Kéjjel, és ráadásként nappal körmölöm soraimat. Cikizni könnyebb, ám dicsérni? Egyszerű lenne befejezni mondókámat csupán azzal, hogy a film bűnrossz. De ha a képkockák mögé próbálunk kukucskálni, rögvest előbújik a „magvas” tartalom. Emígy nézve azonnal más lett a végeredmény: sz@r. A film email kukaca tehát beazonosítva. De hogy tovább filózzunk a nyilvánvalón, lehet mégsem annyira sikerült pocsékul Cameron Diaz és Tom Cruise filmje? Hisz… Akciónak akció. Vígjátéknak vígjáték.
Akcióvígjátékként? Hm. Paródia. Talán tisztelgés a műfaj példaképeinek, de hajlok arra, spontán tolták el a lényegét. A True Lies - Két tűz között, A Mr. és Mrs. Smith rohadtul eszembe jutott. Vegyük még hozzá Cruise Mission: Impossible-ből egekig magasztalt egóját, keverjük eleggyé és akkorát robban, mint a cicafing.
A Kéjjel-nappal valahogy az előbb felsorolt filmek kevésbé sikeres ötvözete. Ami működött Arnold Schwarzenegger, Jamie Lee Curtis, vagy Angelina Jolie és Brad Pitt csípőből tüzelő kémbohózatánál, az itt nem igazán nyerő. Tovább spékelve az egész az én személyes drámámmal, ami a következő lenne: Diaz kisasszony tömény bárgyúsága. Ehhez hozzáadatik Tommy boy hasonlóan magas fokú művészete. Kettejük fogainak száma vetekszik az idei cápakongresszuson résztvevőkkel, amihez társul az Egyenlítőt átívelő szélesvásznú vigyoruk. Hoppá! A szőke butuska libuska Iluska sztereotípiát megemlítsem? A főszereplő csaj már annyira hitelesen adja elő a seggütődöttet, hogy becsusszan a kételkedés. Hát persze... Átélés, meg miegymás. Jó, elhiszem. De mielőtt jobban kiveséznénk a filmet, következzék néhány örök-ökörszabály, ami az álomgyárból futószalagon kikerült mozik sajátsága:

•    A főhős fickó csakis a jó oldalon állhat. Van rá ellenpélda is. Ritka, mint a háromfülű szatyor.
•    Ebből következően, az őt üldöző haramiák, kormánykatonák kizárólag elegánsan öltözködve mutatnak jól. Említeném példaként az öltönyt.
•    A rosszfiúnak még szólnia sem kell, máris tudjuk, az a főgörény.
•    Valami ketyere ürügyként jól jön.
•    A gazfickók soha nem tudnak célozni.
•    A jófiú persze mindig talál.
•    Egyszer illik tárat cserélni.
•    Az autós üldözések közepette muszáj megbeszélni a legfontosabb dolgokat.
•    Ha nőt megkérik arra, hogy ne tegye… Tovább nem is írom.  
•    A kommandós soha nem az ajtón kopogtat.
•    Talán azért, mert az üveg nem vág.
•    Golyózápor közepén csattan el az első csók.
•    Igazságszérum hatása alatt minden nő dugni akar.
•    Autós üldözésre legideálisabb hely a bikafuttatás.
•    Ja, és mindenki hülye, kivételt képeznek a főszereplők.

Mindehhez jön bonyodalomként valami tápegység, zefír. Szóval, máris tudjuk, milyen buktatókkal telnek a szupercsávók mindennapjai.

Az igazság másik oldalát nézve, be kell látnom, valamennyire szórakoztató a film. Olyan nesze semmi, fogd meg jól agyatlanság. Habkönnyű agykikapcsolás nyárestére. Gondolkodásra nem késztet. Lehet kacarászni, röhögni, vagy belemászni partnerünk szájába. Ki mire használja a moziterem légkondizott hűvösét.

Összegzés: A Kéjjel-nappal példája ékesen bizonyítja, miként lehet elb@szni egy sikeresnek ígérkező mozit azzal, ha túlzásba viszik a dagályos poénkodást. És ilyen állat filmcímhez ki mit szól? Az akciók mérsékeltek, a történet veszettül bugyuta, a színészek meg egy rakás… Hát nem, de majdnem. Egyébként Cameron Diaz hatott rám jobban. A lökött lüke szőke szerepe rászabott, meg nyilvánvalóan ráb@szott, hisz ötpercenként kómába küldik. Rutinos alukáló lett a csaj, néhány pillanattal később gyanúsan fifikás, majd ismét IQ bajnok. A kiismerhetetlen szende. De szerethető. Cruise? Á… Hagyjuk. Öregszik.

Sokat gondolkodtam, vajon mennyit is ér a film? Vannak sokan, akiknek bejön. Szerintem nem faszányos, simán lekarmoltam magam. Legyen hát átlagos. Vagy picit fölötte?