Te jó ég, mennyi mindent lehetne írni erről a filmről. Totálisan felkavaró mozizás volt ez a két óra. Peter Jackson hihetetlen módon eltalálta, hogyan is mutassa be a párhuzamot két ellentétes világ között, melyből az egyik a túlvilág, ami az ember számára megfoghatatlan és ismeretlen. Persze mondhatnánk azt is, hogy A Gyűrük Ura rendezőjének ez már egy laza kirándulás, de nem lehetett az. Minden filmkockának, a szereplők kiválasztásának, mindennek tökéletesnek kellett lennie ahhoz, hogy a film hatásos legyen, és ez sikerült is Jacksonnak.

A film egyedisége, hogy nem egy szokványos gyilkost üldöző krimi, hanem sokkal mélyebb, elgondolkodtatóbb történet, mely a túlvilágból van elmesélve. Susy, a főszereplő kislány narrátori titulusban tárja fel gondolatait, félelmeit, dühét, s mindezek feldolgozása után, láthatjuk, vajon átengedi -e magát a végtelennek, és átkerülhet-e a mennyországba?

Susy, a hihetetlen bájos 14 éves lány, még csak át sem élhette élete első csókját, a kiszemelt fiúval, el sem juthatott odáig, hogy igazi természetfotós legyen, hiszen az volt a vágya. Semmi sem jöhetett létre jövőbeni terveiből, mert egy férfi, aki mellékesen a szomszéd házban lakik, megerőszakolja és megöli. Mindez „csak” a cselekmények kezdete, hiszen innentől indulva láthatjuk, hogyan alakul egy család élete, ahol még ott van két tüneményes gyermek, akik elvesztették testvérüket, az anya, aki elvesztette lányát, és az apa. Azt hiszem, nálam jobban tudja minden lányos apuka, milyen érzés féltve óvni a család hercegnőjét. Ez az apuka, akit Mark Wahlberg személyesít meg, elvesztette, és nem tud túllépni a történteken.

Az egész filmet végigkíséri Susy, hiszen halálakor nem került a mennybe, hanem egy átjáróban „rekedt” ami az élet és a mennyország között van. Nem tud átlépni a mennyországba, mert nem tudja itt hagyni szeretteit. Mindezzel viszont a családjának sem ad lehetőséget, hogy ők maguk továbblépjenek. Az apa folyamatosan keresi lánya gyilkosát, bár igazából ez nem is a legfontosabb cselekményszál a film mondanivalóját tekintve.

Susy nem tud, és nem is akar továbblépni, hisz még csak 14 éves. Az ő szemével kell látni, hogyan tudja feldolgozni egy serdülő lány a saját halálát, azt, hogy mostantól már egyedül önmaga van és önmagára számíthat. Látja családja szenvedését, bánatát, melyen senki nem tud változtatni. S mindezek után, neki kell rájönnie arra, hogy ha ő tovább tud lépni, akkor esélyt ad arra, hogy családja is továbblépjen, még ha nem is teljes családként.

Ez a film azért tetszett, mert máshogy mutatta be egy - sajnos azt kell, hogy mondjam - szokványos gyilkosságot. Nem az volt a film vonala, hogy megkeressük a gyilkost, és a család megtudja végre, ki vette el tőlük a kislányukat, hanem az, hogy hogyan lehet elengedni azt, akit elvesztettünk, és Susy szemszögéből pedig megtudhatjuk, hogyan engedhetjük el azt, amiben addig éltünk.

Színészileg mindegyik szerep nehéz volt, azonban mindegyik színész remekül helyt állt. Azt hiszem talán az egyik legnagyobb kihívást Stanley Tucci kapta. Ր játssza George Harvey-t, a hidegvérű sorozatgyilkost. Eddigi filmjeiben sosem kapott ehhez hasonló szerepet, legutóbb a Julie és Julia-ban láthattuk Julia politikus férjeként. Többnyire mellékszerepeket játszott eddig, s bár most sem a főszerep az övé, mégis sokkal jobban belém ivódott játéka, mint ezelőtt bármikor. Egyszerre kellett eljátszania a teljesen normális szomszédembert, és a beteges elméjű gyilkost.

Egy kis érdekesség a végére, a filmet eredetileg Ryan Gosling főszereplésével készítették volna, aki a szerep kedvéért szakállat növesztett, és 10 kilót hízott, csakhogy idősebbnek látszódjék. Azonban ez kevés volt, mert a 26 éves sztár így sem tűnt hitelesnek a háromgyerekes apa szerepére, ezért a forgatás előtt pár héttel Mark Wahlberg „ugrott” be.

Mindenkinek ajánlom a filmet, annak is, aki már elolvasta könyv formájában a The Lovely Bones-t.

9/10 pont