Pompázatos, csillivilli, Louis Vuitton, Versace, és megannyi Vogue címlapfotónak is tökéletes képi világgal karöltve berobbant kishazánkba is a 4 szexi new yorki nő. Én is, mint nők ezrei, eszméletlenül vártam a folytatásra, hiszen nemcsak a sorozatban, de a való életben is megéltük barátnőimmel pár évig a new yorki szingli életet, és valljuk be, izgalmas volt, az egyszer biztos. Bizsergető, ahogy a sorozatban is, és így a valóságban, nem szimplán szinglinek, de a világ egyik legvagányabb városának lakója lenni, ahogy a 4 nő, Carrie, Miranda, Samantha és Charlotte is. A sorozat minden egyes epizódja elgondolkodtatja az embert, vajon mi tesz boldoggá egy harmincas éveiben járó nőt? A biztos támpont, a férfi, vagy inkább a barátnők állandó jelenléte? Ezt boncolgatták 6 évadon át, majd két éve kijött a sorozat első mozifilm változata, amely ott folytatódott, ahol a sorozat abbamaradt. Azaz, szingli élet után jöhet a nyers valóság, a kakis pelenkák, a házassági konfliktusok, és miegymás. S ezzel egy nagy végpontot helyeztek a szingli kérdésre, amely megválaszolása egyszerű. Az ember társas lény, és bármennyire is tudatosan élik meg a mai világban nők milliói az egyedülálló nő szerepét, végül ők is, mint ahogy Carrie Bradshaw is, arra a bizonyos fehér álomruhára vágyik, nem mellékesen a paripán szökellő herceggel. Mit lehet még erre ráépíteni, hogy ne legyen unalmas, és ne veszítsük el az érdeklődésünket a film iránt? Rengeteg valóságos családi helyzetet, párkapcsolati problémákat, vagy egy-egy szaftos női pletykálást, enyhén kótyagosan, vagy akármit, ami kicsit is életszagú, hisz ettől volt a sorozat maga is olyan eladható, mert hiába a sok Prada és Dolce Gabbana ruci, mégis volt valami vérpezsdítő, szexis, és magával ragadó abban, amit egy nő hétről hétre kapott a sorozattól. Nos, hosszú bevezetőm után, hogy még ma a lényegre térjek, fentiekkel ellentétben, a Sex and the City 2 része olyan silányan unalmasra sikeredett, hogy semmivel nem tudom megmagyarázni magamnak, hogy az éjféli vetítésnek - mely miatt alig aludtam – volt értelme. Sosem gondoltam volna, hogy ilyet mondok, de ez a 146 perc annyira tömény unalom volt, hogy ezek után biztosan meggondolandó, kell e mozifilm formájú folytatás egy jól működő sorozatnak.

Érdekességek, cikik és porszemnyi találó pillanatok egy csokorban:
- A 4 nő sem fiatalodik, bármennyire is próbálják plasztikával lassítani az időt, sajnos rajtuk is kifog az, ami minden halandó emberen, az idősödés. Ennek ellenére bombázó formában vannak mind a négyen, a trendi ruhákról melyeket magukra öltenek nem is beszélve, így látványilag parádés volt a 2 óra.
- Furcsa, de ha belegondolok, a film egyik alappillére pont New York lenne, ehhez képest, nagyrészt Abu Dhabi volt a helyszín, mellyel semmi bajom, hiszen csodálatos sivatagi tájképeket láthatunk, azonban ez nem az, amire egy magamfajta rajongó vár…
- A megszokott Samantha stílus, ’az ugorjunk ágyba mindenfajta érzelmi töltet nélkül’ most is működött, de a múltból visszaköszönő Smith Jerrod után, kevésbé őszinte már nekem az 52 éves nő hajthatatlan szexualitása, ennek ellenére a legjobb poénokat és beszólásokat mégis az ő szájába adták.
- Valahogy úgy tűnt, Michael Patrick King nem tud mit kezdeni a kezdeti szingli lét utáni házasélet fogalmával és bemutatásával. Amennyire zabolátlan és izgalmas volt a sorozat, vagy akár az első mozifilm, olyan értelmetlenül lassú, vontatott volt a második rész. Bugyuta hülyeségek sora, mint például a bébiszitter, aki egy bombázó, hatalmas mellekkel megáldott szőke lány /mellékesen ő a főszereplője a Túl jó nő a csajom – nak/ természetesen nem lehet zavaró tényező a házasságunkat nézve, hiszen leszbikus. Valóban?!? Valóban nem lehetett volna mást kitalálni, mint egy ilyen tipikusan csakis forgatókönyvbeli megoldást, ahogy anno a Bridget Jones-ban is láthattuk, mikor Bridgetbe szerelmesedett a titkárnő. A valóság nem ilyen. Mekkora az esélye annak, hogy a bébiszitter meleg? Nem sok, így már ki is pipálva a házassági krízis. A valóságban nem ez van. Többnyire. A bögyös szőke bébiszittermacák igenis apukára gerjednek, remélve azt, hogy apuka kiemeli őt a suvickoló bébiszitter melóból.
- Az, hogy a mai társadalom erőteljesen fogyasztó, ez nem titok, de ez a film ehhez erősen rálapátolt, hiszen ezek után az ember nem vágyik másra, mint egy VIP szektoros magángépre, limuzinos bodyguardra, és rubint-esőre.


- Liza Minelli fantasztikus volt az első percekben. A 65 éves sztár olyan fergeteges előadást produkált az első percekben, hogy ezt nehéz lett volna überelni, nem is sikerült a fenn maradó 120 percben.
- Egyetlen egy párbeszéd volt, ami valóban őszinte, és magával ragadó volt, amikor Charlotte és Miranda enyhén spicces állapotban bevallják egymásnak, miért is nem boldogok a maguk kis házasságában, gyerekes világában. Mirandától nem is vár az ember mást, minthogy a karrierje ott lebegjen a szíve csücskében, így az ő vallomása, miszerint a gyerek és karrier csakis együtt teszi boldoggá, ezt teljesen elfogadhatónak tartja vele kapcsolatosan az ember. Charlotte pedig, aki mindig gyerekre és meghitt családra vágyott, nem teszi semmi sem olyan boldoggá, mint az a tudat, hogy akármi is történjék vele, a lényeg, hogy bébiszittere ott álljon mellette, akármilyen problémával áll szemben.
- Nem igazán volt a lényegre kihegyezve a film, hiszen az első rész után az ember azt várná, hogy valami történni fog, hiszen ez mégiscsak egy film, amibe bármit belecsempészhet az író. Nem így lett, sem házasságok, sem szinglik, sem anyukák és gyerekek, sem pedig a férjekre nem volt ráállítva erősen az alapsztori.
- Kissé furcsának találtam, mégis valamennyire valóságos, mikor egy nő a volt párjától kapja a kedves bókokat, melynek hatására főszereplőnk is megingott, természetesen csak egy kis kilengés erejéig. Az viszont már bosszantó, hogy a mindig is elérhetetlen Mr. Big-ből ebben a részben egy igazi papucsot csináltak.

Végül pedig, egy utolsó szubjektív megjegyzés az egész filmhez. Ami talán a leginkább felhúzott, hogy Carrie nem tud főzni! Ezt igazából nem tudom eldönteni, vajon egy cinikus tükörképként szánták a készítők, hogy ez a 'tény' folyamatosan hangsúlyozva mutatkozott, vagy valóban  trendi a főzéstudatlanság? Még mindig értetlenül állok hozzá, mert jómagam a házasság alatt  MiniStahlJuci lettem, így szerencsére nem történt velem az, ami a film főszereplőjével, miszerint a 2. házassági évfordulóra a férj készíti a vacsorát, mivel asszonykája nem tudja mire is használja a fakanalat…



4/10 pont