi lesz belőle? … Magyar munkás. Ha-ha.