|
Monsters - kritika |
Írta: Kenobi |
2010. október 01. péntek, 08:27 |
Szörnyvesézés következik... Ilyen a film, amikor mellényúlnak. Nem, másképp fogalmaznék. Parasztvakítás, de rendesen. Csalódás lett a cucc, amiért felfokozott várakozásom lehet ludas. Mert az előzetesek, a csinnadratta ütött brutál módon. Áá… Túl a negatív élményen, már az sem érdekel, hol a fenében lehet élet a világűrben. Inkább reménykedem, egyszer idetévednek és elfogyasszák reggelire ennek a ramatynak készítőit. Mondhatnám úgy is, estem pofára orbitálisan. Pedig a témában ott a kiugrás. Egyvalamivel azonban nem kalkuláltam, zsebpénzből készült mozik ritkán lesznek blockbusterek, fogyasztható tömegszennyek.
Na… Most rögvest cáfolni készülök önmagam. Ellenpéldaként ott az Ideglelés, készült apróból, lett bazi nagy mani. Utáltam. Hideglelésem lett. Újabban paranormálatlanul feszengünk, és akkor említsük meg a kameracidrizések nagymesterét! A Cloverfield legnagyobb előnye, simán kitisztítja gyomortartalmunkat: nehéz megállni hányás nélkül. Vannak persze matrózok is, tengeribetegségre fittyet hányó gumibelűek, de a többségünk veszett rókázásba kezd, a kamera meg őrült csuklásba. Kivétel a District 9, az legalább profi munka. Nos, némi adalék, mi várhat szegény nézőre a Moslék, bocsánat, a Monsters megtekintése közben. Nem sci-fi, nem is akció. Thrillernek lepkefing, horrornak? Tényleg az. Túlélése kihívás. Az előbb felsorolt mutatványoknak vastagon tiszteleg, érjük be ennyivel. Kérem, mostan megizélt filmünk egy unalommal fűszerezett road movie. És akkor udvarias voltam.
Igen, a nagyjából két főt számláló szereplőgárda a karantén árnyékának földjén veszett bóklászásba kezd. Utaznak a hülyéi. Minden létező járművön. Nem sorolnám, de a hernyótalpas talicska és az atommeghajtású léghajó kivételével szinte az összes járművön előfordulnak. Közben pofáznak, mert mit csináljanak szegények? A lények polipokra emlékeztető dögök. Hatalmasak és veszélyesek, csápok, nyúlványok. Úgy néznek ki, mint a múlt század hatvanas éveiben dühöngő japán sci-fik szörnyei. Mellesleg imádják a tévét, nekem ez jött le. A karantén zóna határán helikopterek és repülők zajonganak. Kettesével, hármasával húzzák a csíkot. Néha kombinálva, de gyanúsan ugyanazon útvonalon. Időnként szétbombázott romhalmazok emlékeztetnek a veszélyekre. Közben azon agyaltam, ilyen tízóraiból összedobott kiscsicskának miből telik düledező épületekre? Hő, fifikás vagyok, rájöttem: nem pusztulás nyomai azok ember! Építkezések! Csak fordítva nézzük. He-he.
Akció, mozgalmasság gyakorlatilag nuku. A főszereplő srác végig csetteg fényképezőgépével. Már azon a határon voltam, fogom a cipőmet, s odab@szom a fejéhez. Talán megérezték lábszagomat, lehet nem, de gázmaszkot ragadtak. Szépek így, tagadhatatlanul.
Valóban, nemszeretem dolgokat pötyörésztem eddig. Pedig úgy szeretnék írni mást is. Emberi konfliktusok és sorsok omlanak össze a lények okozta pokolban. Az utóbbi évtized legmarkánsabb színészi teljesítményeit látjuk, vagy forradalmi trükkök tömkelege ejtett ámulatba. Epic zene, könnyezve ájultam magam alá. Hát ehhez hasonló dicsőségeket kéne, csak egy baj van, mindez hazugság. Így marad a szomorú valóság, keményen felejthető film. Legfeljebb nem létező spanyol tudásomat csiszolgattam.
Összegzés: Amikor pénztelenségből nyögnek valamit, nagyon újszerűvel kéne előrukkolni. Az elején úgy kezdtem, a felemlegetett filmek mivel vakították a publikumot. Egyszer volt Budán kutyavásár, bár láttunk már karón varjút. Talányosságom oka, háttérben munkálkodik bennem egy sunyi gondolat. Mert mi van akkor, ha pont az a cél, megvezetni mindenkit? Na mindegy, nem kétlem, lesznek majd, akiknek tetszik. Imádják a sétafikát, homályban mászkáló lényeket, és azon emberi drámákat, amely szintjéhez most képtelen voltam felnőni. Nekem kevés, semmilyen, gyötrődés minden perce. Önsanyargatóknak javasolnám, edzésül.
4/10 Kenobi |
Módosítás dátuma: 2010. október 06. szerda, 18:48 |
|